Szeretnék először valami olyat mondani, ami ünneprontásnak tünik, hogy aztán annál méltóbban tudjuk ünnepelni karácsony Királyát, a mi hatalmas Üdvözítőnket, aki az Úr Krisztus.
Valaki azt írja, hogy a keresztyéneknek is van egy aranyborjújuk. Egy bálvány, akit az élő Isten helyett imádnak. Ez pedig a betlehemi kisded, a Jézuska — így becézve — vagy Kisjézus. Őt belefektetik a bölcsőbe, szépen feldíszítik, és örök gyermekségre ítélik. Így tudniillik sokkal kényelmesebb nekik. Mert így olyan kis aranyos marad. Olyan picike, aki beszélni sem tud, ezért nem szól bele az életükbe. Olyan kis tehetetlen, tedd idetedd oda, akivel azt csinálnak, amit akarnak, és nem Ő rendelkezik velük. Ki van szolgáltatva tisztelőinek, akik maguk szabják meg a tisztelet határát. É-vente egyszer összejönnek a bölcsője körül, egy kicsit elérzékenyednek, egy nagyot esznek, gyönyörködnek göndör fürtjeiben, aztán mennek vissza a dolgukra. Maradnak pontosan olyanok, mint azelőtt voltak: hajszolják magukat és ölik egymást. Egy év múlva, a kisded születésnapján, kis csomagokkal a kezükben megint körülállják a bölcsőjét, eléneklik minden évben ugyanazt a dalt, aztán megint magára hagyják egy évre a Jézuskát is, meg egymást is.Vajon nincs közel a valósághoz ez a kissé irónikus leírás? Nincs benne sok olyan részlet, ami sajnos jellemző a mi karácsonyi ünneplésünkre? Tegnap, amikor a rádió-ban hallgattam, hogy milyen átéléssel énekelte az előadó: Szent Fiú, aludjál, — meg is ismétli a dal: Szent Fiú, aludjál, — az jutott eszembe: nem ez a mi szívünk vágya? Úgy elaltatni a kisdedet, hogy jövő karácsonyig lehetőleg fel se ébredjen, és ne zavarja az életünket. Hiszen már az első karácsonykor sem volt számára hely, csak egy büdös birkaistállóban. Ott kellett világra hoznia Máriának első gyermekét. És ma is ki lehet akasztani a táblát mindannyiónk életére: telt ház, nincs hely! Nem fér bele Jézus. Ezért csinálunk magunknak Jézuskát.Márpedig a Szentírás egészen másként mutatja be nekünk a mi dicsőséges Urunkat, aki az első karácsonykor úgy jelent meg ezen a földön, hogy örök isteni lénye mellé magára vette emberi természetünket is, hogy segíthessen rajtunk. Mert Ő annyira mindenható, hogy egyszerre tud lenni örökkévaló, és az időben is létező. És úgy jelent meg mint kisgyermek is a földön, mint aki mennynek és földnek ura és hatalmas királya. És azok a karácsonyi énekek, amik valóban evangéliumi ihletésűek, mind így beszélnek róla: Ez az Úr Jézus, igaz Messiásunk. Általa vagyon bűnünkből váltságunk — mondja az egyik jól ismert énekünk. És még ha kisdedként emlegetik is Őt, akkor is így: nagy hatalmas lőn e kisded gyermek, megtöretének sok ellenségek. És folytatódik az ebből következő biztatással: új esztendőben mi vigadjunk, született Jézust mi imádjuk. Nem tedd idetedd oda kisbaba, nem elaltatni akarjuk, hanem az Ő páratlan győzelméért dicsőítjük, és mint Isten előtt borulunk le, és úgy magasztaljuk Őt.Jó lenne, ha ma úgy figyelnénk az igére, hogy észrevennénk: a karácsonyi kisded közben megnőtt, felnövekedett. És mint kisded is, ennek a világnak a királya volt, aki öröktől fogva mindörökké Isten, és ezt tudták róla már akkor is az angyalok, a démonok, a természet erői, és itt-ott némely hívők is, csak az emberek többsége nem tudta ezt, és nem akarja tudomásul venni ma sem. Ezért vagyunk ilyen nagy lelki sö-tétségben és ilyen erkölcsi tehetetlenségben.Gondolkozzunk el ma azon, hogy Jézus Úrvoltának milyen szembetűnő bizonyságait említi a Szentírás, amiknek jó része éppen karácsonykor lett nyilvánvalóvá. Mindenekelőtt így hangzott róla testté létele előtt már 700 évvel a prófécia, ahogy itt olvastuk. Itt is egy gyermekről van szó. „Egy gyermek születik