Talán ti is láttátok már, vagy ti is megtettétek gyermekkorotokban, hogy egy lakodalomban, családi nagy összejöveteleken, az ünnepi asztal körül szaladgáltunk, vagy az asztal alatt bujkáltunk, és nem ültetünk úgy az asztalnál, mint a felnőttek. Előfordult az is, hogy a gazdagon megterített asztalról, adott valaki egy jó falatot. Ugye, mekkora szeretet és biztatás volt ebben? De, most felnőttként is előfordul, hogy csak szaladgálunk az Úr asztala körül, vagy bujkálunk, és ha baj van, akkor megyünk segítségért Jézushoz. Megyünk, mert van hitünk, és tudjuk, ha nem is azonnal, de meg fog jönni a kért segítség. A mai evangéliumi történet, legyen számunkra egy nagy biztatás. - - „Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír - föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek. ( Mk 7,24 – 30 ) - A mai Evangélium arról tudósít, hogy Jézus az apostolokkal, ( a fiakkal ) ott ül az asztalnál. Szépen, illedelmesen viselkednek, - ott a helyük. - A szír - föníciai származású pogány asszony megzavarta az étkezésüket. - Azt kérte Jézustól, űzze ki leányából a gonosz lelket. - Jézus először, - látszólag elutasította ennek a pogány asszonynak, a segítséget, és kemény szavakat mondott. De ez az asszony nem riadt vissza, és mivel hitt Jézusban, nem tágított! Esdekelve kér a morzsából. - Emlékezzetek: Jézus is beszélt egyszer egy fiúról, akinek volt otthona, volt gazdag édesapja, - és hova jutott? A disznók vályújához, a moslékhoz! És amikor ott a mélyben, a piszokban kialakult benne a gondolat, hogy hazamegy, kellett, hogy elhiggye: - megbocsát neki az édesapja. Kellett hozzá alázat és bátorság is. Tudta, hogy ki lett belőle, és azt is, hol a helye. "Nem vagyok méltó, hogy a fiadnak hívj…!" - Talán, mi is éreztük már, hogy nem vagyunk méltók a fiak kenyerére, és nem vagyunk méltók, hogy Isten gyermekének hívjanak. - De akkor, mi legyen velünk bűnös emberekkel? – Ne szaladgáljunk, és ne bujkáljunk, hanem forduljunk oda Jézushoz. Ő ma is, a megterített asztalnál, itt van velünk. Leborulva, hittel, alázatosan kérjük a magunk, szeretteink, és minden ember számára: „Uram, könyörülj rajtunk!" - Az Atya örült, amikor a tékozló fiú, aki egészen a disznók vályújáig jutott, mégis hazavágyott, ráéhezett, és vágyott az otthonára, és az Atyjának a bűnbocsátó kegyelmére. - Méltatlanságunk tudatában, törjön fel igazán a szívünk legmélyéből a sóhaj: - Méltatlanok vagyunk Uram, de mégis vágyakozunk arra a morzsára, ami az asztaláról juthat nekünk, bűnösöknek! - Istenünk, köszönjük szeretetedet, végtelen irgalmadat! Köszönjük, hogy amikor csak egy morzsát kérünk, Te sokkal - sokkal többet adsz nekünk! - - Uram, hiszem, hogy ezután is, a gazdagon megterített asztalodról jut valami nekem is. - Elég egy morzsányi is, a Te gazdagságodból, a Te kegyelmedből! - Uram, könyörülj!