Láthatatlan Istent, ember élve nem láthatja:

Kedves Testvéreim! Nekünk: bűnre csábított és Istentől elszakított embereknek, el kell fogadnunk, akár tetszik, akár nem, amit az élő Isten, a Bibliában kijelent számunkra,

Mózes második könyvének 33. fejezetében, a huszadik versben: abban, Isten így szól, Mózeshez: ,,Orcámat azonban nem láthatod - mondta - mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon"

Testi szemmel mért nem láthatjuk Istent? Mert, a Belőle kisugárzó fény, olyan káprázatosan vakító, hogy annak látványa, azonnal vakká tenne minket. Ámde azok a természetfeletti események, melyeket szemünk láttára végbe visz, Napnál világosabban bizonyítják, hogy általuk Isten, szinte tapinthatóan van velünk, él köztünk.

Az Egyiptomi rabszolgaságból szabadult választott nép, Isten természetfeletti csodáinak sokaságát láthatta és élhette át. Mégis: ott a Sínai hegy lábánál, szörnyű Isten ellenes bűnre vetemedett. Mivel Mózes, sokáig volt a hegyen, és akire a nép úgy tekintett, mint vezető istenre. Ugyanis Mózes, 40 napon át, a hegyen tartózkodott, Isten társaságában. A választott nép pedig, nem tudta elviselni, hogy nem láthatta vezetőjét, Mózest. Ezért, arra kényszerítette Áron főpapot, hogy készítsen neki látható istent! Hát nem döbbenetes?

A bűneset előtt, az első emberpár, láthatta Alkotóját, beszélgethetett Vele, de mivel bűnre vetemedett, megvakultak lelki szemei. Többé már nem láthatta Istent, csak hangját hallhatta. És a Sátán, ez a ravasz kígyó, szívébe fecskendezte, az élő Isten utáni mélységes vágyat, hogy újra láthassa azt az áldott Atyát, akitől a Sátán elcsábította őt. Mivel pedig a nép, nem tudta elviselni, hogy nem láthatja Istent, ezért Áron főpapot kényszerítette arra, hogy látható istent öntsön neki aranyból. Nyugalom napján pedig, az aranyborjú istennek mutattak be hála áldozatot, a róluk gondoskodó élő Isten helyett.

És ez a fájdalmas szomorú esemény, ismétlődött meg, Roboám és Jeroboám királyok idejében, amikor Izrael országa kettévált. Jeroboám király pedig, a 10 törzsnek királya lett. Ő már két aranyborjút öntetett, egyet Bételben, egyet pedig Dánban. Hogy népe: ne vágyódjon a Jeruzsálemi templom után.

Szomorú szívfájdító esemény, hogy a huszadik és huszonegyedik század népei életében, ugyan ez a bálvány istenimádat, ismétlődik és folytatódik, ami, az Ó szövetségi népet is, jellemezte.

Isten kegyelméből, hitre jutásom óta, egyre tisztábban látom, hogy a magukat keresztyéneknek valló, vallásos emberek, az Ó szövetségi választott néphez hasonlóan, nincsenek megelégedve, a láthatatlan élő Isten jelenlétével, ezért a láthatatlan Isten helyett, látható bálvány isteneket kreálnak maguknak.

Elismerik, Jézus Krisztus váltságművét, imáikban emlegetik Nevét, azonban hiányzik a Vele való élő kapcsolat!

Ez pedig azért van, mert erősen ragaszkodnak, atyáiktól örökölt ó emberükhöz, nem bírják elviselni, hogy Jézus Krisztus, beleszóljon, tisztátalan testies gondolkozásukba, világias lélekromboló örömeikbe.

Így kétfelé sántikálva, kényelmesen ülnek le, az Úr asztalához, és az ördögök asztalához. Pedig egyszerre, két úrnak szolgálni nem lehet. Ámde, amíg nem engedik, hogy Jézus legyen szívük Királya, addig, az élő Jézus Krisztus helyett, látható élettelen néma szobrok előtt hajtanak fejet, és zarándokolnak különféle kegyhelyekre. Ereklyék sokaságát gyűjtögetik, és mind ezt: imádkozó ájtatos szívvel teszik. Azt gondolják, hogy ezzel, örök életük, üdvösségük, be van biztosítva a mennyben.

Nem veszik figyelembe, Jézus Krisztus, figyelmeztető szavait: ,,Újjászületés nélkül, senki nem láthatja meg, Isten országát" ,,Mert a mi testtől született, test az és a mi lélektől született, lélek az"

Lelkünk Isten parányi része, ezért az, halhatatlan. Van egy ideiglenes test - ruhája, és lesz majd a feltámadásban új, soha el nem pusztítható lelki ruhája. Halálunk pillanatában levetjük lelkünk szürke ruháját, feltámadásban pedig felöltjük az újat, melyre a természeti vastörvények, már nem lehetnek hatással.

Ezért Isten, megváltott gyermekei, boldog örömmel várnak, a színről - színre látás nagy napjára! Ők már most is látják Istent, lelki szemeikkel. Hiszik, hogy Isten velük van, bennük él, Szentlelke által.

A vallásos emberek nagy része pedig bizonytalan abban, hogy van-e örök élet, vagy sem. Nagyon sokan, nem is hisznek a feltámadásban. Számukra a temető, a végállomás. Meggyőződéssel vallják: ,,A túlvilágból még nem jött vissza senki"

Figyelmen kívül hagyják, hogy az Úr Jézus, a halálból való feltámadása után, még 40 napig itt élt és járt, a Benne hívő emberek között. Ám a hitetlen kortársai, többé már nem láthatták Őt!

Isten gyermekei pedig, boldog örömmel készülnek, az élő Jézus Krisztussal való találkozásra. Abban a dicsőséges új honban, melyről, a Jelenések könyvében olvashatunk. Annak káprázatos ragyogását, fel sem tudja fogni, parányi értelmünk.

Kedves Testvéreim: bárcsak ez a rövid bizonyságtétel is, lelki áldássá válhatna, sokak számára, különösképpen is, a tétovázókra gondolok, akik nem tudják, mitévők legyenek. Higgyenek Jézusban, vagy ne higgyenek. Ámde ezzel örökre kirekesztik magukat, az örökkévaló Isten, dicsőséges országából. A Vele való meghitt, boldog közösségből.

Ó bárcsak ma élő magyar népünk is, néma bálványai helyett, az örök élő Istenre hagyatkozna, hogy ne az örök sötétség, hanem az örök fény országába vágyódna, halhatatlan lelke.

Írta: Pecznyík Pál Celldömölkön 2016. VII. hó.