2005. 01. 09. MENNYEI TALÁLKOZÁS Részlet Jesse Duplantis evangélista: Mennyei találkozások című beszámolójából Az alábbi két linken meg is tekinthető a bizonyság: 1. http://video.google.com/videoplay?docid=-194900978556416488# 2. http://video.google.com/videoplay?docid=596773660737654599# Kedves testvéreim, Jesse Duplantis vagyok, és valami olyasmit fogtok most látni, ami megérinti a szellemeteket. Sok évvel ezelőtt történt velem. Azóta kissé fehérebb lett a hajam, és vékonyabb lettem Dicsőség Istennek, de semmit nem változtatnék azon, amit az Úr indítására mondtam el a lakewoodi Gyülekezetben. Készüljetek hát fel az áldásra, amely a ’Mennyei találkozások’ címet viseli. Egy mennyei utazásról szól, és olyan hatalmas áldása ez az Úrnak. Én ott voltam, és elmondhatom, hogy megváltoztatta az életemet, és a tiéteket is meg fogja. Hívjátok el a barátaitokat, mondjátok nekik, hogy jöjjenek el, és nézzék meg ezt a videót. Áldottak lesztek általa, mert a Mennyről szól. Tudjátok, amit én addig a Mennyről gondoltam, az kiderült, teljesen téves, mert egy vallásos nézőpontra épült arra, amit az ember gondolt, hogy Isten mondott. Amikor azonban szembesültem a valósággal, igazán megdöbbentem azon, amit az Úr készített a számunkra. Tehát foglalj helyet, dőlj hátra és engedd, hogy a szellemed megnyíljon ennek a csodálatos, csodálatos, csodálatos Mennyei utazásnak a befogadására. Legyetek áldottak! ... Tudjátok a Menny csodálatos. Egy terebélyes hely. A Paradicsom nem szűnt meg. A Szent Várost veszi körbe, körös-körül. Valójában ez egy bolygó. Ahogy kiléptem hegyeket, patakokat, fákat és virágokat pillantottam meg. És az az illat… csak néztem döbbenten. Kiléptem, és csak annyit mondtam: Dicsőség Istennek! az angyal is: Dicsőség Istennek! Együtt dicsértük Istent. Ha csak egy Hallelúját ejtesz ki ott a szádon, számíthatsz a reakcióra! Körbenéztem, és azon tűnődtem, mit keresek én itt?! Fizikailag ott sétáltam, mint ahogy most ezen a pódiumon a hatalmas, gyönyörű fák, patakok és hegyek között tökéletes közérzettel. Láttam havat, de a hideget nem éreztem. Semmi nem volt barna, hanem buja és friss; azok a gyönyörű dombok és völgyek és tisztások. Ránéztem az angyalra és megkérdeztem: mit keresek én itt? Azt válaszolta: találkoznod kell a Mindenhatóval. Be kell mennünk a városba – folytatta. A Paradicsom nagyon nagy, hatalmas. Tehát elindultunk. Az Élet Folyójának a partján - amelyről tudtam, hogy az, - fák sorakoztak, alattuk pedig ezrével láttam embereket, amíg a szem ellátott. És… ezek a szerkezetek csak hozták az embereket, az angyalok pedig jöttek és elosztották őket. Észrevettem, hogy rajtam a saját ruhám volt. Azok között, akik kiszálltak ezekből a járművekből voltak néhányan, akiken a megigazultság csodálatos palástja volt. Ezek, amint kiszálltak egyből szaladtak egyenesen a város felé abban a sorban. Másokon nem volt ilyen palást, hanem inkább, mint valami köntös, de ők is a trón felé igyekeztek. Mindenki a trónhoz akart közelebb kerülni. A trónt mindenhonnan lehetett látni, minden fölött volt. Láttam, ahogy hirtelen a köntösöket viselő emberek kiálltak a sorból, odamentek a fákhoz és valami gyümölcshöz hasonlót ettek róluk, a leveleiket pedig beszippantották. Megkérdeztem az angyalt: Hogy van ez? Ezek az emberek nem mehetnek Isten trónjához? Igen – válaszolta, – a Mindenható Úr Isten nagy kegyelmű. Én meg azt gondoltam a vallásos elmémmel, hogy ha valaki elhagyja a testét, akkor az Úr jelenlétébe megy. Ez igaz attól a pillanattól kezdve, hogy valaki belépett a Szent Városba. De