2016. február 2. kedd

Jelentőségteljességre vágysz? (1)
„… enyém vagy!” (Ézsaiás 43:1)

Emlékszel Dean Martin slágerére: „You’re Nobody till Somebody Loves You” [Amíg nem szeret valaki, senki sem vagy]? Ez a dalszöveg legmélyebb aggodalmunkra mutat rá. Azt akarjuk, hogy életünk számítson, hogy jelentősége legyen. Legmélyebb félelmünk, hogy úgy éljük le életünket, hogy senki sem veszi észre, ha megérkezünk, majd eltávozunk belőle. Küszködünk, hogy továbbtanulhassunk, hogy jó anyagi helyzetet biztosítsunk magunknak, hogy elégedettek lehessünk a külsőnkkel. Ezért esik rosszul, ha egy barátunk elfelejt felhívni, egy tanár elfelejti a nevünket, vagy egy munkatársunké lesz a dicsőség azért a munkáért, amit mi végeztünk el. Figyelemre vágyunk, beszélgetéseinkben nagy nevekre hivatkozunk, fényes, feltűnő dísztárcsákat teszünk az autónkra. A divatdiktátorok azt mondják nekünk: „Akkor leszel valaki, ha a mi márkánkat viseled.” Ezért képesek vagyunk fele fizetésünket elkölteni egy új farmerra. De aztán – ó, mily szörnyűség – a szűk kimegy a divatból, és a totyakos lesz a trendi, a koptatott helyett a fekete a menő, mi pedig a tegnapi divatot hordva idejétmúltnak érezzük magunkat. Egyszerűen megfogalmazva: külsőségekkel nem lehet jelentőségteljességet szerezni. Ez belső munka. A jelentőség tudatnak olyan valakihez kell kötődnie, akiben megbízunk, akiről tudjuk, hogy sosem fog változni, aki tudja rólunk a legrosszabbat is, mégis mindig hiszi a legjobbat. Ilyen személy pedig csak egyetlen létezik: Isten. Ezért olvasd csak, mit mond: „… így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az Úr, vagyok a te Istened… drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek…” (Ézsaiás 43:1–4).