"Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." Róma 10,13.Még soha senki nem hívta úgy teljes szívéből az Úr nevét segítségül, hogy ne üdvözült volna. A szívből fakadó, kétségbeesett hívás sohasem marad meghallgattatás nélkül. Ha saját lehetőségeink végéhez értünk, ha feladtunk minden emberi reményt arra nézve, hogy magunkat megmentsük, és már sehová sem fordulhatunk segítségért, csak fölfelé: nos, ha ebben a kétségbeejtő helyzetben az Úrhoz küldünk kiáltást, akkor Ő meghall és meghallgat minket.Indiában egy fiatal szikh elhatározta, hogy öngyilkosságot követ el, ha nem talál békességet. Így imádkozott: „Ó, Isten - ha létezik egyáltalában Isten -, jelentsd ki nekem Magadat ma éjjel." Elhatározta, hogy ha hét órán belül erre a hívásra nem kap választ, akkor a vonat elé veti magát.Kora hajnalban hangot hallott, amely azt mondta neki hindusztáni nyelven: „Imádkoztál azért, hogy megismerd a helyes utat. Nos, miért nem indulsz el rajta? Én vagyok az út."Beszaladt apja szobájába, és azt mondta: „Keresztyén vagyok! Nem tudok többé senki mást szolgálni, csak az Úr Jézust. Halálom napjáig övé az életem."Soha még senkiről nem hallottam, hogy ha teljes komolysággal segítségül hívta az Úr nevét, ne hallgatta volna meg őt. Természetesen vannak olyanok is, akik csak akkor könyörögnek az Úrhoz, amikor nagy bajban vannak. Megígérik, hogy ezentúl Neki élnek, ha megsegíti őket. Gyorsan elfelejtenek azonban mindent, amikor elmúlt a baj. Isten ismeri szívüket; tudja, hogy ők alkalmi emberek, akik csak bajukban fordulnak Hozzá, de még sohasem adták át őszintén és teljesen szívüket Neki.Az viszont tény, hogy Isten mindig kijelenti magát azoknak, akik kétségbeesetten igyekeznek megtalálni Őt. Azokban az országokban is megvannak útjai és eszközei, amelyekben nem lehet csak úgy egyszerűen Bibliához jutni. Szól a Szentírás egy része, személyes bizonyságtételek, keresztyén irodalom vagy a körülmények csodálatos találkozásán keresztül. Így a legmélyebb értelemben igaz, hogy „aki Istent keresi, az már meg is találta".