Kevesen tartják azt már számon, hogy a nagypéntek előtti 40 napot böjti időszaknak nevezzük. Ilyenkor az év eleji harsány farsangolás után a keresztyén ember megcsendesedik, magába száll, visszafogja magát és tudatosan az odafelvalókkal törődik. Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának az ünnepére készülve tudatosan mellőz sok mindent, ami Róla elvonná a figyelmét, és Őreá figyel. Ebben pedig nagy segítség a böjt.
Mi a böjt? Így szokták mondani: bizonyos ételektől, vagy minden ételtől egy ideig való tartózkodás. A római egyház ajánlja, hogy hívei pénteki napon húsételt ne egyenek. Református talajon ez csupán nagypéntekre korlátozódik. Vannak, akik azért böjtölnek, mert egyházi előírás. Vannak, akik azért, mert ezzel a lemondásukkal akarnak érdemeket szerezni Isten. És mivel a legtöbben nem értik a böjt lényegét, ezért egyre inkább visszaszorul ez a gyakorlat a hívő keresztyének életében is.
Mit mond a böjtről a Biblia? Azt, hogy nem római katolikus szokás, s nem érdemszerző jócselekedet. Az Ézsaiás könyve 58. részéből kiderül - ajánlom ezt ma délután csendes tanulmányozásra -, hogy a böjt nem csupán az ételekre korlátozható, nem egyházi előírás, még csak nem is bibliai parancs, hanem olyan nagy lehetőség, amivel a hívő ember önként él vagy nem él, de ami a hitében való erősödést segíti, ha aktív hívő és lelki munkát is végez, abban a számára nagy erőt jelent, és közelebb viszi Istenhez.
Jézus úgy beszélt a böjtről, mint ami természetesen hozzátartozik a Benne hívők életéhez. Amikor a Hegyi Beszédben a Máté 6(link is external). szerint a hívő élet három legfontosabb megnyilvánulását elemzi: az imádkozást, az adakozást és a böjtöt, akkor egyszerűen így kezdi a böjtről szóló szakaszt: Te pedig, amikor böjtölsz. Ebben benne van azt, hogy nyilván szoktál. Ahogy imádkozni szoktál - ha hívő vagy -, böjtölni is szoktál. Amikor böjtölsz, akkor ebből ne csinálj erényt, nem kell vele dicsekedni, nem kell miatta magadat sajnáltatni, ez kettőtökre tartozik: az Atyára és tereád.
Jézus nem csinál belőle törvényt, de ő maga is gyakorolta. Az Ördöggel való nagy harca előtt 40 nap és 40 éjjel böjtölt. Ebből a történetből olvastam most ezt a verset. És beszélt arról, hogy bizonyos démoni erők felett csak akkor arathat valaki győzelmet, ha komolyan gyakorolja az imádkozást és a böjtölést. Az apostolok is követték Mesterük példáját. Tudjuk a Cselekedetek Könyvéből, hogy egészen természetesen böjtöltek a hívő gyülekezetek is. Különösen, amikor szerettek volna tisztán látni egy kérdésben, amikor együtt keresték Isten akaratát. Például Pál apostol első missziói útja előtt, az antiókhiai gyülekezet böjtölt és könyörgött azért, hogy hogyan induljon meg ez a misszió, és kit küldjenek oda.
Egy-egy különösen nehéz feladat előtt Isten gyermekei mindig természetesnek tartották a böjtöt. Hiszen az segít a lelki összpontosításban, érzékenyebbé teszi az ember lelkét az Istentől jövő üzenetek, parancsok, eligazítás számára. Pál apostol a korinthusi levélben ír arról, hogy hívő házaspárok a szexuális élet területén is böjtölhetnek közös megegyezéssel, egy ideig, bizonyos cél érdekében.
