2016. január 3. vasárnap

Benne vagy Isten végrendeletében (2)
„Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.” (ApCsel 20:32)

A végrendeletből – vagy régies szóhasználattal: testamentumból – tudják meg az örökösök, hogy az elhunyt mit hagyott rájuk. Az Isten és népe között fennálló régi szövetség (ó testamentum) sok nyereséget ígért, de ehhez szigorú feltételek társultak. Ezért Isten egy új szövetséget adott. Ez a szövetség nem a törvényekre alapult, amelyeket gyakorlatilag lehetetlen betartani, hanem a kegyelemre. A kegyelem olyan jóakarat, kedvezés, amelyet nem érdemlünk, nem tudunk kiérdemelni, és amelyért nem kell megdolgozni, mert ajándékba kapjuk. Amikor felfedezed, hogy a neved ott van ebben a „hivatalos iratban”, a bibliaolvasás valódi öröm forrásává válik számodra. Elkezded kérdezni: „Mit hagyott rám Isten? Mi a jogos örökségem?” Ekkor rájössz, hogy az üdvösséged, bár mégoly dicsőséges is, csak a kezdete a dolgoknak. A Szentírás tanulmányozása, az igékre támaszkodás és azokra hivatkozás minden élethelyzetben többé nem kötelesség már, hanem hirtelen örömmé, élvezetté válik. Ha a Szentírással összhangban állnak imakéréseid, az olyan, mintha a mennyei bankban ezt mondanád: „Ezt a csekket Krisztus számomra állította ki, és én szeretném beváltani.”

Két lehetőséged van: vagy anélkül éled a keresztyén életed és halsz meg végül, hogy valaha is levettél volna erről a számláról, mert sosem fedezted fel, mi az örökséged, hogy Isten rendelkezése szerint mi jár neked. Vagy imádkozhatsz így: „Atyám, Krisztus végakaratában ott szerepel a nevem. Az áll benne, hogy minden szükségem be lesz töltve, hogy útmutatást kapok minden lépésemre, hogy betegségeimből meggyógyulok, és nem kell félnem a sátántól, mert te hatalmat adtál nekem fölötte” (ld. Lukács 10:19). Most már érted, miért akarja annyira a sátán, hogy ne olvass Bibliát?