[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

És látod milyen agreszíven próbálja bizonygatni a maga igazát és hamis véleményét arról, hogy a keresztények milyen agreszív magaviseletűek.
De megértem.
Azok a szellemek amiket ő a pokolból magába fogadott meggyőzik erről, hiszen azok a Jézus nevében már jó néhányszor ki lettek űzve.
Azoknak a helye a kénköves tóban van, nem csoda, ha ennyire félnek hiszen az igazság rájuk nézve halálos ítélet, az embernek viszont örök élet és boldogság.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Era.

Jó összesítés, mindent bele vettél.
De az ember szabad akaratot is kapott, ha annyira akar menni a pokolba, akkor a te lelked már meg van mentve, mert megtetted a magadét. A többi már nem a te felelősséged.

Válasz

Kormos Erika üzente 12 éve

Kedves Hó Oroszlán!

Mint már írtam minden "vallás" tanít valamire, ami szépnek és jónak tűnik.

Nekünk keresztényeknek olyan Urunk van a Jézus Krisztus személyében, aki nem csak tanított, hanem be is mutatta, hogy azt amit tanít, meg is lehet élni, és hogy kell csinálni.
Az Ő tanítása nem üres prédikálásban merült ki!!

Ez az egyik különbség a kereszténytől eltérő más típusú vallások között.

A másik jelentős különbség, hogy a mi Istenünk is és Jézus Krisztus is megjelentette a bennük hívő emberek számára a világ eseményeit.
Azokat az eseményeket amelyek még nem teljesedtek be, illetve azokat amely kb. 2.000 év távlatából napjainkban látjuk teljesedni.

Mi nem valamilyen homályos dologban vagy személyben hiszünk aki nem ad életjelet magáról, hanem abban az Istenben és az egyszülött Fiában akik ezeket az előttünk álló eseményeket előre megjelentette, mielőtt még bekövetkeztek volna.

1. Mi keresztények tudjuk, hogy mik fognak történni a jövőben. (Ez nem azonos azzal, hogy megmondjuk az idejét is, de már látjuk a jeleket amik az események bekövetkezésének közelségét jelzik.

2. Mutass bármilyen más vallást, amelynek olyan Istene van, amely a bűnös ember megmentéséért a saját Fiát küldte el.

3. Mutass bármilyen más vallást amelyiknek nem csak tanítása van, hanem példamutatása is.
(Ugyan is Jézus Krisztus élete - és halála - a tanítása szerinti példamutató élet volt!)

4. Mutass bármilyen más vallást, amelynek Istene megjelentette volna előre azt, ami ez után fog bekövetkezni!?
Ezekből az eseményekből napjainkban is már sok mindent fel ismerünk, olyan dolgokat, melyeket akár 100 évvel ezelőtt az emberiség még rémálmában sem tudott volna elképzelni.

A mi szerető Istenünk ezeket a kijelentéseket azért adta, hogy megmenekülhessen minden ember, aki Benne és Fiában hisz.
Elhiszi neki mind azt amit mond és meg is cselekszi.
A keresztények Istentől kapott parancsai, törvényei NEM TILALOM FA, HANEM MENEKÜLÉSI ÚTVONAL!!!

Ezért sem értek egyet Veled, hogy minden ember egyénisége szerint válasszon magának vallást, mert a maga nemében mindegyik jó.

Menekülési útvonal csak EGY VAN!!!
Akkor a többi vallás mire jó?
Haragra ingerelni vele az EGY IGAZ ISTENT!!!

(Természetesen személy szerint tiszteletben tartom mindenkinek a vallását, de arra kérlek, hogy gondolkozz el azon amit pontokba szedtem, és kérdezd meg az általad még nem ismert Istentől, hogy tényleg jó helyen vagy?)

Szeretettel: Erika

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

http://www.youtube.com/watch?v=du0il6d-DAk&translated=1

ez pedig angolul van de csodás

Romy

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Minden szeretett Testvéremnek:
http://www.youtube.com/watch?v=yZelp79ITIE

Romy

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Nagyon ügyes!

