A szerzõ az utóbbi évtizedek több mint 150 szerep­lõjével – izraeli miniszterelnökökkel, a CIA volt igazgatójával és emigráns iráni vezetõkkel – készített interjút, és beutazta a térséget, Marokkótól Afganisztánig.

Oknyomozó dokumentumköteteket és apokaliptikus témájú regényeket ír. Hogyan egyezteti össze a kettőt?
– Nem vagyok bibliatudós, de szenvedélyesen érdekel a Biblia. A pályám első tíz évét Washingtonban töltöttem mint politikai beszédíró és kommunikációs tanácsadó. Sok tapasztalatot szereztem, bár bevallom, a kampányok, amelyekben részt vettem, nem mindig voltak sikeresek. Nem volt időm arra, hogy teológiai főiskolára járjak, viszont ezekben az években is nagyon intenzíven tanulmányoztam a Szentírást. Ez nálam a főiskolás éveim alatt kezdődött. Különösen leköt a próféciák tanulmányozása. Nem tartom magam biblia­tanítónak, nem vagyok lelkész. Igyekszem a politikában szerzett tapasztalataim alapján értelmezni azt, hogy mi történik a világban, miközben az eseményeket a Biblia által kínált nézőpontból is vizsgálom.
De az emberek általában épp azért fordulnak a láthatatlan igazságok, így a Szentírás felé, hogy a hétköznapi, profán világ fölé tudjanak emelkedni. Ön azonban rengeteget utazik, kormányfőkkel, tábornokokkal, gazdasági vezetőkkel készít interjúkat, saját geopolitikai blogot ír. Nem ellentmondás ez?
– Szerintem nem. Mit mond Jézus a Lukács 12. fejezetében az őt követő tömegnek? „Képmutatók, az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni, erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni?” Szerintem Jézus minden korban azt várja azoktól, akik követik őt, hogy vizsgálják és értelmezzék saját koruk eseményeit, és mindezt bibliai perspektívából tegyék. Ha valaki csak a politika vagy a gazdaság szem­szögéből nézi az eseményeket, úgy gondolom, hogy nem tudja teljesen szabadon figyelni és értelmezni a dolgokat. Csak a Szentírás – ahogy én hívom – „harmadik lencséjén” keresztül válnak világossá a dolgok. Az egymást követő generációk egyre közelebb kerülnek Jézus visszajöveteléhez, ezért egyre inkább a bibliai próféciák tükrében kell figyelniük az eseményeket. A keresztény­ségben világméretekben az egyik gond az, hogy sokan nem tanulmányozzák intenzíven a bibliai próféciákat, viszont szorosan követik a világ eseményeit. Ez az egyik oka annak, hogy nem ismerik fel azokat a veszélyeket és szükséghelyzeteket, amelyek az utolsó időkben előállnak.
Rengeteg esemény történik a világban, ráadásul erről minden korábbinál több információ jelenik meg. Ön mire figyel, hogyan találja meg a legfontosabb helyszíneket, eseményeket, embereket?
– A bibliai próféciákból gyorsan világossá válik, hogy Isten figyelmének középpontjában a történelem végén Izrael és a közel-keleti események állnak. Isten szereti az embereket, bárhol éljenek is, Magyarországon, Kínában, Brazíliában, Észak-Amerikában vagy Afrikában, de az utolsó napokban mégis növekvő figyelmet fordít Izraelre és a közel-keleti térségre. A legdrámaibb prófécia, ami a mi életünkben teljesedett be, éppen Izrael államának megszületése volt. A Biblia az egyetlen könyv a földön, ami évezredekkel ezelőtt elmondta, hogy Izrael újra megszületik mint nemzet, és a zsidók visszatérnek a Szentföldre. A próféták előre leírták, hogy a száműzetés hosszú korszaka után virágozni fog a puszta, és felépítik a régi romokat. Évszázadokon keresztül a legtöbben nem hitték azt, hogy a Biblia ennyire pontosan, szó szerint beteljesedik. Még az egyházatyák közül is sokan úgy vélték, hogy Isten szakított Izraellel és az egyházzal helyettesítette azt. A Biblia világossá teszi a próféciákon keresztül azt, hogy a jelenlegi történelmi korszak végén Izrael áll majd a tervének és figyelmének középpontjában. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Istent ne érdekelné, hogy mi történik Dél-Amerikában, Afrikában, Európában vagy Ázsiában. Nagyon is törődik a föld különböző pontjain élő emberekkel. Az emberiséggel kapcsolatos terve azonban a Közel-Keleten kezdődött – itt volt az Éden kertje, úgy tudjuk, hogy a mai Irak területén –, és Izraelre fókuszálva fog befejeződni is. Ezért nagyon fontos odafigyelnünk arra, hogy milyen események történnek a Közel-Keleten.
