(1Mózes 21, 1-7; 22, 1-18) A csodaszép asszony boldogan rámosolygott az újszülött babára, akit a karján tartott. Bár idős volt már, mégis sziporkázóan szép és ebben a pillanatban szó szerint tündökölt. A mellette álló idős férfira nézve Sára így szólt: "Ennyi év elteltével ki gondolta volna, hogy a feleséged szülni fog?" Ábrahám büszkén mosolygott a családjára. Szemében egyszerre derült fel a lelkében rejtőzködő félelem és csoda. Sára így folytatta: „Isten a meddőségem szégyenét örömre változtatta és a könnyeimet nevetéssel cserélte fel. Bárki, aki ezt hallja velem együtt nevet.” Pár pillanatnyi gondolkodás újra megszólalt: "Most már látom Ábrahám, miért mondta Isten, hogy a fiúnkat Izsáknak nevezd el, hiszen a neve azt jelenti nevetés." Ez a szülés egyértelműen nem volt átlagos. Itt volt ez a csoda baba, aki azután született, hogy a szülei nemzőképessége már a múlté volt. Ábrahám és Sára fia Isten ígéretének gyermeke volt és bizonysága annak, hogy Isten betartja az Ígéretét. Izsák lett az a vonal, amelyen keresztül a Messiás megérkezett az emberi létbe. Eltelt huszonöt év, mióta az Úr először megjelent Ábrahámnak többszörös áldásainak ígéretével, beleértve a fiút is. Miután minden gyermeknemzési képességre való reménye megszűnt Ábrahámnak tovább kellett hinnie. Ábrahám sok figyelmet szentelt azokra a szavakra, amelyek arra inspirálták, hogy csak egyedül a Mindenható Istenben bízzon. Isten Ábrahámot választotta, mert ő a hit embere volt és az utódját megtanította Isten útjaira. Vérszerződésre lépve Ábrahámmal az Úr maga kötelezettséget vállalt ezzel az emberrel és az összes leszármazottjával. Isten és Ábrahám elkötelezettek voltak egymás iránt, minden, ami Ábrahámé volt, az Istené is, és minden, ami Isten tulajdonában volt az Ábrahámé is volt. Viszont eljött a nap, hogy Ábrahámnak be is kellett bizonyítania elkötelezettségét. Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy áldozza fel Izsákot, akin keresztül a szövetségi áldásoknak be kellett teljesednie. Ábrahám szándékában állt engedelmeskedni, bízva abban, hogy Isten, aki már egyszer életet adott Izsáknak, ad neki másodszor is életet. Amíg Izsák nem került az áldozati oltárra, addig Isten nem lépett közbe. Egyedül, Istent lehetne megkérni arra, hogy áldozza fel az Ő szeplőtelen Fiát az emberiségért. Izsákot gyakran figyelmen kívül hagyjuk ebben a való-világ drámában. Ennek a fiatalembernek a szívében is élő hit volt, mert Isten Igéjére tanították. Végtelen bölcsességével Isten előre tudta azt a napot, amikor feláldozta Saját Fiát értünk és ezzel egyensúlyban szövetségre lépett egy olyan emberrel, aki hitre tanította a fiát. Amikor Izsák rájött arra, hogy ő lesz az áldozat meg sem próbált küzdeni ellene. Izsák önként beleegyezett tudva, hogy Isten megtartja egy csoda folytán az ígéretét. Minden gyermek Isten ajándéka, egyedi és tele ígértekkel. Az Úr minden egyes gyereket akar. Szülőként Istentől kapott felelősséged van, hogy Isten útjaira tanítsd a gyermekeid tudva azt, hogy nem fognak attól elfordulni. Az Úr ajándékokat és talentumokat helyezett a gyermekeidbe, amelyek akkor fognak gyümölcsöt teremni, amikor tele lesz a szívük Isten Igéjével. Szenteld oda magadat és a gyermekeidet is Istennek és hagyd, hogy Isten szándéka szerinti áldásokká váljanak. Zsoltárok 37,5: "Hagyjad az Úrra a te útjadat, és bízzál Benne, majd Ő teljesíti." Zsoltárok 103, 17-18: "De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az Őt félőkön, és az Ő igazsága a fiaknak fiain; Azokon, akik megtartják az Ő szövetségét és megemlékeznek az Ő parancsolatairól, hogy azokat megcselekedjék." Példabeszédek 22,6: "Tanítsd a gyermeket az Ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." Efézus 6,14: "Álljatok hát elő, körül övezve derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözve az igazságnak mellvasába." Kolosse 3, 20-21: "Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak. Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek." Ámen!