tudjátok, vannak olyanok, akik nem úgy élnek a földön Istennek, ahogyan kellene. De Isten kegyelmes! Ő ennek ellenére segíti és megérinti őket. Nekik azonban más a kinézetük. Nekik még tanulniuk kell. Ha nem tanulod meg itt, meg kell tanulnod ott. Elmondom nektek, ezek a köntösök gyönyörűek voltak. Amikor visszaérkeztem a földre utánanéztem ennek az Igében és azt találtam, hogy Isten a megigazultság palástját, és az üdvösség ruháját (köntösét) adja nekünk. Különbség van a kettő között. Sokan nem élnek Istennel szoros közösségben, Jézust azonban befogadták az életükbe. Ők is el fognak jutni a trónhoz, de az időbe telik. Mindenkinek az a célja, hogy eljusson a trónhoz. Mentemben megpillantottam magam előtt egy férfit. Így szólt: Hé Jesse! Azonnal felismertem őt. Erős testalkatú férfi volt. Megkérdeztem: Ábrahám? Igen –válaszolta – ez az én keblem. Én üdvözlök itt mindenkit. És még el sem jutottam a város kapujáig. Megkérdezte: Hogy vagy? … Köszönöm jól – válaszoltam, Dicsőség Istennek; Dicsőség Istennek! – mondta ő is; Dicsőség Istennek! – ismételte az angyal is. Egy láncreakció indult el, mindenki elkezdte dicsérni Istent. Ábrahám magas kórt megélt embernek tűnt, az arca mégis fiatalos volt. Meg lehetett mondani róla, hogy ő pátriárka. Csak néztem őt egy ideig. Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy én Ábrahám magva vagyok, ő az én ük-ük-ük-ük nagyapám. Ha ő ne lenne, én sem lennék itt. Persze Jézuson keresztül, de én Ábrahám magva vagyok. Csak néztem rá; végül az angyal szólt hozzám: gyere, mert találkozód van. Ábrahám egy darabon elkísérve megkérdezte: szomjas vagy? Igen, nagyon – válaszoltam. Egy aranykehely volt a kezében, amellyel merített a folyóból, nem is igazán folyó volt az, hanem inkább egy széles patak, nem olyan, mint a Mississippi, de azért elég széles és kristálytiszta. Tessék, igyál egy kis vizet – mondta. Elvettem a kelyhet, tiszta aranyból volt; nem egy ócska műanyag pohár, hanem színtiszta aranykehely, aminek súlya volt. Éreztem, hogy kezdek elgyengülni, alig bírtam állni a lábaimon. A mai napig nem tudom mi volt az, de az angyal azt mondta nekem, edd meg ezt a gyümölcsöt, hogy meg tudj állni Isten dicsőségében. Nem tudom, mihez hasonlítsam, de rézszínű gyümölcs volt. Elkezdtem enni és egyre több erőt nyertem a testemben. Akartam beszélgetni még Ábrahámmal. Szerettem volna csak úgy nézni őt. Aztán észre vettem a sokaságot magam körül. Az én addigi vallásos elmémmel azt gondoltam, hogy, aki a Mennybe megy mind felnőtt, de vannak ott gyerekek, vannak állatok, láttam lovakat, kutyákat; gyönyörű virágokat, amelyek az utat szegélyezték és keresztezték. Próbáltam kerülgetni őket, nehogy rájuk lépjek, de az angyal bátorított: menj csak nyugodtan. Ahogy átmentem rajtuk nem nyomódtak szét, hanem tovább imbolyogtak a levegőben. És amint elhaladtam mellettük utánam fordultak, úgy néztek ki, mintha látnának. Az illatuk és a szépségük túlhalad minden emberi elképzelést. Az angyal így szólt: Be kell mennünk a városba, mert találkozód van. Én pedig még akartam volna beszélgetni Ábrahámmal, mert a kedvenc bibliai igém az, hogy: … azokat, amelyek nincsenek, előszólítja, mint meglevőket. Szerettem volna beszélni vele a Róma 4:17-ről. Hitében erős lévén… Isten ígéretében sem kételkedett… teljesen elhitte…, egyszerűen csak beszélni szerettem volna vele ezekről. Az volt az érzésem, hogy egymillió évet el tudnék ott tölteni; és még be sem mentem a városba, el sem jutottam a trónhoz, csak útban voltam felé. Tegyük fel, az egyik szeretted hazaköltözött