Nincs olyan ember, aki ne érezte volna még a magára maradottságot. A szenvedés legnagyobb mélységében Jézus is fölkiáltott: “Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?” ( Mt 27,46 ) - Van, amikor úgy érezzük, nincs mellettünk senki, sőt, még az Isten sincs velünk. Küszködünk egyedül és nincs segítségünk. Egyszer csak azt érezzük, hogy az Isten megszólít minket, ahogyan Illés prófétát is megszólította, és ránk kérdez Ő, vagy valaki: - „Mit csinálsz itt? Mit búsulsz? Mit tétlenkedsz?” - Igen, időnként helyre kell, hogy tegye az Isten, vagy valaki más az életünket, hogy tudjuk élni azt tovább. - - „Egy hang így szólt Illéshez: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S íme, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a szélviharban. A szélvésznek földrengés lépett a nyomába, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Ekkor íme, egy hang szólt hozzá és azt mondta: „Mit művelsz itt, Illés?” … „Eredj és térj vissza Damaszkuszba.” ( 1Kir 19, 11 - 15a ) - Illés prófétának erős volt a hite, de ott a barlangban egyedül érezte magát. Még benne volt a kudarc érzése, és a magára maradottság teljesen kikészítette. Vajon mi hogyan éreztük ma reggel, vagy most magunkat a „sziklabarlangunkban” egyedül? - Mi is kesergünk, mert olyan nehéz az életünk, sok a rossz, erős a gonosz, sok a fájdalom, a betegség, és annyira magányosnak, gyengének, és elhagyatottnak érezzük magunkat. - Ne keseredjünk meg, hanem vegyük észre, az Isten éppen most szólít meg az „enyhe szellőben” és kérdez mindnyájunkat. Kérdez, mert fontosak vagyunk Neki, és meg akarja tudni tőlünk, hogy mi a bajunk, mi fáj nekünk. Bár Isten tudja minden tettünket, minden érzésünket, és gondolatunkat is, de azt akarja, hogy mi mondjuk ki, mi fogalmazzuk meg a bajainkat vagy az örömeinket! - Isten hagyta Illést is panaszkodni, aki többször is elsorolja csalódásait, elkeseredését. Isten addig hagyja, panaszkodni, míg ki nem jön belőle minden szomorúsága. Láthatjuk viszont, hogy amikor kijött Illésből minden panasz, elment a pusztító vihar, a tűz, és elmúlt a földrengés, jött a megkönnyebbülés, az enyhe szellő. Jobb lett Illésnek, erősebb lett a hite, elmúlt a magánya, és kezdett tisztán látni. Kijött a mélységből, és a lelki sötétségből. - Mi is csak felfelé nézve láthatjuk meg életünk lényegét, és nyerhet értelmet minden. Isten nélkül csak marad a szomorúságunk, csalódottságunk, önsajnálatunk, és a bánatunk. Ezért már ma ki kell jönnünk a „barlangunkból” és folytatni kell a küldetésünket, mennünk kell tovább, ahol várnak minket a szeretteink és mások! Vegyük észre mi is Istent, és bízzunk Benne! Engedelmeskedjünk mindig Neki, és soha ne veszítsük el a remény!