Gondolom, ezért is adta az első dokumentumkötetének az Epicentrum címet. A nemrég magyarul is megjelent Három forradalom című könyvében azt állítja, hogy három mozgalom – az iszlám radikálisoké, a mérsékelt muzulmánoké és a keresztény reformereké – határozza meg a Közel-Kelet jövőjét. A dzsihádistákról sokat hallani, de mi a helyzet a másik két irány­zattal?
– Mindhárom mozgalom tagjai aktívak és eltökéltek abban, hogy megváltoztatják a Közel-Keletet és a világot. A radikálisokra természetesen nagyon oda kell figyelni, mert ők mindent elkövetnek, hogy a gonosztetteikkel megfé­lemlítsék a világot, miközben rengeteg pénzbe kerül az, hogy megállítsák őket. Szerintem a muzulmán mérsékelt reformerek is nagyon hatásosak és komoly sikereket értek el, leginkább Irakban. Persze feltehetik a kérdést, hogy akkor miért vannak ott még mindig erőszakos cselekmények. Irak azonban ma már mérsékelt és egyre inkább békés ország.
Akkor is, ha az ön által idézett al Maliki iraki miniszterelnök épp most próbálja szorosabbra fűzni a kapcsolatot Iránnal?
– Nézze, nem állítom, hogy a reformerek tökéletesek. Irán azonban nukleáris fegyverekre akar szert tenni, és ha ezt eléri, akkor egy csapásra megszűnhet minden eredmény, amit a reformerek kivívtak. Irán a régió ura akar lenni, és azt üzeni, hogy minden országnak térdet kell majd hajtania neki, különben megtámadja őket. Az iraki vezetők tudják, hogy az Egyesült Államok a közeljövőben, még Obama elnök alatt teljesen kivonja a csapatait. Ezért Irak vezetőinek dönteniük kell arról, hogyan kezelik azt a helyzetet, amikor már nem lesznek ott az amerikaiak, miközben a szomszédos Iránnak akkorra már atombombája lehet. Ez egy veszélyes pillanat, így nem szabad meglepődni azon, hogy az iraki vezetők próbálják bebiztosítani magukat. De ez még nem jelenti azt, hogy Irakból nem válhat egy figyelemreméltó demokrácia, amely törékeny ugyan, de jó irányba halad. Meglátjuk, hogy mi történik egy-két év múlva.
Számomra azonban a legérdekesebb a keresztény megújulási mozgalom. Keveset hallani azokról az egykori muzulmánokról, akik most Jézus Krisztust követik a Közel-Keleten, de ez jó, mivel nagyon veszélyes lenne számukra most a nyilvánosság. De – amit arról a könyvemben részletesen írok – sokan vannak, és fontos, hogy az európai és amerikai keresztények támogassák őket erkölcsi és anyagi eszközökkel is.
Mit gondol, van Iránnak elegendő ellensége ahhoz, hogy megállítsák? A WikiLeaks által kiszivárogtatott információk szerint nemcsak Izrael, hanem Szaúd-Arábia és más arab államok is sürgették az Egyesült Államokat, hogy támadja meg Iránt…
– A legfőbb kérdés az, hogy össze tud-e fogni a világ azért, hogy megállítsa Iránt, mielőtt nukleáris fegyverekhez jut. Számomra ez a legfontosabb geopolitikai kérdés.
És mi a válasz erre?