az Úrhoz két évvel ezelőtt. Tudd meg, hogy még el sem érte a város kapuját. Mert 1000 esztendő az Úrnál olyan, mint egy nap; ha veszünk két évet az Úrnál, az kb. 1,5 mp. Épphogy kiszállt abból a járműből, és annyit mondott: Hűha, Micsoda egy hely!!! Én is abban a bizonyos sorban haladtam és emberek jöttek oda hozzám, éneklő gyerekekkel találkoztam. Voltak hárfáik, kb. ekkorák, (40 cm). Majd azt hallottam: Jön, jön, jön. Az Úr angyala mellettem így szolt: Gyere, siessünk, mert jön. Nagyon is értem a következő igét: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, mert ilyeneké az Istennek országa”. Egy dicsőséges fényt láttam közeledni. Ránéztem Ábrahámra, aki így szólt: Ő az, Jézus. Az angyal pedig szinte tolva maga előtt, mondta: menjünk, menjünk. Bárcsak elmesélhetnék minden részletet, kazettán megtaláljátok, mindenesetre, ahogy közeledtem, odaértem a jáspis falhoz. Ez nagyon érdekelt, mert szerettem tanulmányozni a Jelenések könyvét; látni akartam az alapjait; így szóltam: álljunk meg, álljunk meg! Ránéztem az elsőre, azon Péter nevét láttam. Azt gondoltam, a következő János lesz, de tévedtem: Péter, Pál, Jakab, János; így voltak belevésve a kövekbe. Az angyal szólt, hogy menjünk. Amint az Úr kijött, a gyerekek odaszaladtak hozzá, elkezdtek énekelni Neki; Ő pedig átölelte őket. Számomra úgy tűnt mintha egyetlen fénysugár lenne, olyan dicsőséges volt. A ruhája olyan volt, mint a tiszta sugárzó gyémánt. Gyönyörű. És a gyerekek énekeltek, Ő pedig velük örült. Mindenfelé találhatók ott amfiteátrumok, szerte a Paradicsomban. Meg fogjátok látni Ábrahámot, ő lesz az első, akivel találkoztok a mennyben; mindannyian, akik újjászülettetek; ő egy rendívül barátságos ember. Ahogy beléptem a kapun és továbbmentem, Ő felém fordult. Tudjátok, Jézus kb. 185-190 cm. magas; magasabb, mint gondoltam. Addig azt hittem, Jézusnak is olyan fehér haja van, mint nekem, de ahogy oldalra fordult és odapillantottam láttam, hogy világosbarna. Ahogy rád néz, Isten dicsősége sugárzik belőle. Leestem a lábaihoz. Az Úr angyala is leborult a földre. Ránéztem a lábaira. Egész életemben azt gondoltam, Jézusnak sebhelyek vannak a lábán és a kezén, de ekkora lyukak voltak! Láttam a fényt átsugározni rajta. Értem, hogy Jézus lábai miért úsztak réz és bronz fényben – mert Isten dicsősége áradt át rajtuk. Megértettem, milyen óriásiak voltak azok a szögek. Mi emberek fel sem fogjuk mennyire szenvedett. Ember nem képes leírni, nincs jelző, ami kifejezhetné, min ment keresztül Jézus. Ott voltam a lábainál; soha nem felejtem el, meg akartam érinteni, amikor így szolt: állj fel a lábaidra! Az első dolog, ami eszembe jutott, a méltatlanságom. Azt mondtam: nézd… Azt válaszolta: megbocsáttatott. Rátette a kezét a vállamra, és rám nézett. Azt mondta: menj, mondd meg az enyéimnek, hogy JÖVÖK! Azt gondoltam: de hát ezt tudják. A gondolataim közben válaszolt: Nem, nem tudják! Menj és mondd meg nekik, hogy JÖVÖK! Azért hoztalak ide, hogy mondd el nekik, hogy JÖVÖK! Értesz engem? JÖVÖK! Menj és mondd meg nekik! Azt hiszem ezért nem pihentem egész életemben. Sürgető érzés tudni, hogy valami közeledik. Ő hamarosan jön hölgyeim és uraim. Azok a virágok! Látnotok kell Jézust, Ábrahámot, azokat a virágokat, az arany utcákat, annak a városnak a dicsőséges és leírhatatlan körvonalait. Az ember csak kapkodja a fejét. A szemünk nem képes befogadni. Ezért van szükségünk arra az új testre, hogy befogadhassuk mindazt, amit Isten készített, mert a természetes elménk nem képes rá. Rátette a kezét a vállamra, soha