Első Advent beteljesedése   1Kor 1,4-9

Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott. Mer Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hű az Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.Röviden mindaz benne van, amit a Szentírás az adventről tanít. Próbáljuk ma egészen személyesen közel engedni a gondolatainkhoz és a szívünkhöz azt, amit Isten igéje az adventről, az Eljöttről és az eljövendő Jézusról tanít. Mivel Pál apostol ebbe a néhány mondatba ezt tömören belefoglalta, menjünk végig ezen az igén és nézzük meg: hogyan állunk mi ezzel a négy adventtel.Az első: midőn testben megjelent. Ez karácsony előtörténete. Évszázadokon keresztül sok ember várt arra, hogy beteljesedjék Isten ígérete. Hogy Isten valóban könyörüljön rajtunk, akkor is, ha nem érdemeljük meg, hiszen mi szakítottuk meg Istennel a szeretetkapcsolatot durván, hitetlenül, a bizalmunkat megvonva tőle. Ő azonban kegyelmesen megígérte, hogy eljön majd a szabadító, aki a kígyó fejére tapos, aki kiszabadít minket az ördög fogságából, az Isten elleni lázadásnak a kényszeressége alól.Ez az ígéret beteljesedett. Jézus személyében maga a mindenható Isten hajolt utánunk olyan mélyre, amilyen mélyre zuhantunk, és innen emeli ki a benne hívőket. Az Ige testté lett, Jézusban Isten utánunk jött. Jézus Krisztus magára vállalta bűneinknek a büntetését. Kiitta - bibliai képpel - az Isten igazságos ítéletének poharát az utolsó cseppig. Tökéletes váltságot szerzett, ami azt jelenti, hogy kiszabadított minket a bűnnek, a halálnak, az értelmetlen létnek, a kárhozatnak a rabságából, és új lehetőséget adott az igazi életre. És mindezt teljesen nélkülünk, egyedül, érettünk hajtotta végre. Nekünk ebben semmi részünk nincs, csak az áldásaiból részesedhet a benne hívő. Megszerezte Isten kegyelmét, és Jézusra való tekintettel Isten nem úgy bánik a hívőkkel, ahogyan megérdemelnék.Ezért lelkendezik itt Pál apostol: "Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelmért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott." Jézusban Isten utánunk nyúlt, nem hagyott elveszni, van lehetőség a hozzá való visszatérésre. "Már lehozta az életet, mely Istennél volt készített, hogy ti is véle éljetek, s boldogságban örvendjetek." Már itt, és örökkön örökké.Ez az első advent beteljesedése, és ez az első kérdés ma hozzánk: miénk-e már ez az élet? Ezt nem szabad összetéveszteni semmi mással. Nem is lehet igazában, csak mi egy sor hamis azonosításra képesek vagyunk. Miénk-e már ez az élet? Ha a miénk, soha ne szűnjünk meg hálát adni érte. Ha még nem, akkor buzgón könyörögjünk, és legyen nyitva a szívünk, hogy Isten nekünk ajándékozza ezt."Midőn a szívbe bészáll az Úr Jézus, és megtéríti az embert." Vagyis amikor egy mai ember találkozik az élő Krisztussal. Összeköltözik vele és együtt élnek, mert a Biblia ezt tanítja a hívő élet lényegéről.Klasszikus adventi jelenet, amikor Jézus így szól: "Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem" (Jel 3,20). Létrejön a teljes közösség egy Istentől elszakadt, nyomorult bűnös és a megváltó Jézus Krisztus között.Hiszen Ő azért jött, ahogy Péter apostol írja levelében, hogy minket Istenhez visszavezessen, mert ez a közösség, a vele való közösség maga az élet. Ezért említi ezt többször is az apostol a felolvasott igében: "Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok." Aztán még egyszer visszatér rá: "Hű az Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre." És ebben a közösségben olyan mérhetetlen lelki gazdagságot kap a hívő, amiről nem is álmodott. Ezért írja ezt is (csak röviden fogalmaz itt az apostol): "Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok..." Nem is kezdi sorolni, később majd előjön ez, meg az Efézusi levél elején hosszan elsorolja, mi az a minden.Mindenben meggazdagodtatok. Mert a vele