„A te sikered az én sikerem is” – ez lenne talán a leghelyesebb hozzáállás, sok hölgy mégis úgy gondolja, hogy ő az, aki úriembert fog faragni férjéből. Holott a szakemberek is megegyeznek abban, hogy a harmonikus kapcsolatok alapja egymás elfogadása és kölcsönös tisztelete. A magyar irodalom két jeles személyiségének életét is megpecsételte házassági kapcsolatuk, mely egyik számára boldogságot és kiteljesedést, a másik számára viszont boldogtalanságot és gyötrelmet okozott.

Karinthy Frigyes, sokakat megnevettető híres írónk kapott édeset és keserűt is, életét nagyban meghatározta mindkét házassága. Első felesége, Judik Etel a Thália Színházban játszott, amikor összeismerkedett Karinthyval. A színésznő ekkor már két gyermek édesanyja volt, romokban álló házasságát már nem tudta, de nem is akarta megmenteni. 1913-ban lett Karinthy felesége. Találkozásuk ugyan nem mondható minden szempontból makulátlannak, kapcsolatuk mégis éle­tének legboldogabb időszakát jelentette Karinthy számára.
A befutott, ünnepelt színésznő ugyanis, feladva karrierjét, legfontosabb feladatának azt látta, hogy férje számára meleg, szeretetteljes családi otthont teremtsen. Dr. Czeizel Endre szavaival élve Karinthy tőle megkapta azt „az érzelmi melegséget és szövetségesi támogatást”, ami életét teljessé, házassági kapcsolatát harmonikussá tette. De idézhetnénk itt magát Karinthyt is, aki azt írta róla, hogy az „én szép és drága feleségem… szeretett, és megengedte, hogy szeressem”. Éppen ezért jelentett számára nagy tragédiát, amikor felesége öt évvel később az 1918-as spanyolnáthajárvány áldozata lett. Naplójába ekkor ezt írta: „Úgy érzem, agyamban daganat képződött… Nyomorék lettem egész életemre.” És ez sajnálatos módon később így is lett. Nem csupán kialakuló betegsége, hanem második feleségének érzéketlen, önző magatartása miatt is.

Karinthyné Böhm Aranka

A gyászoló Karinthyra második felesége a telefonkönyvben talált rá. Böhm Aranka híres volt szépségéről, amihez ész is társult. Nem is csoda, hogy sokan áhítoztak kegyeire, köztük Ady Endre is, aki versciklusban örökítette meg szerelmüket. Végül Aranka egy sikeres orvoshoz ment feleségül, ám hódítási vágya továbbra sem csökkent. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a házasságából kiábrándult és ródlibalesete miatt éppen kényszerpihenőjét töltő asszony állítólag a telefonkönyvet lapozgatva tárcsázta fel Karinthyt, aki felüdülésként élte meg a hölgy közeledését. Így vették fel egymással a kapcsolatot, melynek további fenntartásához – az egyébként házas – Aranka feltételként szabta házasságkötésüket. Így válása után, 1920-ban Karinthy felesége lett.
Pár évnyi házasság után – a mindennapi tapasztalataiból kiindulva – Karinthy a következő sorokat vetette papírra: „Férfi és nő hogyan érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.” Mégis, mi késztethette az írót arra, hogy ilyen nézőpontból közelítse meg a számára korábban oly sok boldogságot és biztonságot nyújtó házastársi kapcsolatot?
Böhm Aranka ugyan híres volt a szépségéről, emellett okos, tanult hölgy is volt, mégsem tudta megadni férje számára azt a megbecsülést és szeretetet, amit egy házasság megkíván. Mindig kiválóbb akart lenni férjénél, ezért állandóan kritizálta és szapulta még Karinthy írásait is. A családban minden eszközzel harcolt a vezető szerepért, a férjével való rivalizálás mindennapos volt. Ugyanakkor elvárta, hogy férje csodálja, hódoljon neki, és megkövetelte tőle, hogy magas életszínvonalat biztosítson számára. Mindez odáig vezetett, hogy a hangos szóváltások egyre többször már verekedésig is fajultak. Karinthy egészen másképp írt Arankáról, mint első feleségéről: „Te buta, furcsa, édes és rettentően keserű, aranyos és szép és csúnya és tehetséges, nyugtalan, te, te nagy, nagy baj és öröm a világon, nagy szerencsétlenség az én szegény fejemben.”
Aranka nemtörődöm hozzáállása abban is megmutatkozott, hogy orvos létére elbagatellizálta a tüneteket akkor is, amikor férje már több alkalommal rosszul lett. Így Karinthyba akkor hasított a felismerés, hogy agydaganata van, amikor egy kórterembe látogatva elbeszélgetett egy agydaganatos beteggel, aki ugyanazokat a tüneteket sorolta fel, mint amelyek őt kínozták. Ezt elmondta feleségének, mire az asszony először is lehordta a férjét, hogy úgy viselkedik, mint az első­éves orvostanhallgatók, majd – szaktudását fitogtatva – felsorolta az árulkodó tüneteket, pontosan azokat, amelyeket a férje tapasztalt.
A legtragikusabb momentum ebben a családi történetben mégis leginkább az, amit gyermekük, Karinthy Ferenc osztott meg a szélesebb publikummal. A történet szerint a szülők, Karinthy Frigyes és Böhm Aranka együtt nyaraltak Siófokon, a baráti körbe tartozó Vitéz család panziójában. Az író fejfájására hivatkozva visszautasította az ebédet, és inkább egy feketét kért.
A forró kávét Karinthy halkan hörpölgetve itta, mire a felesége kitört: „Így nem lehet inni! […] Nem illik. Úriember nem csap lármát a feketéjével. Neveletlen kamasz!” Így indult a szóváltás, mely során Aranka a férjét nyilvánosan megszégyenítette és gúny tárgyává tette, hangosan becsmérelte, hogy a kávéját szürcsölve issza. Fittyet hányt férje rosszullétére, és ezen a jelentéktelen emberi gyengeségen lovagolva az étterem vendégei előtt öntötte férje ölébe az egyik pohár vizet a másik után, majd ezek után a jelenlevők megdöbbenésére a poharakat kezdte a földhöz csapkodni. Ezzel ismételten sárba tiporta az egyébként köztiszteletben álló író önbecsülését és méltóságát, akinek ez már utolsó csepp volt a pohárban. Karinthy ebben a feldúlt, felzaklatott lelkiállapotban, megszégyenítve és megalázva menekült az emeleti szoba nyugalmába, de már késő volt. Rosszulléte csak fokozódott, és egy óra leforgása alatt meghalt. Feleségét emiatt aztán végig elkísérte a bűntudat, önmagát vádolta férje haláláért.
Böhm Aranka viselkedésével, narcisztikus karakterével, nagyvilági fellépésével neves szakemberek szerint is önsors- és családrontó szerepet töltött be, és egyben elrettentő példát ad minden olyan hölgy számára, aki hasonló hajlammal bír. Míg azok, akik ezt a magatartást elutasítva harmonikus és szeretetteljes otthon megteremtésén fáradoznak, más eszközökhöz nyúlnak. Így tett a következő történet főszereplője is.