nem fogom elfelejteni. Azt kérdezed: hogy néz ki? Szeretetet. Ahogy rád néz, átlát rajtad. Sugárzik belőle a dicsőség. Azt érzed, hogy át akarod Őt ölelni. Automatikusan tárul ki a kezed Felé. És Ő nem próbál kitérni, hanem viszont átölel. Ő képes úgy milliókra nézni, hogy közben csak téged lát. Sokat kell látnod itt és tanulnod – mondta, de azért hoztalak ide, hogy mondjam meg neked, mondd meg az enyéimnek, hogy JÖVÖK! Majd megfordult, megfogta a kezem, és azt mondta: szeretnélek bemutatni egy másik királynak. Láttam egy férfit felém közeledni; vöröses haja és körszakálla volt. Azonnal felismertem őt. Azonnal tudtam ki ő. Az Úr így szólt: vissza kell mennem a trónhoz, az Atyám hív engem. Megfordult, és elment. Az angyallal ránéztünk erre a férfire. Azt mondtam: te Dávid vagy! Igen – válaszolta. Meghajtottam magam, mire ő: ne hajolj meg, épp az imént beszéltél a Királyok Királyával. Én vagyok megbízva azzal, hogy körbevezesselek. Tehetek érted valamit – kérdeztem? Ezt kérdeztem. Azt válaszolta: még nem érted, mi itt szolgálók vagyunk; azért vagyunk, hogy szolgáljunk neked. Mit szeretnél Jesse, mire van szükséged? Elkezdtem nézegetni az angyalt mellettem valahogy így. Megkérdezte: mit nézel? Nincs árnyékod – válaszoltam. Látjátok itt ezt az árnyékot, ezt a sötét részt? Ilyen nincs a mennyben. Rám nézett és így szólt: Nem, itt nincs árnyék, Isten világosság, Akiben nincs sötétség, még a változásnak árnyéka sem. Ott nincs semmiféle sötétség, csak világosság. Mindezt megdöbbenéssel tapasztaltam. Folyton csak kerestem az angyal árnyékát. Itt nincs sötétség ismételte. Megmutatok neked egy-két utcát – mondta Dávid; elmentünk a próféták utcájába. Találkoztam Jónással. Nagyon érdekelt a dolog. Dávid így szólt: azt az utasítást is kaptam az Úrtól, hogy vigyelek el a házadhoz. A saját otthonomhoz! Rendben! – válaszoltam. De tudjátok, szerettem volna még maradni a jáspis-falnál. Szerettem volna többet beszélni Ábrahámmal, Jézussal, érdekelt az angyal, az arany utcák, a virágok illata. Szerettem volna még beszélni Jézussal. Volt azonban egy időkeret, amit tartani kellett. Ahogy továbbhaladtam megpillantottam Pál apostolt ülve, ahogy néhányan körülvették. Azonnal tudtam, hogy ő az. Jesse! – mondta. Tudja a nevemet – tűnődtem – dicsőség Istennek! – mit mondanak az emberek az evangéliumomról? Még mindig a saját evangéliumának nevezte. Nézd, - válaszoltam – én mindazt hirdetem, amit mondasz, mindent. Ha visszajössz a földre, nyugodtan elkaphatsz, ha megsértettem a szerzői jogokat. A Páli levelek csodálatosak. Rám mosolygott. Isten Igéjéről beszélgettek pásztor Osteen, Isten Igéjéről. Ahogy Dáviddal továbbmentünk így szóltam hozzá: mindig is egy érdekes személyiségnek tartottalak. Gyerekként azt a próféciát kaptam, hogy a tiedhez hasonló életem lesz. - Ezt nem mondtam rá a kazettára, de az Úr most előhozta, hogy elmondhassam nektek. - Azt válaszolta: Imádkozni fogok érted. Majd így folytatta: bizonyos dolgokon nem kellett volna keresztül mennem, ha hallgattam volna az Úrra. De neked a rendelkezésedre állnak az Úrtól kapott feljegyzéseim, ezért kövesd azokat, és nem fogsz végigmenni azokon, amiken én. Soha nem felejtem el ezt. Megköszöntem. Elvitt a saját házamhoz. Hölgyeim és uraim, … sokan elcsodálkoznának, némelyek dühbe gurulnának, ha látnák a házamat. El sem hinnétek. A ház előtti udvaron egy szökőkút volt. Kedvelem a gondozott udvart. Az én kertemben nincs gaz. Szeretem, ha mindennek éle van, a bokroknak, az ösvényeknek. Mint egy golfpálya. Minden évben vásárolok Cathynek