– Nem hiszem, hogy sikerülni fog.
A nyugati hatalmak eddig is tudatában voltak annak, hogy meg kell állítaniuk Iránt, mégsem történt semmi komoly ennek érdekében, még békés eszközökkel sem. Közben a szemünk láttára egy új Hitler támadt, aki most fárszi nyelven beszél, és Iránban él. Ahogy annak idején a világ nem volt tisztában a náci német Hitler veszélyességével, úgy a mostanival sem. A különbség viszont az, hogy a náci Hitlernek még nem voltak nukleáris fegyverei. Irán jelenlegi vezetője azonban nem akar ugyanabba a hibába esni. Nem fog addig sem regionális, sem világháborút kirobbantani, amíg nincs atombombája. Ezért lenne nagyon fontos, hogy a világ összefogjon, de ami eddig történt, abból ez nem látszik. Az egyháznak nincs politikai hatalma arra, sem Európában, sem az Egyesült Államokban, hogy meggyőzze a kormányokat Irán megállításáról. Megpróbálhatjuk, de nem úgy tűnik, hogy elérhetnénk bármilyen sikert is.
A könyve alapján optimistábbnak gondoltam…
– Az is vagyok, mert hiszem, hogy van küldetése a keresztényeknek a Közel-Keleten, mégpedig az, hogy mindenki hallja az evangéliumot, még mielőtt túl késő lenne. Hirdetni kell az evangéliumot az izraeli Tel-Avivtól egészen az iráni Teheránig, mielőtt a következő szörnyű háború kitörne. Többek között emiatt is írtam meg a Három forradalmat.
Legújabb regénye pedig az iszlám messiásról szól, akiről sok muzulmán azt várja, hogy a tizenkettedik imám képében jön majd el. Ahmadinezsád is ebben hisz, és szerinte ez a személy néhány éven belül megjelenhet. Gondolja, hogy a jelenlegi iráni rezsim döntéseit és erőfeszítéseit arra, hogy atombombájuk legyen, már ez az ideológia befolyásolja?
– Számomra egyértelmű, hogy Irán jelenlegi vezetői három dologban hisznek: először is abban, hogy a jelenlegi világkorszak a végéhez érkezett. Másodszor abban hisznek, hogy a világ messiása, a tizenkettedik imám vagy más néven Mahdi bármelyik pillanatban megjelenhet a földön. Harmadszor abban, hogy a tizenkettedik imám „szent gyűlölettel” fordul majd két ország felé: az egyik Izrael, amit ők „kis sátánnak”, és az Egyesült Államok, amit „nagy sátánnak” neveznek. Szeretném, ha a nyugati vezetők – köztük Obama elnök – megértenék, hogy Irán jelenlegi vezetői miben hisznek, akkor nem fűznének túlzott reményeket a tárgyalásokhoz. Mivel tudnánk lebeszélni őket arról, hogy előkészítsék az imám eljövetelét, és atombombára tegyenek szert. Nem látok semmi olyat, amit felajánlhatnánk, de azt sem, hogy erővel akarnánk megállítani őket.
Nem tudnák a nagyhatalmak elrettenteni Iránt, úgy mint a hidegháború idején a Szovjetuniót?
– A probléma az, hogyha Iránnak lesz atomtöltete, akkor használni fogja azt, mert hisznek abban, hogy Izrael és az Egyesült Államok elpusztítása összefüggésben áll a tizenkettedik imám megérkezésével, akit ők messiásnak hívnak. Ezért egy ilyen helyzet nem hidegháborús, hanem háborús helyzetet eredményezne.
Szerintem két reális forgatókönyv létezik: az egyik, hogy Irán atombombához jut, amit valamikor használni is fog. A második, hogy Izrael belátja, miszerint egyedül van, és senki nem fog segíteni neki, ezért megelőző támadást intéz az iráni atomlétesítmények ellen. A természetes erőviszonyok alapján nincs esély arra, hogy fordulat történjen Iránban, hacsak Isten nem avatkozik közbe természetfölötti módon. Egy ilyen beavatkozás olyan bibliai próféciákat is „mozgásba hozhat”, mint a Góg és Magóg háborújáról szóló rész Ezékiel könyvében.