való közösségben, amikor a szívbe bészáll, egy hitetlen hívővé lesz, felragyog előtte Krisztus személye és összeköti az életét vele, ebben a közösségben egyrészt teljesen megváltozik a gondolkozása, az élete, a szokásai, az egész gyakorlata; másrészt kap olyan képességeket, amikkel tud mások javára és Isten dicsőségére élni.Ezért írja itt az apostol (ez az egy, amit megemlít a mindenből): "mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben... Nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban..."A nagy ajándék az új élet, a Krisztussal való közösség. A ráadás ajándék a kegyelmi ajándék. Az, amire korábban nem volt képes az ember, csak a Krisztussal való közösségben válik képessé arra, hogy valóban Isten dicsőségére, mások üdvösségére és javára éljen. Ezt is Jézus végzi el, és teszi lehetővé számunkra. A mi feladatunk csak ez a bizonyos adventi ajtónyitás. "Aki meghallja az én szavamat és kinyitja az ajtót..."Ki hallja meg az Ő szavát? Az, aki magára veszi azt, amit hall. És ki nyitja ki az ajtót a Biblia jelképes nyelve szerint? Aki az akadályt félreteszi az útból, aki felismeri és megvallja bűneit. Megvallja és elhagyja. Kinyílik az ajtó. Minél tágabbra, annál több mennyei áldást kap.Kinyílt-e már egyszer a mi ajtónk az Úr Jézus előtt? Akár ma kinyithatja valaki. Ha pedig kinyílt, akkor maradjon nyitva, és naponta erősödjék ez a vele való közösség. Szándékosan mondom ezeket a hétköznapi szavakat, ez a vele való együttlakás, együttélés, éjjel és nappal, jóban-rosszban, életünkben és majd a halálunkban is.A harmadik, amit hallottunk: Midőn halálunk óráján magához vesz.Ez az óra mindannyiunk számára elkövetkezik, ez holtbiztos. A kérdés az, hogy kinek a kezébe kerülünk akkor? Jézus világosan és élesen tanít arról, hogy halála óráján két különböző helyre kerülhet valaki. Vagy ide, vagy oda. Halálunk óráján eldől az örök sorsunk. Erről Jézus több mindent mondott. Talán a legélesebb a Lukács evangéliumban olvasható tanítása, amikor a gazdag és Lázár történetében ezt mondja: "Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére (ez az üdvösségnek az ószövetségi megfelelője). Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt" (16,22-23).Meghal az egyik és felvitték a mennyországba. Meghal a másik, a pokolba kerül és későn elmélkedik azon, mit kellett volna tennie. - Vagy ide, vagy oda kerül az ember.Ezért fontos, hogy jól értsük a Jelenések könyvéből gyakran idézett és gyakran hiányosan idézett mondatot, amikor azt olvassuk, hogy "... Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg..." (14,13). Nem azt mondja a Szentírás, hogy boldogok a halottak, hanem azok a halottak boldogok haláluk után is, akik az Úrban haltak meg. És ez azt jelenti az előbb használt kifejezéssel, hogy akiknek már itt közösségük volt Jézus Krisztussal. Ez a közösség nem szakad meg a halállal, sőt még inkább elmélyül. Ezért boldogok a halottak. De jaj azoknak, akiknek itt nem volt közösségük vele, mert a haláluk után már nem kerülhetnek vele közösségbe, ha itt az nem következett be.Ezért a Krisztusban hívő ember úgy készül a halálára, és készül a halálára, ahogyan Pál apostol. Hogy kezdődik a mondata? - "Mert nekem az élet Krisztus, ezért a meghalás nyereség! ... Kívánok elköltözni, és a Krisztussal lenni, mert az mindennél jobb (Fil 1,21. 23). Nem meghalni mindennél jobb, hanem a Krisztussal lenni. A halálon innen is ez az igazán jó ebben a sok nyomorúsággal megvert földi életben. De mivel ez megmarad, sőt még teljesebbé válik, a haláltól is ezért nem fél a hívő, mert kíván még közelebb kerülni Krisztushoz, még teljesebb közösségben élni vele.Akinek tehát itt a földi életben van igazi hitbeli közössége a helyette is meghalt és dicsőségesen feltámadott Krisztussal, az Őhozzá megy halála óráján. Ez az advent így teljesedik be a számára.Ámen.