metszőollókat és különböző kerti eszközöket. Szeretem a gondozott udvart. Amikor végignéztem azon az udvaron elámultam. Számomra a hall meghatározza az egész ház hangulatát. Amikor beléptem az ajtón,… elállt a lélegzetem. Szeretem, ha egy háznak nagy a belmagassága, majdnem 4 m. Kedvelem a széles, díszített polgárháború előtti ablakpárkányokat. Valószínűleg rossz században születtem. Minden az ízlésem szerinti volt. Azt mondtam, igen, ez az! Amikor a bútorokra pillantottam felkiáltottam: de hiszen ilyen bútoraim vannak a földön! Ezek a 18. század elejét idéző bútorok. Szeretem a cseresznyéből vagy mahagóni fából készült karmos, hajlított lábú bútorokat. Igen – mondta Dávid – az Úr tudta, hogy szeretni fogod, ezért hoztuk az otthonodba. Tessék? – kérdeztem. Mondtam már neked – válaszolta – Ő megadja a szívek kívánságait. A legapróbb részletekig… ha látnád azt a házat. Látni, látni fogod. Gyönyörű. A márvány… Azt hiszem az otthonomban több figyelmet fordítottam a fizikai tárgyakra, mint bárhol máshol. Volt például egy asztalom a hallban, amit arany sasok díszítettek. … Dávid megkérdezte: tetszik? Igen, tetszik – válaszoltam – ez csodálatos, minden olyan gyönyörűen díszített. Dávid – folytattam – itt nagyon sok minden hasonlít a földi dolgokhoz. Erről még később megkérdeztem az Urat, de Dávid így válaszolt: a föld az Úr ízlése szerint való, ne feledd, Ő teremtette azt; ezért az ottani dolgok közül nagyon sokkal találkozol itt is. Olyan virágokat azonban soha életemben nem láttam máshol, és olyan illatokat sem éreztem. Nem láttam olyan vöröset, olyan zöldet, bíbort, kéket vagy sárgát, mint ott. Ha azt mondom színek, olyat még nem láttál; az arany, aranyszínű mégis áttetsző, olyan, mint a kristály, de mégis arany. Gyönyörű. Az én házam nem az apostolok utcájában volt, hanem egy attól jobbra eső utcában. Az apostolok házai káprázatosak voltak. Találkozód van – mondta Dávid. Igen – válaszoltam – megyek a trónhoz. Tudjátok ez a föld csak illúzió a mennyhez képest. Én semmiképp nem hagynám ki. Amíg nem láttam a házamat, inkább az emberek érdekeltek jobban, mint a fizikai tárgyak, de ott szinte hihetetlen volt, amit láttam. Aztán mindezekben felismertem a túl sok Istenét. Ezalatt a túlcsordult poharat értem, amelyet Ő folyamatosan tölt. Ha a gyermeked annyit tölt, hogy az kifolyik a pohárból, te azt pazarlásnak hívod; Isten ugyanígy tölt, és Ő ’bővölködésnek’ nevezi. Addig tölt, amíg túlcsordul. Ő képes úgy jóllakatni ötezer embert, hogy járni nem tudnak, és tizenkét kosár még marad is. Ő több mint elegendő. Az ember azt mondaná erre, hogy pazarlás, de Nála ez a bővölködés. Ő csak tölti, már túlcsordul, már lefolyik az asztalra, lefolyik a földre, kifolyik az utcára, de Ő még tölti mindaddig, amíg azt nem mondod: nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, sem hogy magzatja kenyeret kéregetett volna. Ő a bőség Istene. Kezdtem elgyengülni, ezért ismét ettem abból az édes, lédús rézszínű gyümölcsből, ami emiatt teljesen zavarba hozott, de erőt adott. Ráadásul még enni sem ettem, mert az asztalon hagytam az ebédemet, tehát az Úr kisegített. Értem miről szól az Ige, amikor azt mondja: … a fák levelei a nemzetek gyógyítására valók. Az emberek beszippantották ezeket a leveleket, majd visszaálltak a sorba. Sokan nem élnek olyan közösségben Istennel, mint ahogy kellene. A mennyben vannak fokozatok, irigység azonban nincs. Cathy, a feleségem gyakran mondogatta: tudod Jesse, ha a mennybe megyünk, tudom, hogy ott nincs házasság, de én szeretnék veled élni. Hadd mondjak