Mire gondol?
– Lehetségesnek tartom, hogy a világ az Ezékiel 38–39-ben leírt Góg és Magóg háborúja felé tart. Látjuk, hogy Oroszország szövetséget köt Iránnal, Törökországgal, Líbiával, Szudánnal és más olyan országokkal, amelyeket szintén említ a prófécia az Izraelre támadó szövetség tagjaiként. Nem tudjuk, hogy ez a mi éle­tünkben megtörténik-e, vagy csak később. Az azonban biztos, hogy ezt a háborút nem lehet majd összekeverni egyetlen más háborúval sem, mert természetfeletti vége lesz, amikor Isten beavatkozik Izrael oldalán, és megsemmisíti a támadó hadseregeket.
Visszatérve a jelenbe, úgy tűnik, hogy Izrael egyre inkább elszigetelődik, és egyedül marad. Lehetséges, hogy idén egyoldalú döntés születik a palesztin államról, akkor is, ha Izrael nem ért egyet vele. Mit gondol, ez hogyan változtatja meg a közel-keleti helyzetet?
– Nézze, a világ úgy tűnik eltökélte, hogy feloszt­ja Izraelt. Őszintének kell lennünk a világ vezetőivel, és el kell mondanunk nekik, hogy ez egy hatalmas és nagy emberál­dozatokat követelő hibás döntés lesz. Az Ószövetségben, a Jóel könyvében ez áll: „Egybegyűjtöm akkor mind a pogányokat és levezetem őket a Josafát völgyébe, és perbe szállok ott velük, az én népemért és örökségemért, az Izraelért, amelyet szétszórtak a pogányok közé, és megosztoztak az én földemen.” E vers alapján Isten perbe száll azokkal a nemzetekkel, akik kényszerítették Izraelt, hogy ossza fel a földjét. A palesztinoknak joguk van arra, hogy saját kormányzatuk legyen és ne kényszerítsék vagy üldözzék őket az izraeliek, és arra is, hogy saját mindennapi életüket élhessék, de nem hiszem, hogy egy palesztin államot kellene ehhez létrehozni. Mert ez szó szerint a föld felosztását jelenti, és Isten azt tanácsolja, hogy ezt ne tegyék az emberek, mert perbe száll azzal a nemzettel, amelyik mégis így tesz.
Pedig nemcsak Izraelt, hanem a fővárosát, Jeruzsálemet is fel akarják osztani. Úgy tűnik, hogy ez nemcsak európai és amerikai vezetők szándéka, hanem néhány izraeli politikusé is. Mi lehet az ára Jeruzsálem újrafelosztásának?
– Obama elnök és a legtöbb európai vezető is szeretné elérni Jeruzsálem felosztását. Novemberben felszólaltam az Európai Parlamentben zajló egyik konferencián és ott figyelmeztettem a résztvevőket, köztük európai politikai és vallási vezetőket, hogy ez nagy hiba lenne a Biblia alapján. Nem vagyok abban biztos, hogy az európai vezetők vagy akár az amerikaiak figyelnek a Biblia tanításaira. Ezért kell nagyon őszintén és világosan elmondani nekik, hogy megtudják, Jeruzsálem és Izrael földjének felosztását is ítélet követi majd és ez nem hoz majd békét.
Amerikát is eléri az ítélet, ha részt vesz ebben az alkuban?
– Minden országnak szembe kell néznie az ítélettel, amelyik támogatja Jeruzsálem, illetve Izrael földjének felosztását. Senki nem tudja kikerülni ezt, az én országom sem, amit pedig nagyon szeretek.
Izraelnek nemzetközi védelmet ígérnek azért, ha beleegyezik a palesztin állam létrehozásába…
– Igen, Izrael minden ösztönzést megkap, mind az Egyesült Államoktól, mind Európától, hogy ossza fel a földjét. Megvesztegetik, hogy legyen tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak, és erről már ma is tárgyalnak. Kérdéses, hogy egy jövőbeli izraeli kormánynak és a népnek lesz-e lehetősége ellenállni ennek a kitartó és közvetlen nyomásnak. Szerintem valószínűbb, hogy végül beleegyeznek abba, hogy felosszák a földet.