Éppen ez a legfontosabb, amit a Biblia a böjtről mond, hogy annak mindig célja van. Nem oka, hogy megparancsolták, az kevés. Célja van. Mégpedig elsősorban az a célja, hogy a felbillent egyensúlyú embert újra egyensúlyba hozza és egyensúlyban tartsa. Miért billent fel az Istentől elszakadt embernek az egyensúlya? Azért, mert valami különös kényszer hatására elsősorban önmagával foglalkozik, elsősorban - sokszor kizárólag - a testével tőrõdik, és főleg a pillanatnyi helyzete érdekli. A böjt segít abban, hogy mi, akik főleg magunkkal, a testünkkel és a pillanatnyi állapotunkkal foglalkozunk, oda tudjunk figyelni másokra is, foglalkozzunk a lelkünkkel, és gondoljunk a jövőre. Sőt az önmagára koncentrált ember figyelmét Istenre hívja fel. A csak a jelenével törődõt a jövőre teszi figyelmessé, és a mulandókkal foglalkozó embert megtanítja az örökkévalókkal foglalkozni. Így lesz teljes, a szó mindenféle értelmében egészséges az ember megbetegedett élete. Mert aki mindig csak lefelé néz, az istentelenné válik. Aki csak magára gondol: embertelenné lesz. Aki nem foglalkozik a jövővel és nincsen távlatos gondolkozása, az felelőtlenné lesz, és aki nem gondol a holnapra, reménytelenné válik.
Ma éppen ezek a leginkább pusztító és legtöbb problémát jelentő tömegbetegségek, amikből következik minden egyéb nyomorúság is: az istentelenség, az embertelenség, a felelőtlenség és a reménytelenség. És a korszellem, amely körülvesz bennünket és erősen hat ránk, ezeket a betegségeket erősíti fel. Hiszen a fogyasztói társadalom mindig tékozló társadalom is. A haszonelvűség nem ismer távlatos gondolkozást, csak pillanatnyi és azonnali sikert, minden áron. A teljesítmény-központú gondolkozás nincs tekintettel a másikra, ezért nem gondol a rablógazdálkodása következményeire sem, és ezért teszi tönkre felelőtlenül a talajt, a vizeket, a levegőt, a földet védő ózont, és az embert magát is, mert a pillanatnyi eredmény és haszon érdekében erőszakosan felborítja azokat a természetes ritmusait, amik hosszú távon segítenék, hogy megmaradjon a teljesítőképessége. A bűnbe esett embernek meg kiválóan megfelel az, hogy csak magával foglalkozzék, csak a testére gondoljon, csak a pillanatra figyeljen. Az élvezeteket hajszolja, nem tud várni, lemondani, egy távlati cél érdekében áldozatot hozni most. Ha körülnézünk, látjuk, hogy tömegek számára ez érthetetlen, ostobaság lenne. A saját egyéni és pillanatnyi érdekeit a közös érdeknek alárendelni, aki ilyet tesz: bolond. Nem ismeri a bűnbe esett ember ezt a fajta gondolkozást, és ezzel sodorja önmagát is tragédiába. Csak fogyasztani tud, csak követelni, csak a jogait hangoztatni, és közben tönkreteszi magát, környezetét, jövőjét. Sajnos nagyon igaz a költő megállapítása: "ma percemberkék dáridója tart."
Életszükséglet a számunkra, hogy komolyan vegyük Jézusnak a most hallott szavait, amiket Ő is az Ószövetségből idéz, éppen böjtölése idején: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Istennek szájából származik." Ebből a mondatból most az első szót szeretném különösen hangsúlyozni: "nem csak". Kenyérrel is. Jézus mindig komolyan vette a testnek a szükségeit, Ő az embert a maga egészében szemlélte, és minden testi lelki szükségét igyekezett kielégíteni. De nem csak kenyérrel. Mert aki csak kenyérrel él, csak a teste táplálása fontos neki, az nem sokban különbözik az állattól. Az embert az állattól - egyebek között - ez is megkülönbözteti, hogy tudatában van annak, hogy Isten testből és lélekből alkotta. Tudatosan gondozza és táplálja mind a testét, mind a lelkét. Mert ahhoz, hogy teljes emberi életet éljen valaki, ahhoz, hogy harmonikus személyként egészséges élete legyen, ahhoz a lelkével ugyanúgy kell foglalkoznia, mint a testével. Nos ebben segít a böjt.