most valamit: a mennyben családok vannak, de nem úgy, ahogy itt ti gondoljátok. A feleséged ott is a feleséged marad, és a gyerekeid továbbra is azok maradnak. Én ezt korábban nem értettem. Az én édesanyám már hazaköltözött, tudom, hogy ott van, de nem találkoztam vele. Lehet, hogy túl érzékenyen érintett volna, és nem akartam volna visszajönni. Az édesapám újra megnősült. Már akkor tudtam, hogy ez nem volt helyes, mert ismerem az édesanyámat. Az édesapám még él, és én úgy gondolom, hogy Jézus Krisztus még az ő életében visszajön. A Biblia azt tanítja, hogy először a Krisztusban meghaltak támadnak fel, vagyis az édesanyám kijön a sírból, és a szelleme találkozik a testével; ő is ott lesz a felhőben. Aztán érkezik az édesapám, és a mostani felesége. Ismerem az édesanyámat, azt fogja kérdezni: Paul, ki ez az asszony? Ismerem az édesapámat is, aki azt válaszolja majd: soha az életben nem láttam őt. Nem kell aggódnotok, hogy ilyen helyzet előfordul, mert ott nincs féltékenység, irigység vagy ehhez hasonló. Ahogy a trón felé tartottam, találkoztam egy családdal, akik mindannyian egy repülőgép-szerencsétlenségben haltak meg. Együtt voltak a gyerekek a szülőkkel, és éppen piknikezni mentek. Megkérdezték tőlem: nem tartasz velünk piknikezni? Azt válaszoltam: Jó, rendben. Az angyal és Dávid azonban figyelmeztettek, hogy találkozóm van a trón előtt. Így hát azt mondtam nekik: később még találkozunk. Igyekszem mindezt annyira összefoglalni, amennyire csak tudom. Amikor odaértem a trónhoz, képtelen voltam állva maradni. További 24 trónt is láttam, de azokon senki nem ült. Megkérdeztem az angyalt: ugye ez a 24 vén trónja? – Igen – válaszolta. De ők hól vannak? Így szólt: Jesse, mi itt szolgálók vagyunk; mindannyian a városban vannak, szolgálnak, szüntelen szolgálnak. Te is szolgáló vagy. Mi téged szolgálunk, itt mindenki szolgál. Mindenki azt kérdezi, mit tehet érted, miben segíthet? A gyerekek, a csecsemők énekeltek. Ha vetélésed, abortuszod volt valaha, ne aggódj miatta, nem veszítetted el a kisbabádat, ő az Úrnál van. Egy pillanatig se aggódj. Isten trónja körül láttam a kis lelkeket, a méretük kb. 40 cm. volt, és hálóinghez hasonló volt rajtuk. Tudtak repülni. Berepültek a Mindenható jelenlétébe, és hallottam, ahogy a következőket mondogatták: Lehetünk szellemek? Lehetünk mi is szellemek? Küldj bennünket a földre, hogy szellemek lehessünk. Megváltottak szeretnénk lenni, szellemek szeretnénk lenni. Világos tehát számomra, hogyan küldi Isten a csecsemőket a földre. Ilyen kis valamik ők, akik Isten leheletéből jönnek elő. Ajándékok ők; ilyen egy kisbaba mielőtt szellemmé lesz. Amikor a trónhoz értem, leestem a földre. Nem tudtam felállni, akkora volt a fényesség. Isten angyala ekkor adott abból a gyümölcsből; azt mondta: edd meg ezt, hogy megállhass Isten dicsőségében. Minél közelebb kerülsz a trónhoz, annál jobban elgyengülsz Isten dicsősége miatt. Meg fogtok döbbenni azon, amit most mondok. Láttam a Mindenható Atya Isten lábait, de nemcsak a lábait, hanem a térdén nyugvó kezeit is. Olyan mérhetetlen erő veszi Őt körül… Hallottam a hangját: VHHH, VHHH. Elképesztő energiamennyiség. Hogyan is magyarázzam ezt el nektek? Erő, ami ha csak egy kicsit is megmozdul, az egész univerzum megsemmisül. Ő Jehova, Elohim, Jahve. Ahogy ott feküdtem, csak az Atya lábait láthattam és a térdén a kezét, az ujjait. Angyalok repültek felé, füst szállt fel és hallottam ezt az erőteljes hangot: VHHH. Olyan erő, amilyennel még soha nem találkoztam. A hatalmas angyalok, ezeknek szárnyaik voltak, amint