Válasz

Hó Oroszlán üzente 12 éve

De amúgy megkért bennünket a téma indítója hogy ne beszéljünk itt a témát nem érintő dolgokról, úgyhogy én befejeztem ebben az ablakban ezt a fajta társalgást:)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Viktor akkor dobd ki magadból a haragot és gyűlöletet és akkor nem lesz mit sajnálnod.

Válasz

Hó Oroszlán üzente 12 éve

A keresztény elveket nem szoktam megkérdőjelezni mert jónak tartom akárcsak a védák elveit vagy más egyenrangú szent iratok elveit és módszerét. Viszont mindenkinek lelkialkattól függően más út való és ezt belül érzi az illető. Az hogy én pl. buddhista úton járok nem jelenti azt hogy megkérdőjelezem más vallások tanait. Sőt szerintem tökéletesen járható utak azok is a tiétek is:) Legyen szép a napod és köszönöm a toleranciát, megtisztelsz vele:)

Válasz

Surján Magdolna üzente 12 éve

Kedves Hó Oroszlán!
Rendben, nem szólok bele az életedbe, de kérlek, hogy a keresztény elveket ne kérdőjelezd meg,... Más út, más Isten(kép).
Kérek mindenkit szeretettel, hogy csak az eredeti cikkhez szóljon hozzá, ha még szeretne... Köszi: Magdi

Válasz

Surján Magdolna üzente 12 éve

Kedves Hó Oroszlán! A végső elszámolásnál nem mindegy, hogy ki-hol áll, és élete folyamán kiben hitt. Két út van. Egyik a pokolba, a másik a mennybe vezet. Köztes út, harmadik lehetőség nincsen. Üdvözöllek:) Magdi

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Szia Hó Oroszlán! :)
Egy dolgot még nem vettél figyelembe. Jézus valóságos személy és túlságosan is sok a bizonyíték a létezésére. Nézz körül a világban. Hány templomot látsz? És hány Buddhista csoportot? Hány millió vagy milliárd ember vesz részt Isten ( az egyetlen) követésében? Most ne nézzük azt, hogy ki milyen gyülekezethez tartozik. De a világ kb 80 %-a az egyetlen élő Istent vallja. Arról nem is beszélve, hogy ha személyes kapcsolatod van Istennel Ő mindenképp megmutatja magát, még Neked is ha kéred Őt.
Azt mondta, tegyük Őt próbára, Ő válaszolni fog. És ez így is van.

Javaslom, tedd próbára Őt!
Romy :)

Válasz

Hó Oroszlán üzente 12 éve

Nagyon szép dolog hogy kitartotok hitetekben és ilyen erős tud lenni a hitetek. Minden tiszteletem a tiétek.:) A keresztények hite erős ezt megfigyeltem nagyon erősen képesek hinni, nálunk ahogy neveztél bennünket más vallásokban hívőknél a tapasztalás útján létrejövő bizalom az ugyanilyen erős:) Ti a hit által tapasztaltok mi a tapasztalás által jutunk bizalomhoz:) Nagyon szép napot nektek:)

Válasz

Surján Magdolna üzente 12 éve

Kedves Erika! Szívemből szóltál! Köszönöm."Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt." /Róma 5:8/

Válasz

Kormos Erika üzente 12 éve

Kedves Keresztény Testvérek, és más "Vallásokban Hívők"!

Isten az valóban a SZERETET Istene.
Abban különbözik a más vallásoktól, hogy Istenünk az egyszülött Fiát áldozta oda érettünk, hogy aki hisz benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mutassatok még egy más típusú (nem keresztény) vallást, amelynek
I(i)stene ekkora ekkora szeretettel rendelkezik?

Általában minden nem keresztény vallás is "szépeket" tanít, hitet (valamiben), szeretetet, békességet.
De a keresztények Istenén kívűl nincs más Isten, aki a számára a LEGDRÁGÁBBAT adta volna oda az emberiség ÜDVÖSSÉGÉÉRT,
INGYEN KEGYELEMBŐL.
(Ez a kegyelem ingyen van minden ember számára, de Istenünk nagy árat fizetett érte. Ingyen kegyelem, DE NEM OLCSÓ KEGYELEM!)