nékünk, akit így fognak nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” Hány gyermeket neveztek így a világtörténelem során, s hányat lehet méltóképpen, a valóságnak megfelelően így nevezni? Csak ezt az egyet, aki nem kis csecsemő, akinek az agyagfiguráját ki lehet tenni ma is templomok bejáratához, és megcirógatni, hanem akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, és tőle függ mindannyiunk élete vagy halála, és örök élete is.Aztán az angyalok úgy jelentették be Őt földre érkezésének éjszakáján, hogy „szü-letett néktek az Üdvözítő, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Ennek a tudatában borultak le előtte a Babilonból Betlehembe érkezett tudós államférfiak és imádták Őt Istenként — ez a kifejezés van ott a Máté evangéliumában, amit most olvastunk. Ezért volt kénytelen engedni Jézusnak minden: — később, amikor munkáját megkezdte, — a természet hatalmas erői, a démonok, a halál ereje. Egyetlen szavára visszakozott minden, és az történt, amit Ő akart, amit Ő kimondott egyetlen csöndes szóval, mert Ő isteni teljhatalommal végezte itt a munkáját, és így akar uralkodni az életünkben is.
Jézus Krisztus nem azt várja, hogy mint örök kisdednek tegyünk szívességet azzal, hogy évente megünnepeljük a születésnapját, hanem azt, hogy mint mindenható Istennek tegyünk tisztességet úgy, mint a bölcsek, azzal, hogy szívből imádjuk Őt, hogy őszintén megalázzuk magunkat előtte, és világosan látjuk, hogy ki előtt kell megalázkodnunk, és azzal, hogy naponta, egész életünkön át folyamatosan, konkrét módon engedelmeskedünk neki.
Karácsonyt az ünnepli méltóképpen, aki tudja, hogy kit ünnepel. És aki tudja, hogy kit ünnepel, az így tiszteli Őt az esztendő minden napján. És ez a tisztelet nem üres szólam, hanem gondolkozásmód, életstílus, ami áthatja és meghatározza az ember egész életét. Aki tudja, hogy kit ünnepel karácsonykor, az a hétköznapjainak legnagyobb sötétjében is tud örülni neki. Annak a legfeszültebb helyzetben is megmarad a szívében az Ő békessége. Az veszélyek között is elrejtve érzi magát ennek a hatalmas Úrnak a szeretetében, mert az nem marad olyan, amilyen volt. Aki tudja, hogy kivel találkozhat karácsonykor, annak az élete megváltozik Jézus közelében. Az másként megy el tőle, mint ahogy megérkezett. Az a világ világosságával találkozott, és ő maga is világítani kezd, és áldássá lesz mások számára. Ezt csinálták a pásztorok, ez történt a bölcsekkel, és ez történik ma is mindazokkal, akik a hitetlenség sötétjéből megérkeznek Jézushoz, tőle új életet kapnak, és más emberekként mennek tovább.
Karácsonynak az volt a célja, hogy mi mindnyájan ilyenekké váljunk. Nem az, hogy egy kisdedre emlékezzünk, erre nincs szüksége. Nekünk van szükségünk arra, hogy Ő mint Úr belépjen az életünkbe és megkezdje az uralmát. Akkor lép be tudniillik egy ember az Isten országába, amikor Jézusnak elkezd engedelmeskedni.Azért olvastam fel ezt az ézsaiási próféciát alapigeként, mert a Szentlélektől ihletetten ez a prófécia kristálytisztán elénk adja, hogy ki az a gyermek, aki az idők teljességében az első karácsonykor emberi testben megjelent ezen a földön. Milyen pá-ratlanul nagy az Ő dicsősége, milyen hasonlíthatatlanul nagy az Ő ereje, mennyire egyedülálló az Ő egész isteni lénye! Benne valóban a mindenható Isten hajolt le hozzánk az Ő végtelen nagy szeretetéből, mert csak így lehetett segíteni rajtunk. És benne, Jézusban kínálja nekünk mindazt, amit mikor Isten ellen fellázadtunk, elveszítettünk, és aminek hiánya miatt nyomorog, szűkölködik, kínlódik az életünk. Ezért ígéri Isten a Szentírásban: „aki az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent minekünk.” Ezt hozta Ő el karácsonykor.Ámen.