A kegyelem az, amikor elengedik egy embernek a bűntartozását. Kegyelem az, amikor egy bűnöst elítélnek, mégsem kell megfizetnie a tartozását. Kegyelem az, amikor Isten érdemtelenül megbocsát nekünk és elengedi a büntetésünket. A kegyelem a bűnre irányul, annak a terhétől szabadít meg. Felold és kiengesztel.

Az irgalom a bűn következményeit orvosolja. Megszánja a bűnöst a nyomorúságában és enyhíteni próbálja a szenvedését. Ez nem a bűnére irányul, hanem a bűn – a világban lévő bűn – miatti nyomorúságára. Amikor Jézus azt mondja, hogy boldogok az irgalmasok, azokra gondol, akik enyhíteni próbálják az emberek nyomorúságát. Ebben benne van az irgalom érzése, és benne van az irgalom cselekvése.

Nem arról van szó, hogy az irgalom szemben állna az igazsággal. Az irgalom nem helyettesíti sem az igazságot és a törvényt, sem a kegyelmet. Az irgalom egyszerűen másra irányul: a bűn miatti nyomorúság enyhítésére. Akik szembeállítják az irgalmat és az igazságot, a Biblián és Isten jellemén belül hoznak létre hasadtságot. Isten szereti az igazságot, és szereti az irgalmasságot.

Jézus meggyógyított sok olyan beteget, akikkel nem került szóba a bűn és a bűnbocsánat kérdése. Annak ellenére meggyógyította őket, hogy semmi jelét nem mutatták a bűnbánatnak, és nem volt arra sem garancia, hogy valaha ez nyugvópontra jut náluk. Jézus egyszerűen megszánta őket a nyomorúságukban. Ez nem kegyelem volt, mert nem a bűnre irányult, hanem irgalom, amely a bűn következményére figyelt.

A Szentírás sehol nem mondja, hogy csak azokkal legyünk irgalmasok, akikről feltételezhetjük, hogy bánják a bűneiket vagy már a kegyelem állapotában vannak. Éppen ellenkezőleg: a Biblia arra tanít, hogy tegyünk jót ellenségeinkkel is, azokkal is, akik átkoznak és bántanak bennünket. Legyünk irgalmasok, mert a mennyei Atyánk irgalmas, és felhozza a napját jókra és gonoszokra egyaránt.

Viszont ne keverjük össze az irgalmat a bűnbocsánattal és a kegyelemmel. Arra végtelenül nagyobb szüksége lesz annak, akinek a terhein most ideiglenesen könnyítettünk. Ámen