Egyedül a Szentírás - 

Az egyedül a Szentírás elve szerint a Biblia Istennek az egyedüli ihletett és hiteles szava, a keresztény tanítás egyetlen forrása. Ez az isteni szó mindenki számára hozzáférhető, azaz mindenki számára érthető a Szentírás és az egyben önmagát magyarázza. A nézet, hogy a Biblia nem igényel más magyarázót önmagán kívül, ellentétben áll a római katolikus hagyományokkal, mely azt tanítja, hogy a Bibliát kizárólag apostoli hatalommal vagy a Szentíráshoz fűződő és azt értelmező hagyomány (szenthagyomány), mint forrás (a kettő együttes neve: hitletétemény) alapján lehet magyarázni. A katolikus egyházban erre a hatalomra Tanítóhivatalként hivatkoznak, mely a világ püspökeinek testületében van jelen, közösségben a pápával. A sola jelző és a scriptura főnév alanyeset helyett határozói esetben van, annak kifejezésére, hogy a Biblia nem Istentől függetlenül, önmagában áll, hanem Isten eszköze, mely által felfedi önmagát Krisztuson keresztül (solus Chrsitus vagy solo Christo) a mi megváltásunk érdekében. A sola Scriptura elv alapján a protestáns egyházak nem fogadnak el olyan hagyományokat, amelyekre nézve a Biblia nem tartalmaz utalást, így például a pápai tekintélyt, a búcsút, a szenteket, ereklyéket, a purgatóriumot, a halottakért való imádkozást, a papi cölibátust. A katolikus szentségtant a protestánsok ebből a Solából kiindulva vetették el, és csupán a Két sákramentumot, a keresztséget és az úrvacsorát ismerik el, mivel csak ennek a kettőnek van egyszerre bibliai alapja és látható külső jegye is. Protestáns szempontból Luther óta ugyanis csak az ilyen szentség ismerhető el szentségnek, a gyónást például Luther haláláig gyakorolta, de nem tekintették szentségnek, mivel bibliai alapja van ugyan, de látható külső jegye nincsen.