A böjt azt jelenti, hogy egy időre tudatosan fékezem a testem igényeit, és azok kielégítését, és fokozom a lelkemnek a táplálását. Tudatosan fékezem a test követelését, mohóságát és annak kielégítését, és tudatosan fokozom a lelkemnek a karbantartását, tisztántartását és táplálását. Annak az embernek, aki hajlamos mindig arra, hogy elsősorban a testével törődjön, ezt eteti, itatja, öltözteti, tisztogatja, ékesíti, cicomázza, védi, annak Jézus azt mondja: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével is, ami Isten szájából származik." Mert, ha csak kenyérrel él, a lelke elsorvad, lelketlenné, lélektelenné válik az ember, a család, a társadalom. És annak az embernek, aki mindig hajlamos arra, hogy csak magát tartsa szem előtt és önmagával foglalkozzék, azt mondja Isten: ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. Nem csak. Annyira józan, annyira világos a Biblia tanítása, és olyan szomorúan világos ennek a fényében az, hogy mennyire felbillent a mi szemléletünk és életgyakorlatunk. Mintha nem lenne lelke az embernek, annyira mellőzi a vele való foglalkozást.
S csakugyan nem vagyunk tekintettel egymásra sem a közlekedésben, sem a szerelemben, (még sokszor a párjára sincs igazán tekintettel az ember), sem az üzleti életben, sem ebben az embertelenné váló versenyben és versengésben, amibe belekényszerítjük egymást.
Néhány évvel ezelőtt Franciaországban nagy sportversenyt rendeztek a halmozottan sérült embertársaink részére. Benevezett erre egy értelmileg is súlyosan sérült fiatalember, aki tehetséges futó volt. Az, aki az ő gondozója volt elmondta, hogy teljesen beleélte magát abba, hogy ő ezt a versenyt megnyeri. Minden előpróbálkozáson ő volt az első, messze megelőzött mindenkit. Végre valami nagy sikert reményelt, és boldogan várta a verseny napját. Már elmondta, hogy hogy fogják feltűzni neki az érmet, mert látta, hogy az így szokott lenni, meg valami nagy poharat is adnak jutalmul annak, aki megnyeri, ezt ő is meg fogja kapni. Eljött a jeles nap. Felsorakoztak a rajtnál. Elindultak, pillanatok alatt ő volt az élen, és hosszú ideig vezette a mezőnyt. Nem sokkal a cél előtt azonban a mellette és egy kicsit mögötte futó társa megbotlott és elesett. Ő megállt, visszament hozzá, felemelte, megtapogatta, hogy hol ütötte meg magát, a maga módján vigasztalgatta, és kéz a kézben futottak be a célba - utolsónak.
Képesek lennénk mi ilyesmire? Nem sokkal inkább az-e a gyakorlat, hogy aki az utamban van, azt félrelököm, vagy keresztül gázolok rajta. Még akkor is megszidom, ha önhibáján kívül esik el, mert engem akadályoz, mert én csak magamra gondolok. Nem azt tesszük-e sokszor, hogy elhúzunk sebesen azok mellett, akik ott fekszenek bajban mellettünk. Vagy esetleg mi gáncsoljuk el őket ügyesen, egy-egy hitelüket rontó mondattal, finom, sokat sejtető mosolygással, vagy durva rágalommal?
Ez ám a böjtnek a lényege: már befutnék a célba, nekem tapsolnának, s megérdemlem: mindenki látja, hogy én vagyok a legjobb, de akkor váratlanul bajba kerül egy másik, és ő fontosabb lesz, mint a pillanatnyi sikerem és dicsőségem. És megállok, visszamegyek, lehajolok, leporolom, vígasztalom. Vele foglalkozom, és együtt futunk be. Lehet, hogy utolsónak, de valami magasabb cél érdekében mondtam le a pillanatnyi sikerről és dicsőségről. Ez a böjtös szemlélet, gondolkozásmód és életvitel. És ez hiányzik nagyon sok keresztyén ember életéből is. Eszünkbe sem jut, nem hogy tudatosan törekednénk rá. Sokszor még meg is vetjük azokat, akiknek ez szent és természetes, akik gondolkozás nélkül lemondanak a maguk sikeréről a másikra való tekintettel. Akik egyáltalán tekintettel vannak Istenre, a felebarátra, a jövendőre - ami nélkül nem lehet felelősen élni, a lelkükre: valami magasabbra. Ez a földhöz tapadt, keskeny vágányú, beszűkült, önző szemlélet, ami eluralkodott ezen a világon, ez a keresztyéneket is veszélyezteti.