Arany feleség: Ercsey Julianna

A bibliai történeteken nevelkedett Arany János irodalmunk egyik legkiemelkedőbb poétája. De vajon azzá tudott volna-e válni, ha nem egy olyan hölgy a felesége, mint Ercsey Julianna? Minden bizonnyal nem előkelő társadalmi helyzete tette vonzóvá Arany számára, hiszen egy ügyvéd törvénytelen lányaként látta meg a napvilágot. Arany – aki ekkor még aljegyzőként dolgozott Nagyszalontán – mégis több évi vá­rakozás után, szívének régi vágyát követve vette feleségül Juliannát 1840-ben.
Arany számára a házasságkötéskor az volt a legfontosabb, hogy feleségének biztos anyagi hátteret teremtsen. Ennek érdekében háttérbe szorította erőteljes hivatástudatát, amely komoly, értékes irodalmi művek olvasására, tanulmányozására és nyelvek tanulására ösztökélte, hiszen ezek az elfoglaltságok nem kevés időt vontak el mindennapjaitól. Ezért elhatározta, hogy nem él többet ennek a „szenvedélyének”, hanem minden szabad idejét feleségével tölti. Ezt a fogadalmát pár évig meg is tartotta, hiszen feleségével való kapcsolata új dimenziókat nyitott meg a számára. Hivatali munkájában oly kiválóan dolgozott, hogy ez a megyei táblabíráknak is feltűnt. Emellett számos gyakorlati tudományt sajátított el ebben az időszakban, mint például a földmérést.
Mégis mindvégig benne motoszkált a költő. Ez az érzés újból előtört benne, amikor házasságkötése után két évvel egykori diáktársa, bizonyos Szilágyi István a család rendszeres látogatójává vált. Szilágyi ugyanis görög drámák fordítására kérlelte Aranyt, aki így feladta korábbi elhatározását, és újból elővette a klasszikusokat. Mialatt a régi barát mindennapos vendég lett a háznál, Julianna mindenben támogatta Aranyt. Gondoskodott az illő ellátásról, és nem riadt vissza az asztalnál oly gyakran kibontakozó irodalmi tárgyú társalgástól sem.
Az így kialakult baráti beszélgetések egyik gyümölcse lett a Toldi, amellyel Arany megnyerte a Kisfaludy Társaság pályázatát, ezzel országszerte ünnepelt költő lett. Petőfi is felfigyelt a szerény jegyzőre, akivel csakhamar barátságot kötött. Julianna éppúgy megérezte férje szükségét Petőfi barátságára, ahogyan korábban Szilágyiéra is. Olyan bizalmas barátság alakult ki a két család között, hogy a szabadságharc idején Petőfi a családját egy ideig Aranyéknál helyezte biztonságba.
A sikerek mellett Arany családját is érték nehézségek, tragédiák, amelyek házasságát is próbára tették. Hiszen 1849-ben csaknem a teljes vagyonukat elveszítették; lányuk, Júlia 1865-ben váratlanul meghalt, egy kislányt hagyva maga után, ezenfelül a költő 1863-tól szinte folyamatosan küzdött az egészségéért is. Hogyan léptek túl mégis ezeken a nehézségeken? Felesége mellette állt, amikor elveszítette jegyzői állását, és tanárként jóval kevesebből kellett megélniük: apránként kellett újraépíteni egzisztenciájukat. Lányuk halála ugyan mélyen megrendítette őket, ám magukhoz vették unokájukat, akit a sajátjukként neveltek fel. Emellett az idősödő és betegeskedő Arany Jánost felesége olyan gondoskodásban részesítette, ami jó darabig betegsége ellenére is lehetővé tette, hogy a hivatalát betölthesse. Ercsey Julianna csaknem egy fél évszázadon keresztül gondoskodott az Arany család harmóniájáról, szeretettel, hűségesen teljesítette mindennapi teendőit, miközben olyan megértő és támogató társa volt Aranynak, amivel hozzájárult, hogy a nemzet egyik legnagyobb költőjévé váljon.