Szeretettel: Erika

Válasz

Surján Magdolna üzente 12 éve

Kedves Hó Oroszlán!
Szeretném neked szeretettel a figyelmedbe ajánlani az alábbi igeverset a Bibliából: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen." ( János evangéliuma 3:16)
Nem keverhető össze Jézus Krisztus SENKIVEL. Az Ő kereszthalála és feltámadása a mi hitünk alapja.
... és Ti Testvéreim! Figyeljétek meg a Jelenések könyvében a laodiceai gyülekezethez írott levelet: 15. vers. "Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró 16.vers. mivel langyos vagy ...kiköplek az én számból." Vigyázzunk tehát "mibe keveredünk!" Magdi

Válasz

Surján Magdolna üzente 12 éve

Kedveseim! Nem gondoltam volna, hogy ekkora lavinát indítok el ezzel az egyszerű kérdéssel. A célom az volt, hogy merjünk vallást tenni a mi Urunk Jézus Krisztusról, és kövessük Őt
Senkit nem szeretnék megbántani és okom sincs rá, de Jézus Krisztus és Buddha tanai között ég és föld a különbség, nem beszélve arról, hogy én ez utóbbit nem fogadom el. Jézus Krisztust követni és Buddhát követni... hát gondoljatok csak bele. KI AZ, AKI ÜDVÖZÍT??? Válaszoljátok meg, és kerüljük a vitát olyannal, aki nem ebben a hitvilágban él!
Köszönöm a hozzászólásaitokat, és kérem az én Uramat, hogy adjon békkességet mindenkinek! Ő AZ ÚR ÉS SENKI MÁS!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Magdi

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Úgy legyen kedves József!
Amen!

Romy :)

Válasz

Cserei József üzente 12 éve

A Szeretet és a Békesség Istene legyen,minden kedves böngészővel ...

Nem a vallások számítanak ,...

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Kedves Testvérem Csaba!

Köszönöm a véleményed. Ha másokat nem hallgatunk meg, és nem értjük, hogy mit miért tesz, akkor hogyan fogsz neki segíteni?

Egy saját példám: Régen én boszorkány voltam, és míg meg nem hallgattak, hogy miért vagyok az ami, addig senki nem tudott nekem segíteni. És képzeld el, hogy nagy SZERETET árán nyert meg engem Jézus magának! Ez bizony nagy szó. Had kérdezzek Tőled valamit. A boszorkányság nem szöges ellentéte-e Jézus a mi Urunk tanításának? De igen. Lásd be végre, hogy nem úgy működnek a dolgok ahogyan a Te buksidban van. Nem oly régen egy Adventistát sikerült Jézushoz vezetnem és nem azért mert én vagyok a szent, hanem azért mert a szeretetnél nagyobb erő nincsen. És ezt a szeretetet én Jézustól kaptam. Nézd meg mit mondott Jézus, hogy kiket hív a megtérésre. Jézus azt mondta, hogy nem az egészségeseknek van szükségük az orvosra, hanem a betegeknek. Természetesen nem azt állítom, hogy Viktor beteg lenne, de átvitt értelemben csak annyit tehetünk, hogy imádkozunk Érte!!!

Bizonyára emlékszel, hogy Imre is hiába kapott sok-sok imát annak ellenére amit vallott. Ha valaki nem hajlik az Úr hívó szavára, az nem is fog jönni. De ez még nem jelenti azt, hogy ezért le kell őt írni a "listáról".

Tudod, hogy az Úr ha elhív valakit, azt úgy is megteszi ha Te dorgálod őt.
És azt még tudnod kell, hogy nem egy ismerősöm van aki a muszlimoktól tért meg Jézushoz. Érdekes, pedig csak egyszer-kétszer beszéltünk vele. A többit az Úrra bíztuk. Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy a muszlimoknál ezért kövezés vagy halál vagy a családból való kitagadás jár....

