Az élet minden területén megfigyelhetjük az emberek versengését: mindenki árgus szemekkel figyeli a többieket, folytonos összehasonlításban él: ki az okosabb, ügyesebb, erősebb, gazdagabb, hatalommal bíró és így tovább. Az emberek nemcsak összehasonlítgatják magukat a többiekkel, hanem szeretnék fölülmúlni a többieket. Látunk tanulságos történeteket arra, hová vezet a kíméletlen versengés. A mai Evangéliumban olvassuk: - - „Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni. Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” ( Mk 9, 30 – 37 ) Érdekes, hogy Jézus nem szidja le a tanítványokat. Talán azért nem, mert tudja, hogy a versengés szelleme, és az elsővé lenni akarás együtt születik az emberrel, de elmagyarázza, hogy Ő teljesen más viselkedési módot kér. Azt mondja: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Kijelentése arra utal, hogy minden ember életének mércéje a szolgálat. Tanítása elgondolkodtató. Sajnos vannak, akik azt hiszik, mondják is, hogy megalázó másoknak szolgálni, inkább parancsolgatni akar ma mindenki. Igen, parancsolni akarunk, és ha végképp nem találunk olyat akinek lehet parancsolni, akin lehet uralkodni, akkor az ember elkezd uralkodni az állatokon, növényeken. Igaz, versengeni, naggyá - elsővé lenni - önmagában véve nem rossz. De ennek egyetlen útja van: ha a jóban versengünk. Az sem baj, ha valaki azt mondja: "Első akartok lenni”. Rendben van. Aki nagy akar lenni, aki első akar lenni, az szolgálja szeretettel a másikat. Parancsolgatni mindenki tud, zsarnokot játszani mindenki képes, ököllel az asztalt ütni, az ajtót bevágni a tizenéves is képes vagy ordítani, már a kétéves gyerek is tud. De a valódi emberi nagyság abban mutatkozik meg, hogy a másikért élünk. Alázatos szolgálat nélkül nem találjuk meg sem szívünk békéjét, sem családunkét. Éljünk jézusi lelkülettel! A jézusi lelkület pedig az, hogy mindig adni akarok, és nem kapni és elvenni. Az elsőség, szeretetszolgálattal, komoly és véres áldozattal jár. Elsönek kell lennünk mindig a szeretetben, és adni kell még az életünket is, ha kell.