VÍGADJATOK A MI ERŐS ISTENÜNK ELŐTT. (Zsoltár 81,2)
Fejezet címe ez... "az igazi ünneplés" Dávidot az Úr a népe királyává tette, vezette őt és megsegítette. Jó példa volt az Isten szolgája a nép előtt, mint vezető. Megismerte az Úr hatalmát, vezetését és kegyelmét, és ezt a nép előtt nem titkolta el, sőt, ünnepelték a győzelmet, amit az Isten adott nekik. Énekkel, tánccal és dobokkal dicsőítették az Istent. Dávid is kimondta..."AZ ÚR KEGYELMESSÉGÉT HAD
ÉNEKELJEM ÖRÖKKÉ." Átélte az Isten közelségét, és mikor dicsőítik az Urat, abban erő van. Ez ma is így van.Mi akadályozhat minket az éneklésben? A körülmények? A nép mikor fogságban volt idegen földön nem tudott énekelni. Ez nagyon komoly akadálya annak, hogy szív szerint ne tudj énekelni. HA NEM AZ ÚRBAN, NEM AZ ÚRNAK ÉS NEM AZ ÚRRAL ÉLSZ MINDIG IDEGEN FÖLDÖN ÉLSZ. Nekünk ez a föld mindig idegen, mert nem ez a maradandó, örök otthonunk. Itt átmenőben vagyunk egy ideig 70- 80 esztendő, és menni kell. Akkor lesz igazán otthon, ha JÉZUST ELFOGADTAD ÉS BEFOGADOD. Amíg nem érkezünk az Ő országába, nem tudunk az Úrnak énekelni. Lehet, hogy valaki már hazaérkezett, de újra eltévedt és idegenben van. AKI, MÁR OTTHON VOLT EGYSZER, AZ TUDJA IGAZÁN MIT JELENT AZ ÚRNAK ÉNEKELNI. Lehet, hogy az éneklésnek az az akadálya, hogy megint belekerültél az BŰN csapdájába, messze kerültél az Úrtól. Tudhatjuk, ha már reggel nem tudok énekelni az Úrnak, OTT BAJ VAN. DÁVOD MINDEN REGGEL ÉNEKELT AZ ÚRNAK, NEM VOLT TÁVOL ISTENTŐL. Minket sok minden hatás ér, sok felé megyünk és küzdelmeink vannak magunkkal szembe és másokkal szemben is, harcaink, nehézségeink, terheink és betegségeink vannak. Talán családi problémák terheltek meg, vagy anyagi biztonság hiánya, vagy munkahelyi problémák, vagy rendezetlen dolgok ember és Isten előtt? Stresszes élet nyomot hagy bennünk és egészségünket is befolyásolja, menyomorítja. Mindenkinek vannak küzdelmei, de tudsz e énekelni szív szerint az Úrnak ezek ellenére is? A körülmények igazán nem szakíthatnak el minket az Isten szeretetétől ( Róma 8, 38-39) Sem hatalmasság sem mélység nem szakíthat el minket Isten szeretetétől. Az ördög hatalma szakít el az Úrtól. Nézz fel az Úrra...A TE KAROD HATALOMMAL TELJES...A TE KEZED ERŐS...A TE JOBBOD HATALOMMAL TELJES ÉS MÉLTÓSÁGOS...mondja az IGE. Kérd az Urat, hogy BŰNEID a kegyelem idején menjenek az ítéletre. A KEGYELEM IDEJE MINDIG A MÁBAN VAN. Holnap nem a miénk. Hogy, amikor odaérsz, ne legyen semmi, ami utolérne, ami vádolna, amin nincs bocsánat. ADDIGRA CSAK AZ Ő KEGYELME ÉS HŰSÉGE LEGYEN VELED. Ma ezt a hűséget kínálja nekem, nekünk az Úr, van szava most is hozzád! HÍV AZ ISTEN BESZÉLNI AKAR VELED. Neked szól az Ige, Hozzád beszél az Isten? Hallod Őt minden reggel? Mit mondasz neki? Ő azt akarja, hogy tudj énekelni és ne idegen földön legyél. Az Ő népének van védelme az Úr földjén, és országa, ahol sok lakóhely van, ahol együtt lehetnek egykor az övéi. De az éneklést már itt a földön el lehet kezdeni, aki hazaér, annak semmi miatt nem kell aggódni. Gondtalan élet kezdődik az Isten országába, megszűnik az idegen föld. ISTEN MINDIG A SÖTÉTSÉGBŐL AZ Ő CSODÁLATOS VILÁGOSSÁGÁRA HÍV KI. Lehet dönteni, elindulni, nem kell idegen a BŰN földjén élni. TÉGED AZ ÚR VILÁGOSSÁGRA HÍV! Ne maradj a sötét idegen földön. Aki, az Úr világosságában van már, így mondja az Ige...AZ Ő ORCÁJA VILÁGOSSÁGÁNÁL ÖRVENDEZEL EGÉSZ NAPON, ez a boldog élet titka. Ez a mi Urunk hűsége, szeretete feléd. MA TÉGED HÍV ELŐSZÖR VAGY ÚJRA, mert szeret. "BOLDOG AZ A NÉP AKINEK ISTENE AZ ÚR." Erre segítsen minket a mi Urunk, hogy bárhol is vagyunk, induljunk el a fény felé, ne maradjunk a BŰN sötét erői alatt, a sötét idegen földön, ahol sosem fogsz tudni szív szerint énekelni az Úrnak, az Úrról az övéivel. Istentől, Krisztustól távoli élet boldogtalan élet, nincs semmi, ami megtartson, ha majd menni kell. Vagy az örök kárhozat, vagy az örök üdvösség, ami befogad minket. Ne gondold, ha nem hiszel benne, nem is létezik! Nagyon is létezik, de ma még a kegyelem idejét éljük, ma még énekelhetsz az Úrnak, ma még lehet az életedben változás, szabadítás, helyreállítás és gyógyulás.Ámen
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Áldott szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,