És egyáltalán nem követem privát üzenetekben sem Viktor utasításait, de "meghallgattam" Őt, és majd az Úr megmutatja tervét, ha lát Viktorban valamit. És egyáltalán nem tudom honnét veszed, hogy Viktor privát üzeneteinkben vádaskodna valaki ellen is. Lehet hogy nem véletlen került ide. Viktor még a nekem írt üzeneteiben senkiről sem vádaskodott! ezt kérlek jegyezd meg.

Szeretettel üdvözöllek Testvérem:

Romy

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Bocsi azt akartam írni, hogy ne mond magadról, hogy Isten követője vagy....

Szöges ellentétben áll a Krisztus által hozott békesség és szeretet és a Buddhista filozófia szerinti békesség és szeretet egymással.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Kati.

Akkor kövesd az ő privát üzenetiben megfogalmazott vádakat és útmutatásokat, de akkor ne mond magadról, hogy Isten vagy, ha Buddhista tanok szerinti szeretetet és békességet akarsz megvalósítani.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Kedves srácok!

Magdi Testvérnő itt egy kérdést tett fel és arra illik válaszolni. Nem a veszekedésetekre kíváncsi! Ha nem fértek meg egymás mellett, úgy kérlek titeket menjetek a privát beszélgetésekbe. Rossz a követőknek ilyeneket olvasni! Ez egyáltalán nem jó példa kedves Csaba, hogy kiabálsz. Hó Oroszlán is egy ember épp úgy mint Te vagy én. Lehet vitát folytatni, de a mi részünkről ezt csakis szeretettel teheted meg! Én még Jézust nem "hallottam" kiabálni. Jézus dorgálása a farizeusok felé is biztosan nem indulatból volt.

(Mt 5:44 [HKBr])
Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.

Kedves Csabi Testvér! Ennek a gyönyörű igének tégy eleget, és ne azzal foglalkozz hogy ki kötekszik és ki nem. Neked és nekem az a feladatunk, hogy MINDEN embert Jézushoz vezessünk, SZERETETTEL! Ha holnap betéved ide egy hindu, azzal hogy fogsz bánni? Emlékezz a következő igére:

De ki az én felebarátom? Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan. Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé. Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé. Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula. És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki. Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked. E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók kezébe esett? Az pedig monda: Az, a ki könyörült rajta.

Tudom, hogy ez nem tetszik neked engem "kioszthatsz" bármiért, én akkor sem fogok haragudni Rád, de próbáld meg elviselni Hó Oroszlán jelenlétét. És egyáltalán nem kötelező Vele "beszélgetned". Erre az oldalra bárki jöhet még maga a sátánista is. Bocsáss meg kérlek ha ezekkel a mondatokkal megbántottalak, de még egyszer írom, van privát levelezés is. (Az értelmesebbek használják is.) Akinek nem inge amit zárójelbe tettem, az ne vegye magára.

Egyébként Magdi Testvérnő ezért indította ezt a fórumot:
Mi vajon melyik csoporthoz tartozunk?... kérdezem szeretettel: Magdi

Én KÖVETŐ vagyok. Szeretettel üdvözöllek benneteket és legyen békesség köztünk, most és örökké.

Romy

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Pedig mások is érzékenyek az igazságra, és az igazságosságra.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

nem ordibálnak le, csak mert buddhista vagy, de azért törölgetik a provokáló beszólásaidat.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Semmi baj.
Jó dolgot csináltál és értékes dolgot tettél fel.
A Viktor kötekedni jött erre az oldalra, ahogy azt más helyen ígérte, és a keresztények felé tett leszólásával "Ember nem ítélkezhet ember felett" Éppen ezt váltja be.
Nem kell ezért rosszul érezni magadat, csaK PÖCKÖLGETI A PUCÁKAT, HOGY EGY ROSSZ MOZDULATRA AZONNAL ÍTÉLKEZHESSEN.
hOLOTT "EMBER NEM ÍTÉLKEZHET EMBER FELETT"

