Ha úgy előre látnánk, hogy mi lesz a következménye az elkövetett bűnnek, és ha előre tudnánk a bűnünknek a hatását, talán visszariadnánk, és inkább meg sem tennénk. Talán ha előre látnánk milyen hatása lesz, és hová fog majd taszítani az a bűn, amit olyan jónak, szépnek gondoltunk, és mennyi szenvedést, bánatot fog még okozni nekünk, akkor talán sohasem követnénk el. De éppen az a veszedelme a bűnnek, hogy azonnali örömöt ígér, ezért kábít el, és ebben a kábulatban nem látjuk tisztán a bűnnek az igazi jellegét, borzalmas voltát. Sajnos szépnek látjuk, sőt kívánjuk, csak amikor már késő, amikor már megtörtént és következményeivel vádol, akkor kezdünk megijedni, akkor jajdul bele a lelkünk: “Jaj, mit tettem! Hogy tudtam tenni ilyet?” – „A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. „Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!” ( Mt 26, 14 – 16. 24 -26 ) - Amikor Júdás látta hogy elítélték Jézust, ő is akkor esett kétségbe. Amikor bűnének a következményét látta, akkor egyszerre rászakadt az a tudat, hogy amit csinált, és ez a visszavonhatatlan tette, vezette őt a saját halálához. Igen, mi is képtelenek vagyunk az elkövetett bűnt visszataszítani abba a sötét mélységbe, ahonnét előhívtuk. A bűnt emberi hatalommal nem lehet megsemmisíteni, csak az Isten kegyelme, szeretet tudja a bűneinket megbocsátani. Az a szerencsénk, hogy a lelkiismeretünk, a bűn elkövetése után, szinte azonnal vádol a rossz cselekedetünk miatt, és nem fog hagyni egyhamar békén. Amikor az ember mégis próbálja elnyomni lelkiismeretét, megteheti, de csak egy ideig, azután újra előjön, és egyszer csak mégis fölráz az álomból. Ezért mondjuk: „Minden bűnnek hosszú az árnyéka.” Végigkíséri életünket, és bárhogyan is próbáljuk elnyomni a lelkiismeretünket, az újra és újra megszólal, sőt az már a legborzasztóbb lesz, szinte kibírhatatlan nyugtalanságot okoz! A megoldás a bocsánatkérés, bár tudjuk, hogy nagyon nehéz eljutni a bocsánatkéréshez! Mégis meg kell tenni, és a bűn által megsebzett szívünket oda kell tenni Isten elé. Tegyük Isten elé a bűneinket, és kérjünk bocsánatot! - Isten, a bűnbánó bűnöst még soha el nem utasította, és még soha nem mondta senkinek: „Nem bocsátok meg.” - Isten mindig megbocsát, és ezért lehet újat kezdeni, és lehet tisztán továbbmenni, akárhogy be is szennyezett bennünket a bűn. - A legreménytelenebb kétségbeesésben is éledjen, legyen új reménysugár bennünk! Nézzünk föl a keresztre, Jézusra, a fájdalmak férfiára, az Isten Bárányára, és mondjuk ki bátran: „ Vétkeztem!” - - Kívánom, hogy a következő napokban éljük át, mit tett értünk a mennyei Atya, Jézus, és mit tesz jelenleg is értünk a Szentlélek! Legyünk hálásak! Ünnepeljünk meg a Húsvétot, húsvéti örömmel a szívünkben, az otthonunkban, és a közösségünkben!