Isten nevei 17. rész

1 Mózes 17,1: "Amikor Ábrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Ábrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen!"
Ruth 1,20: "Ne hívjatok engem Naóminak, , hívjatok inkább Márának, mert nagy keserűséggel illetet engem a Mindenható."
Mindenható volta:
1. Jelentése: - A mindenhatóság azt jelenti, hogy Isten ereje mindent felülmúl, képes bármit megtenni, ami természetével összeegyeztethető. A valóságban - olyan okból, amit csak Ő maga ismer - nem tesz meg mindent, amire képes lenne.
2. Igei alap: - A Biblia a "mindenható" szót csak Istenre használja (56 esetben fordul elő a Szentírásban). Isten már Ábrahámnak így jelentette ki magát (1Mózes 17,1: " Amikor Ábrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Ábrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen!"), majd Mózesnek (2Mózes 6,3: "Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint mindenható Isten, de azon a néven, hogy az Úr, nem voltam ismert előttük."), a hívőknek (2Kor. 6,18: "Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr."), valamint Jánosnak is, több alkalommal (Jelenések 1,8; 19,6).
3. Kérdés: - Van-e határa mindenhatóságának? A válasz igenlő, és két területre osztható: vannak természetes és önkéntes határok. A természetes határ magában foglalja mindazt, amit Isten azért nem tehet meg, mert ellenkezne természetével. Nem hazudhat (Titusz 1,2: "az örök élet reménységére, amelyet az Isten, Aki nem hazudik, örök idők előtt megígért,"); bűnnel nem kísérthető (Titusz 1,13: "E bizonyság igaz: annak okáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek"); nem tagadhatja meg magát (2Tim. 2,13: "Ha hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, mert Ő magát meg nem tagadhatja."). Mindez önkéntes korlát, megtehetné ugyan, de tudatosan kihagyja tervéből. Nem kímélte Fiát; nem üdvözít minden embert; az ószövetségi időkben nem választott ki minden nemzetet; nem Ézsaut választotta; Jakabot nem mentette meg a mártírhaláltól (ApCsel. 12,2). Bár a felsoroltak mindegyikét képes lett volna megtenni anélkül, hogy ellentétbe került volna tulajdonságaival, mégsem tette.
4. Következmény. - A múltban az ember Isten hatalmát elsősorban a teremtett világban (Zsoltárok 33,9: "mert amit Ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott."), a világ fenntartásában (Zsidók 1,3: "Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, Aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült."), vagy Izraelnek Egyiptomból való megszabadításában (Zsoltárok 114) látta. Isten hatalmának legfőbb megnyilvánulása azonban Krisztus halálból való feltámasztása volt (2Kor. 13,4: "Mert ha meg is feszíttetett erőtlenségből, él az Isten hatalmából, és ha mi erőtlenek vagyunk is Őbenne, élni fogunk vele együtt az Isten hatalmából közöttetek."). A hívő számára Isten hatalma az evangéliumra (Róma 1,16: "Mert hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időkben nyilvánvalóvá legyen.") nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is,"); az örökélet biztonságára (1Péter 1,5: "Akiket Isten hatalma őriz); a testi feltámadás reménységére (1Kor 6,14: "Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani.") és mindennapi életére (Efézus 1,9: "Mert úgy tetszett Neki, hogy megismertesse velünk az Ő akaratának titkát, amelyet kijelentett Őbenne") vonatkozik. Ámen!