Jézus példázatai
A hamis bíró 1. rész
(Lukács 18, 1-8)

"Arról is mondott nekik - a tanítványoknak példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell", és az embernek szüntelen imádkoznia kell, ha meg akar menekülni a földön bekövetkező veszélyektől (lásd: Lukács 17). Nem annyira a kötelesség vagy a megfelelőség, hanem kitartó imádság sürgetésének abszolút szükségessége van itt leírva. Ebben az előírásban, hogy mindig imádkozni kell (vesd össze: Efézus 6,18; Thesszalonika 5,17), nincs lehetetlen parancs, ha az imát úgy tekintjük, mint a lélek folyamatos vágyakozását Isten után. Ez végezhető nagy intenzitással, de nem korlátozódik csupán erre az időre. "Az a lélek - mondja Donne -, aki szokásosan Istenre irányítja figyelmét minden alkalommal, legyen bármilyen feszültség is benne, alacsony fokú vagy erőteljes, felemelkedett vagy elcsüggedt állapotában, mindig Isten felé fordul - és imádkozik akkor is, amikor nem tudja, hogy imádkozik." Csak az Emberfia vállalkozhatott arra, hogy a hamis bíróval való összehasonlítást használja. Nem szabad arra törekednünk, mint sokan próbálták, hogy enyhítsük a bíró hamisságát; hanem ellenkezőleg, minél súlyosabbnak gondoljuk azt, annál inkább bátorító igazság jön ki belőle, amit az Úr hangsúlyozni akar. Ha egy gonosz ember beadja a derekát a tolakodás puszta erőszakának, amit gyűlöl, mennyivel inkább bizonyos, hogy az igazságos Istent meggyőzi a hívő imádság, amit szeret. Ez a bíró elérte a vakmerő gonoszság olyan fokát, hogy közömbös lett Isten és ember iránt egyaránt. A helyzet éppen ezért bármelyik kérvényezőnek reménytelenné vált, különösen annak, aki gyenge és szegény volt. Kétségtelenül ilyen volt a példázatbeli özvegy. Sok író magyarázta már a keleti özvegyi állapot végtelen elhagyatottságát, és ezzel együtt járó mindenféle elnyomást. Erre elegendő bizonyíték a Szentírás számos figyelmeztetése az elnyomás ellen (2Mózes 22,22; 5Mózes 24,17; Malakiás 3,5 és még sok egyéb igehely). Ámen!