Abba az idoőben megjelent Gábriel angyal Máriának és hírül vitte az Úr Jézus megszületését. Mária boldog volt és hit az Úr beszédének.
Nagy örömében felkereste rokonát, Erzsébetet, s a két boldog várandós a közösen eltöltött három hónap alatt többször is megoszthatta egymással örömét s annak "történetét". Együtt figyelhettek azokra, akik a szívük alatt növekedtek.Mária nemcsak Erzsébetnek, de magának az Úristennek is kiöntötte szívét. Nem is tudta magában tartani azt, amivel telve volt szíve. Ujjongó öröme zsoltáros énekben, páratlan szépségű himnuszban fejeződik ki ajkán. MáriaÖrömében az Urat magasztalja. Azt, aki magasan felette van. Azt, aki megközelíthetetlen magasságból "rátekint ett szolgálóleánya megalázott voltára". Arról énekel, hogy a Hatalmas "nagy dolgokat tett vele". A dicséret és tisztelet ezért egyedül az övé. A Magnificat mondatainak nem ő (Mária) az alanya, hanem a cselekvő Isten; és nem ő a tárgya sem, hanem a születendő fiú, ha nem is nevezi őt itt néven. S a dicsérendő Úr ugyanezzel a felemelő szeretettel fordul általában az emberek felé: "...irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön." Mindezért száll a hálaének, a köszönet és a magasztalás szava a hatalmas Úr trónusához: "Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt [...]." (Lk 1,46-47). Mária minden szavával az Úristenhez fordul, őt illeti a dicséret, a dicsőség és a hálaadás!Hol késnek szívünk teljességéből szóló szánk ujjongó énekei?! Máriához hasonlóan vegyük észre életünk örömre és hálaadásra okot adó eseményeit! Hiszen már sokszor átéltük Istenünk irgalmát, azt, hogy mindig kész volt felénk fordulni, bűneink ellenére velünk újat kezde ni. Itt az idő Urunkat magasztalni! Erre biztat a 150. zsoltár alapján írt hálaadó ének is: " Dicsérjétek az Urat,Földön és a mennyben,Tisztelet és hódolat Szentségéről zengjen! Dicsérjétek hatalma
Nagyságáért Istent,Kinek dicső uralmaJóra vezet mindent!"
Ámen.