a trón körül repültek, azt kiáltották: Mindenható Isten. Aztán, ahogy az Atya kisujja megmozdult, azt akarom, hogy ezt lássátok, pontosan így, amikor megmozdult, az egyik angyal repülés közben nekiütődött egy falnak. Ha nem számítasz rá, hogy a Mindenható megmozdul, meglepetés érhet. Ahogy ott feküdtem az arcomon ebben a hatalmas erőben, pontosan így, egyre csak gyengültem, és amint próbáltam felnézni, az erős fényáradatban kettőt láttam, mégis egy volt. Képtelen vagyok ezt elmagyarázni, de az egy személyben még egyet láttam. Vagyis igazából egy, de mégis kettő. Ebből a hatalmas fényből, erőből és szeretetből kijött Jézus maga. Ő az Atyában van és az Atya Őbenne. Olyan, mintha az Atya jobbján ülne, ugye értitek? Amikor kijött abból az erőből, tapintható, emberi formában jött ki, és a trón körül levő több milliónyi ember azonnal leesett a földre. Miután kijött, pontosan úgy láttam Őt, mint amikor korábban beszéltem vele a Paradicsomban. A szolgálatban eltöltött éveim alatt, úgy gondoltam, hogy Ő tanító, egy nyugodt, jámbor személy. De nem. Ahogy előlépett a trónnál levő emelvényre, miközben folyamatosan hallható volt az Atyából kiáradó erő: VHHH, VHHH,… tehát, Ő nem tanító, noha tudom, hogy tud tanítani, hanem prédikátor. Elkezdett kiáltani, Jézus kiáltott. Így szólt a sokasághoz: fogom a fiútestvéreiteket, fogom a lánytestvéreiteket, fogom a családjaitokat és idehozom őket, hogy velem legyenek örökkön-örökké!! Igazi prédikátor, aki felemeli a hangját. Tudjátok mire gondoltam? Azt gondoltam magamban: ismerek egy vehemens prédikátort, de meg sem közelíti Jézust. Kiáltott, harsogott, izgatott volt. Az emberek is kiáltoztak, én meg ott feküdtem próbálva mindezt felfogni. Ez volt a legerőteljesebb megtapasztalás, amin valaha is keresztülmentem. Az emberek kiáltoztak, Jézus is harsogva prédikált. Mindez lenyűgözött, mert addig azt hittem valami ehhez hasonló csendes ima van ott, de nem! Jézus izgatott tud lenni. Az Atya arcát nem láthatod, amíg élsz, de hadd magyarázzak el valamit: láttam Jézust megállni egy pillanatra, és ránézhettem, mert tudjátok Isten szíve, maga az Atya, Isten arca a Fiú, Jézus, Isten hangja a Szent Szellem, de Isten karja az a Gyülekezet. Láttam Őt ott állni, többször is megfordulni; és ahogy ott feküdtem a hatalmas erő miatt és Jézust figyeltem, láttam Őt ki és bemenni az Atyába. Egyszerűen bement abba az erőbe, abba a tűzbe, és ahogy nézett ránk, sehol másutt nem tapasztaltam olyan szeretetet, mint ott; érezhető volt, ahogy az Atya szeretete kiáradt Jézusból, mint valami mágnes vonzás. Akkor feltettem a legbugyutább kérdést, amit csak fel lehet tenni a mennyben. Szégyellem még kimondani is. Fekszem a földön és megkérdezem az angyalt: - nagyon érdekelt akkoriban a Szentháromság, hogy három, mégis egy – tehát azt kérdeztem: és hol van a Szent Szellem? Az angyal azt válaszolta: a földön. Mire én: persze, persze, hiszen tudom. Olyan ostobának éreztem magam. Ő a földön van igen, a földön hogyne tudnám. Miután visszajöttem a földre olyan ostobának éreztem magam, hogy egy ilyen bugyuta kérdést tettem fel Isten trónjánál. Aztán egyszer csak megszólalt az angyal: most már mennünk kell. Lassan eltávolodtunk a tróntól, ahol minden olyan gyönyörű: az angyalok éneke és dicsőítése, a kis lelkek, akiket az Atya kilehelt, mint egy-egy ajándékot azok számára, akik kisbabát vártak. Ha elveszítetted a kisbabádat balesetben vagy bármilyen más módon, és ha te utána még megélsz egy érett időskort, az a kisbaba közben felnő. És Ábrahám után ő lesz az első, akivel