Válasz

Surján Magdolna üzente 12 éve

Kedves Mindenki!
iTT ÍTÉLKEZÉSRŐL SZÓ SINCS! Én személy szerint követő vagyok, de egyben csodálom is az én mennyíei Atyámat, minden művét, minden tevékenységét, és tudom, hogy az Ő ítélete akkor fog elkövetkezni, amikor Ő jónak látja. Valóban, nekünk nincs jogunk itélni másokat. De ez az írás nem erről szól. A keresztények között is vannak, akik lezserebbül veszik a keresztényi életet, mások meg igyekeznek megélni azt a mindennapokban.
Itt arról van szó, hogy követed-e Jézust vagy nem?! ...és milyen a követésed? Milyen jellegű! Komolyan veszed-e Istent, az Ő Igéjét, Jézus Krisztusba veted-e a hitedet , Néki éled-e az életed? Ebben a zűrzavaros világban tényleg követőkre van szükség. Ránk, akiknek kötelességünk felhívni a "világ" figyelmét az Ige szerinti életre. A mérce nem nálunk van, hanem Isten Igéjében. Manapság sok a tévtanítás, és sokmindent összemosnak a keresztyénség címszava alatt. Vigyázzunk, nehogy megtévesztések áldozatai legyünk! Jézus Krisztus az Ő vérével mosott meg bennünket, elpecsételt Szellemével... az Övéi vagyunk.
Megnéztem, hogy a követés mit is jelent: "Jézussal a kereszt és a feltámadás útját járni."
Magdi

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Viktor.

Senki nem szólt hozzád?
Mit kötekedsz?
Fáj lebukni?
Egyszerűen ne kötekedj és ne hazudj és nem lesz ilyen gondod!

Ha meg úgy nyúlsz bele az igébe, hogy nem is érted, hogy miről szól akkor ugyan felháborodhatsz rajta, de csak a saját ostobaságodat reklámozod vele.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Csabesz!

Nem válaszoltál a gmailon feltett kérdéseimre. Mi lenne ha feljönnél?

Romy :)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Romy.

Érted-e a mondanivalót?
Tudomásul vesz valamit de egy teljesen más témába vágó dolgot erőteljesen hangsúlyoz, közben a témában már bizonyította a nézetének az ellenkezőjét a gyakorlatban.
Tehát mindegy, hogy ki vagy de nem ítélkezhet ember ember felett.
Tehát, ó és ujj szövetség kilőve.
Innentől bármerre is folyik a vita aki elfogadja az ő álláspontját Isten igéje helyett, már vesztett is.
Vajon Mózesnek mit is mondott az ítéletről Isten?
Vajon miért viseli a Biblia egyik könyve a "Bírák könyve" nevet?
Vajon, Péter apostol amikor kimondott egy ítéletet, miért is halt meg azonnal Anániás, és Zafíra?
Vajon a Páli levelekben miért is van sok intés a hatalmasságoknak való engedelmességről?
Nem-e Szodomának a sorsára jut a világ amikor az emberek elhagyják az Isten igéje szerint való törvények által meghozható ítéletek kötelező jellegét?
Vajon mit is mond az Ige, amikor azt mondja, hogy menthetetlen vagy ó ember aki ítélsz, mert te is...
Vajon nem-e azért mondja ezt az Ige, mert az ítélet végrehajtástól akarja-e megkímélni az embert?
Maga isten adott jogot az embereknek az emberek feletti ítélkezésre!
"Mindent amit mondanak megtartsatok...."
Természetesen erkölcsös, és Istennek engedelmes ember szájából, aki Isten Igéjével tisztában van, hiteles az ítélet.
De ha nyakló nélkül ítélget ember embert, akkor meg kell vizsgálni, hogy ő maga nem-e ugyanabban, vagy azonos területen vétkes-e vagy feddhető-e?
Van joga egy embernek megmondani a rossz úton haladó társának, hogy a gyűlölet, harag, lopás, és paráznaság útján ne járjon, mert ez és ez az ítélet száll rá.
Mert ez sok ember életét menti meg és teszi jóvá!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Szia Hó Oroszlán!

Én a követők táborában veszek részt! Ugyanakkor csodálatos, hogy van egy megváltónk!

Romy :)

Válasz