Már pedig ma minden szakember számára nyilvánvaló, hogy ha az egész emberiség nem tanul meg valami módon böjtösebben gondolkozni és élni, elpusztítja önmagát. És minden nemzet számára is tudatossá kell válnia annak, hogy ha egy nép nem tanul meg ilyen módon gondolkozni és élni: öngyilkosságot követ el. Mi ennek a szakadéknak a szélén tántorgunk most.
A hívő keresztyéneknek kell felmutatniok mások számára is, mit jelent valóban megtérni az önző, mohó, habzsoló, telhetetlen, elégedetlen, - mindig csak követelőző, önmagára, a testére, a pillanatra figyelő, a jövővel nem törõdő, felelőtlen magatartásból. Ki más tudja felragyogtatni a böjtnek az értékét, ember- és közösségformáló erejét, mint azok, akik ennek a lényegét igazán ismerjük, és akik ehhez a mi Urunktól erőt is kapunk! Ha nem lesz természetes az, hogy adott esetben átengedem az elsőséget a másiknak valami magasabb cél érdekében, hogy a magam egyéni érdekeit alárendelem a közösnek - talán csak átmeneti ideig, de addig egészen természetesen, hogy egy nagyobb szervezettségben, a neki megfelelő összefüggésbe belehelyezve nézek mindent, ami engem érintene, a kényelmemet, az anyagi helyzetemet, az előhaladásomat érintené, meghatározná, és nem ez a legfontosabb. Egyedül a hívő ember képes arra, hogy az életében minden a helyére kerüljön. Mert egyedül az ő életében van az első helyen Isten. És ha Isten valóban az első helyen van, akkor utána minden elfoglalja az Őt megillető helyet, és azzal a súllyal esik latba, ami azt éppen akkor megilleti. Lehet, hogy valaminek nagyon fontossá kell válnia a jövő érdekében, akkor minden egyebet háttérbe szorítunk.
Az első helyen van-e igazán Isten a mi életünkben? És így kerül-e a helyére az étkezés, a pihenés, a munka (az is el tud uralkodni) a pénzünk beosztása (jut-e belőle annak, akinek még kevesebb van), az időnk beosztása: jut-e belőle ma is a gyerekeknek, az öregjeinknek, a betegeknek, vagy mind a mienk? Így kerül a helyére a szórakozás, így lesz világossá, hogy szabad-e annyi időt tölteni a tv előtt, így kerül a helyére a szex, így lesz természetes a hívő fiataloknak az, - ha ez nem könnyű is - hogy várnak a nemi élettel a házasságig - ez is egyfajta böjt, egy magasabb cél érdekében, így tanul meg az ember a szóböjttel élni, hogy már a nyelvemen van, de nem mondom, mert az valakit megsebezne. Így segít el a mi Urunk az indulatböjthöz, hogy megint megmondanám a magamét, mert ami a szívemen az a számon, csak itt éppen az valakinek ártana és semmit nem vinne előbbre, akkor nem mondom. Ez a böjtös szemlélet, gondolkozásmód és életgyakorlat, és ezzel lehetne egymást, a körülöttünk levő életet igazán meggazdagítani.
Egyfajta edzés ez - a győzelem érdekében. Edzés nélkül nincs győzelem. Ne nyafogjon az, aki nem tud, és nem akar böjtölni, hogy nem győzelmes az élete vagy a keresztyén élete. Ha valaki ma megeszi a holnapit, ne mástól kérincséljen másnap. Meg kell tanulni beosztani azt, ami van. Vannak szükség állapotok, van, amikor fokozottan rászorulunk egymásra, van, amikor nagyobb áldozatot kell hozni valami magasabbnak az érdekében. A hívő ember számára - aki ismeri, és komolyan veszi a Bibliát, mindez egészen természetes.
