Halottak napján emlékezünk a meghalt szeretteinkre, akik nincsenek láthatóan jelen, de nincsenek távol sem. Kérjük ma is Isten kegyelmét elhunyt Szeretteink részére, akiket Magához hívott e földi életből, és adja meg nekik, hogy örökre szeressék, láthassák Őt! Sajnos, egyikünk sem tudja, meddig van kiszabva életünk határa, ezért nem lehetünk elbizakodottak sem idősek, sem fiatalok. Tudjuk sokszor, hogy egy pillanat, és megromlik az egészségünk, elfogy az erőnk, és sokszor nem tudunk felkészülni mindezekre. Tudjuk mennyi fájdalom, könnyes szomorúság volt, vagy van ma is szívünkben, mert magunkra maradtunk és elment mellőlünk Valaki, aki jóban - rosszban, örömben - bánatban, itt volt velünk. Akivel egy hosszú, küzdelmes életen át összenőtt a szívünk, a lelkünk, a sorsunk, a hitünk, az imádságunk, - az meghalt! Sajnos egyre többször kell szembenéznünk azzal a szomorú ténnyel, amit ez a kis szócska jelent: “meghalt”. Ugye tapasztaljuk: Ez is meghalt már, az is meghalt már. Azok közül, akikkel együtt éltünk, együtt örültünk vagy szomorkodtunk, akikkel megértettük egymást, azok közül, egyre többen vannak már az örökkévalóságban. Lassan elfáradunk mindannyian testileg – lelkileg, és már csak a szeretetünk, a hitünk tart meg. Abból táplálkozunk, hogy tudjuk, van Kihez mennünk, és van Kitől kérnünk bocsánatot. Az Isten előtt mindig megcsendesedik a lelkünk, és a Vele való közösségben érezzük meg igazán annak a titoknak a valóságát, hogy valahányszor meghal valaki mellőlünk, mindig egy - egy újabb szál szövődik köztünk és az örökkévalóság között, és szinte egyre valóságosabbá válik számunkra az a titokzatos, láthatatlan világ. Hisszük, hogy szeretteink, már ott vannak Istennél. - „Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.” ( 1Tessz 4. 13 – 1 ) – Mi hisszük, tudjuk, hogy az életünk nem a besötétedés felé, hanem az egyre nagyobb világosság felé, Isten felé halad. Istenünk! Köszönjük szeretetedet, és azt, hogy nekünk akarod adni a legtisztább örömet, és az örök boldogságot az életünk alkonyán! Segíts, hogy majd visszatekintve az életünkre, el tudja mondani, hogy: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Most készen vár az igaz élet koronája, melyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik örömmel várják eljövetelét. (2Tim 4,7-8) Bátoríts minket, hogy merjünk hinni. Könyörülj rajtunk, és bocsásd meg bűneinket! Segíts, hogy ígéreteid frissen éljenek bennünk még akkor is, amikor nehéz az életünk, akkor is lássuk a végső célt! Köszönjük azt a felfoghatatlan nagy, örök dicsőséget, amit elkészítettél a számunkra!