találkozni fogsz, mert ő vár rád. Ha azonban az ő távozása után mondjuk néhány hónapra rá, te is hazaköltöznél az Úrhoz, te magad nevelnéd fel a gyermeked. A gyerekek ott Isten kinyilatkoztatásait és az Ő bölcsességét tanulják. Sok Távol-keleti gyermeket láttam ott, de kevés felnőttet. Megértettem, hogy eljön az ember életében az idő, amikor választania kell, hogy elfogadja vagy elutasítja Krisztust, de a kisbabákra Istennek gondja van. Az a sokmilliónyi csecsemő, aki meghalt, mind Nála van. Az Úrnál vannak; növekednek és tanulnak. Csodálatos dolog volt számomra, hogy távozásomkor dicséretben és kiáltozásban törtek ki. Majd ismét hallottam a hátam mögött az ismerős hangot: Jesse! Ezt a részt nem tudom, hogy rámondtam-e kazettára, ezt most hozta elő az Úr. Megfordultam, ekkor így szólt: Megjegyezted, amit mondtam? Én csak néztem rá. Menj, mondd meg az enyéimnek, hogy jövök – mondta. Azt válaszoltam: Uram, én mindent megteszek, amit tudok. Az angyal és Dávid is ott volt. Azt mondtam: Szeretlek Uram a teljes lényemből. Elkövettem néhány hibát az életem során. Én nem tudok róluk, mert eltöröltem őket – válaszolta – szabad vagy tőlük. Köszönöm, mondtam. Akkor láttam egy könnyet kicsordulni a szeméből. A következőt mondta miközben továbbsétáltunk: - a számotokra talán furcsán hangzik, számomra azonban nem, mert én ott voltam – így szólt: életem legszörnyűbb napja még hátra van. Jézus, a Mindenható Isten osztozik a teremtése fájdalmában. Emlékszel arra az igére, amelyben azt mondom, hogy el fogok törölni minden könnyet a mennyben? Azt válaszoltam: tudod Uram soha nem értettem ezt igazán. Ez az én könnyeimre is vonatkozik Jesse – mondta. Az ítéletnek azon a napján azt kell mondanom a teremtményemnek, akit szeretek, hogy távozzon tőlem. Amikor ezt mondta, könnyek szöktek a szemébe. Nagyon megérintette a szívem, meg akartam Őt vigasztalni. Rátettem a kezem a vállára… ha szeretsz valakit így teszel. Félek attól a naptól, rettegek tőle – mondta. Tudod Uram – mondtam – azt hittem azok csupa alávaló, erkölcstelen és velejéig romlott ember lesznek. De nem, az Úr sírni fog, amikor majd el kell utasítania a teremtményeit, akiket szeret, és akikért meghalt. Jesse – folytatta – ez végleges, ezen már nem tudok változtatni. Sírtam, amikor a teremtményem, Ádám elbukott, de tudtam, hogy eljövök, és így lehetőséget kapok, hogy megérintsem a népemet. Az a nap azonban közeledik, és a kimondott ítéletet nem tudom megváltoztatni. Le kell törölnöm a könnyeket a saját szemeimből is. Akkor megértettem, hogy Istennek szüksége van a szeretetünkre. Fel sem fogtam addig, hogy mekkora szüksége volt rám. Csak arra gondoltam, hogy nekem mekkora szükségem van Rá, de neki is ugyanúgy szüksége van rám. Azt mondtam, Uram, megteszek érted mindent. Tudom, hogy Péter is tett ilyen vakmerő kijelentést, de mégis megteszek minden tőlem telhetőt. Rám mosolygott. Azt válaszolta: kiválasztottalak. Senki nem akart téged, de nekem szükségem van rád Jesse. Azt mondtam, rendben, elmondom minden egyes léleknek, akivel találkozom, hogy közel a visszajöveteled. Ezért hoztalak ide – mondta, majd odafordult Dávidhoz meg az angyalhoz és így szólt: visszafelé vigyétek Jesset a hegyek felé; szereti a hegyeket. Mosolyogva rám nézett és azt mondta: rövidesen találkozunk; az a nap nem múlik el, örökké fog tartani és hamarabb jön el, mint gondolnád... Az egész kb. 30 percnyinek tűnt... Amikor magamhoz tértem, ugyanabban a pozícióban voltam, mint 1 órakor, de már negyed hét volt. Tehát 5 óra 15 percet voltam a mennyben...