Néha a keresztényeket is azzal vádolják, hogy csak önös célból, a Messiás eljövetelének siettetése miatt támogatják és védik Izraelt.
– Valóban, de mielőtt erre válaszolnék, hadd idézzek egy verset a Máté evangéliumának 24. részéből, ahol Jézus mondta, hogy „az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég”. A mi küldetésünk tehát, hogy kövessük Jézus Krisztust, és győződjünk meg arról, hogy a földön mindenki, beleértve az izraeli zsidókat és az iráni muszlimokat is, valamint mindazoknak, akik abban a térségben laknak, hallották-e az evangéliumot, és volt-e lehetőségük dönteni Krisztus mellett vagy ellene. Jézus azt mondta, hogy ezután fog visszatérni. Ez nyílt ellentéte a síita iszlám teológiának, ami azt tanítja, hogy a síita muszlimoknak embe­rek millióit kell megölni ahhoz, hogy eljöjjön a messiásuk. A keresztények viszont a Biblia alapján milliók életét és lelkét akarják megmenteni.

Egy iraki vallomása: agyonlőtték, de feltámadt

Második iraki utamon találkoztam egy csodálatos, muzulmán hátterű kereszténnyel. Daniel üzletember, aki 1986-ban tért meg, miután egyetlen éjszaka hat látomást kapott azzal a kijelentéssel, hogy kövesse Jézust. 2008 márciusában azonban Danielt Bagdadban elrabolta a Mahdi hadsereg öt tagja. Egy raktárépületbe vitték, levetkőztették, kegyetlenül megverték, és azt követelték, hogy fizessen 200 ezer dollárt.
Azt mondta nekik, hogy nincs ennyi pénze. Nem hitték el, és tovább verték. Végül arra kényszerítették, hogy felhívja egy barátját, aki képes volt kifizetni érte 20 ezer dollár váltságdíjat. Amikor a radikálisok megkapták a pénzt, kivitték Danielt a város szélére, azzal az ígérettel, hogy szabadon engedik. Ehelyett azonban pisztolyt tartottak a fejéhez, és meghúzták a ravaszt.
Daniel elmondása szerint minden elsötétedett előtte. Lövést azonban nem hallott. Nem is érezte. Hirtelen a nővérét látta – izgatottan és szomorúan –, aki megpróbált odajutni hozzá. De nem tudott, és elment. Aztán a lányát látta, ahogy kétségbeesetten igyekszik odajutni hozzá. De neki sem sikerült. Akkor megértette, hogy meghalt, hogy a halál és az élet között van egy határ, amit a lánya és a testvére nem tud átlépni. Elmondása szerint arcra borult és sírt. Ebben a pillanatban két kéz, amelyekhez fogható szépet és gyengédet még sohasem látott, megfogta és felemelte. Amikor felállt, hirtelen megértette, hogy egyenesen Jézus szemébe néz. Hatalmas békesség és nyugalom lett rajta úrrá. Jézus átölelte, a vállára tette Daniel kezét, és azt mondta: „Soha nem hagylak magadra.”
Ebben a pillanatban, idézte fel Daniel, újra életben volt. Ott feküdt az út szélén, a saját vérében. Egy arra haladó autó megállt, a vezetője behúzta őt a hátsó ülésre, és a kórházba sietett vele. Több hónapi kezelésbe került – Irakban és Jordániában –, de Daniel ma nemcsak él, hanem egészséges is. Bár egyik szemére megvakult, szilárdan vallja, hogy tisztábban lát, mint annak előtte, és meg­győződéssel és alázattal tesz bizonyságot Isten nagyságáról.
„Az Úr törődik velünk, Joel” – mondta Daniel, miközben megmutatta nekem a sebhelyet, ahol a kilenc milliméteres lövedék behatolt a bal halántékán át, majd kijött a jobb arcán. „Soha nem hagy el minket.”
(Részlet a Három forradalom című könyvből.)