Nincs olyan kõszikla, mint a mi Istenünk. (1Sám 2,2)

Mert más alapot senki sem vethet a meglevõn kívül, amely a Jézus Krisztus. (1Kor 3,11)

Olvasmányok: Lk 21,5-6.20-24 és 1Krón 17,1-14

Augusztus 26.
Válaszul Jézus ezt mondta neki: "Egy ember ment le Jeruzsálembõl Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóan egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, õ is elkerülte." (Lk 10,30-31)

Jézus és a farizeus a szeretet kettõs parancsáról beszélgetett. Ez a kettõs parancs nagyszerûen foglalja össze a Tízparancsolatot, annál is inkább, mert nem tiltások sorozata. Útnak indító pozitív parancsok. Aki nyitott szemmel, szeretettel és a jóra való készséggel járja a földi élet útját, az nem is ér rá vétkezni!
A farizeus kérdése - "de ki az én felebarátom?" - önigazolás lehet, de kibúvó is. Sokan képzelik magukat mindenkinél rosszabb helyzetben lévõnek, kifosztottnak és magára hagyottnak. "Én még senkitõl nem kaptam megértést és szeretetet! Hol van az én felebarátom, aki rajtam segít?" - kérdezik. Nekik is válaszol Jézus, amikor elmondja az irgalmas samáriairól szóló példázatát.
A példázat helyszíne a Jeruzsálem és Jerikó közötti sziklás hegyvidék, ahol a sok barlang nagyszerû búvóhelyet biztosított a rablóbandák számára. A rablók pedig a zsákmányszerzés érdekében meggyaláztak egy embert, az Isten képmását hordozó embertársukat. Kirabolták, elvették tõle azt, amiért megdolgozott. Megalázták és megverték, majd cserbenhagyták. Az emberségükbõl kivetkõzött rablók úgy tekintettek rá, mint kihasználható eszközre, eldobható selejtre, alsóbbrendû élõlényre.
Végül is ugyanígy tekintett a kifosztott emberre az õt elkerülõ pap és a lévita is. Õk, akiket a templomi szolgálatra tekintettel bizonyos tisztasági törvények kötöttek, biztosan találtak mentséget is a maguk számára. Ám a mózesi törvény ismeretében - sajnos csak utólag - furdalhatta õket a lelkiismeretük: "gyilkos vagyok!" A "szeresd felebarátodat, mint magadat" törvénye rám is vonatkozik. Mi lett volna, ha én lettem volna az a kifosztott ember, s engem hagyott volna sorsomra egy másik? Bizony Mózes is elítéli azt, aki segíteni tudott volna, s nem tette. A mulasztás is bûn.
Az apostoli levelekben olvashatjuk: "Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bûne az annak." (Jak 4,17) A papnak és a lévitának a bûne még nagyobb: õk irgalmatlanok. Pedig irgalom nélkül, embertelenül szolgálni az Istent - képtelenség! Hiszen aki istenesként embertelen, az istentelen is! Jézus sem talál mentséget számukra!

Uram!
Tépd ki szívembõl gyökerestõl kifogásaimat és mentségeimet. Ne engedd, hogy válogassak embertársaim között, s csak egyeseknek segítsek, másokat pedig elkerüljek. Ha te is személyválogató lettél volna, sohasem találtál volna rám. Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.