Dave Hunt: Sola Scriptura? (Egyedül a Szentírás?) 1. rész

"Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a te beszédednek megtartása által... Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága." (Zsoltárok 119,9; 105) "És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre, a Krisztus Jézusban való hit által." (2Timóteus 3,15) A tapasztalatok alapján teljesen nyilvánvaló, hogy a Szent írás, amikor a köznép nyelvén terjedt, sokkal több kárt okozott, mint amennyi hasznot [a tridenti zsinat megállapításának újrafogalmazása]... Döntöttünk azokkal az intézkedésekkel kapcsolatban, amelyeket meg kell tennünk - élve főpapi hatalmunkkal - azért, hogy orvosoljuk, illetve elejét vegyük ennek a pestisként terjedő jelenségnek... a hitnek ehhez hasonló beszennyezése rendkívül káros és veszélyes a telkekre nézve. VII. Piusz pápa 1816-os, Lengyelország érsekéhez intézett pápai körlevelének részlete: "Ha börtönbe vetnek... könnyebb lesz az Alpok szikláit elmozdítani, mint engem rávenni arra, hogy bármilyen keveset is eltávolodjak Jézus Krisztus beszédétől." (Ulrich Zwingli, 1522 augusztus 13.2) Az a jól ismert mondás, hogy a hatalom korrupttá teszi az embert, illetve hogy az abszolút hatalom abszolút korrupttá, pontosan annyira igaz a vallás, mint a politika terén. Az abszolutizmus akkor éri el tetőpontját, amikor azt állítja, hogy Isten nevében cselekszik. A II. vatikáni zsinat kijelenti, hogy "az akarati és értelmi engedelmességet különösképp meg kell adni a római püspök hivatalos tanítói tisztének még akkor is, ha nem ex cathedra beszél". Egy katolikusban fel sem merülhet az, hogy közvetlenül Istennek és az Ő Igéjének engedelmeskedjen, ehelyett teljes engedelmességet kell tanúsítania egyháza iránt, amelyik Isten nevében cselekszik, és így az egyén és Isten közé furakszik. A hatalmi korrupció csúcsa az, amikor a katolicizmus bátran állítja, hogy az egyháztagok nem értik a Bibliát, így azt el kell fogadniuk az egyház szerinti értelmezésben: "kizárólag az egyház eleven tanítóhivatalára van bízva az a feladat, hogy hitelesen magyarázza Isten írott vagy áthagyományozott igéjét". Ezzel az ediktummal Isten Igéje, az igazság és a szabadság egyetlen letéteményese, alárendeltjévé lett az egyháznak, és a misztérium ködébe burkolózott. Az odaszánt katolikusok így a klérusnak kiszolgáltatottak maradnak, és ez a klérus, ahogy már láttuk, rendkívül korrupt.
Elfogadás vakon: A reformátorok - hogy elejét vegyék a romboló hatású leigázásnak - az embereket arra buzdították, hogy mint legfelsőbb tekintélynek, Isten Igéjének engedelmeskedjenek, és ne az egyháznak vagy az élén álló pápának. A legalapvetőbb kérdés, ami a reformációt lángra lobbantotta (és ami még a mai napig is kulcsfontosságú), az volt, hogy továbbra is vakon kell-e engedelmeskedni a római dogmáknak, még akkor is, ha azok ellentétesek a Bibliával, vagy egyedül Isten Igéjét végső tekintélyként kell alapul venni. A Menno Simon életrajzát megörökítő író leírja, hogy milyen konfliktussal kellett szembenéznie a reformátornak: "Az igazi probléma akkor kezdődött, amikor Menno, miután felnyitotta Bibliája kemény fedelét, azt a felfedezést merte tenni, hogy az egyház miséről szóló hagyományos tanításai közül egyet sem talál benne. Ekkor érte el a bensőjében zajló konfliktus a tetőpontját; el kellett döntenie, hogy életében mit tekint legfőbb tekintélynek: az egyházat vagy Isten Igéjét." A reformátorok úgy döntöttek, hogy az Igét választják, és jelszavuk az lett: Sola Scriptura! (Egyedül Szentírás!) A püspökök elutasították ezt az igazságot a tridenti zsinaton, ugyanis nem voltak hajlandóak alávetni magukat a rangban alattuk álló embereknek. Még azt is veszélyesnek tartották, hogy valakinek az otthonában anyanyelven legyen meg a Biblia, ugyanis Róma még a mai napig is azt vallja, hogy kárt okozhat, ha valaki azt szó szerint veszi. Szerintük csak a különleges képzésben részesülő elit értheti meg a Szentírást. "Aki a Bibliát helyesen akarja interpretálni... annak szellemben vissza kell mennie a távoli évszázadokba... a történelem, régészet és más tudományágak segítségével, pontosan meg kell határoznia a régi kor írójának írásmódját." A tridenti zsinaton kimondott vélekedés, miszerint egy katolikus hívő számára egyháza, és nem a Biblia, a legfelsőbb tekintély, még ma is életben van. Kizárólag a római főpapi intézetben képzett, "teológiai diplomával rendelkező, hat vagy hét nyelven (beleértve az arám, görög és a héber nyelveket...) beszélő tudósok képesek értelmezni a Bibliát. A Biblia tanítására pedig akkor válnak alkalmassá, ha arra a katolikus egyház megadja az engedélyt". Laikus nem rendelkezhet ezzel a minősítéssel. A II. vatikáni zsinat dokumentumában a következő áll: "Az egyházi elöljáróknak, "akik az apostoli tanítás letéteményesei", kötelességük, hogy a rájuk bízott híveket alkalmas módon oktassák a szentkönyveknek, főleg az újszövetségnek és elsősorban az evangéliumoknak helyes használatára. Legyenek tehát a szent szövegek lefordítva és ellátva a szükséges és valóban kielégítő magyarázatokkal, hogy az egyház tagjai biztonságosan és hasznosan foglalkozzanak a szentírással, és szelleme eltöltse szívüket." Ámen!