Jézus Krisztusnak az egész földi élete egyetlen nagy böjt volt. Otthagyta a mennyei dicsőséget, hogy segíthessen rajtunk. Olyan szép az az úrvacsorai ének, amelyik azt mondja:"Úr lévén, lett szolgává, Mindeneknek csúfjává, Istenségét elrejtette, Midőn testünket felvette." Böjt - a legmagasabb fokon. Van Jézusnak egy különös mondata, amiről ritkán szoktunk gondolkozni és beszélni. A jó pásztor példázatában, a János 10(link is external)-ben, ezt mondja a tanítványainak: "Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el tőlem, én magam teszem le azt. Van hatalmam letenni, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsot vettem az én Atyámtól." Ez a böjt. Senki sem veszi el tőlem, és mégis leteszem az életemet. Vállalta mindazt a fizikai és számunkra elképzelhetetlen lelki kínt, amivel rajtunk segíthetett. Egy bizonyos cél érdekében letette az életét. Ezzel meggazdagított minket, de végül Ő sem maradt szegényebb, mert újra felvette azt. Aki böjtöl, az átmenetileg megszegényedik, lemond valamiről; - önként, senki nem kényszeríti, ezáltal meggazdagít másokat, lelkileg önmagát is, és nem marad szegényebb, gazdagabban kerül ki ebből a lemondásból, mint ahogy az elején volt.
Nekünk hol kellene elkezdenünk? Hol lehetne elkezdenünk a böjtölést? Jézust követni azt jelenti: folyamatosan böjtölni. Itt válnak ám el élesen azok, akik csakugyan követik Őt, vagy csak úgy ábrándoznak erről, meg beszélnek róla. Mert Jézus azt mondja: "Aki énutánam akar jönni, (önkéntes a böjt), - tagadja meg magát, Vegye fel az ő keresztjét, (vállalja Jézusért a szenvedést is, vállalja Őt minden körülmények között), és kövessen engem" Ha én Őutána akarok menni, ennek ára van. Hogy egyáltalán követhetem, Vele lehetek, és ugyanoda érkezem meg, ahol Ő van, ennek Ő fizette meg az árát a kereszten. De hogy lépegetek utána és együtt maradunk, annak nekem kell az árát megfizetnem. Tagadja meg magát. Az ára az, hogy nem egyéb utakon járkálok, hanem ezen az egyetlen úton haladok. Akkor mindig Jézussal
lesz az illető, és oda érkezik meg, ahol Ő van. Ellenkező esetben csak álmodozhat erről.
Aki tehát szeretne böjtösebben élni, s megtanulni egyáltalán ezt a fajta böjtölést, az kérdezze meg ma Istentől őszintén: Uram, hol kezdjem el? Mi az a terület, ahol az életemből ez leginkább hiányzik? Olyan sok kiegyensúlyozatlan keresztyén ember is van. Olyan kevés győzelem van az életünkben. Edzés nélkül nincs győzelem! A böjt egyfajta edzés, szép és nagy győzelmek érdekében.
El lehet kezdenünk azzal, ha ma hazamegyünk, nem mi kezdünk beszélni, hadd mondja el a magáét az, aki otthon maradt. Hadd mondja végig, aki elkezdte. Hadd beszéljen magáról, legyen az fontos nekünk.
Tulajdonképpen böjt az is, amikor valaki komolyan veszi a naponkénti csendesóráját. Helyette alhatna, elolvashatná az újságot, vagy mindjárt fejest ugorhatna a munkába, ami tengernyi. Minderről le kell mondani valami magasabb cél érdekében. A böjtnek mindig a célja a fontos. Vannak-e nekünk céljaink? Lebeg-e a szemünk előtt magasabb cél? Istentől kitűzött cél. Készek vagyunk-e alárendelni újra és újra mindent? És ebből a felbillent állapotból, hogy csak én, csak a testem, csak a pillanat, eljutni abba az isteni kiegyensúlyozottságba, hogy nem csak kenyérrel él az ember.
Engedjük, hogy Isten beszéljen velünk ezen az Igén keresztül ma egész nap, és engedjük, hogy világossá tegye, mitől lehetne sokkal gazdagabb és kiegyensúlyozott az életünk!
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Áldott szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,