LEGYETEK ERŐSEK AZ ÚRBAN
A MI ALKALMASSÁGUNK ISTENTŐL VAN. (2 Kor 3,5)
Hisszük, hogy egyetlen Isten van, hogy csak egy Isten van. A Bibliában nem találunk elméleti, okoskodó fejtegetéseket Isten létéről mivoltáról, lényegéről és tulajdonságairól. Láthatólag nem az a Szentírás célja, hogy intellektuális ismeretekkel lásson el bennünket Istenről, hanem sokkal inkább az, hogy legyünk érzékenyek szavára, szándékaira, sugallataira, legyünk iránta engedelmesek, tartsuk be törvényeit, ismerjük fel akaratát és feleljünk neki őszintén. Isten viszonylag sokat szól önmagáról a Szentírásban, de nem egyformán teszi ezt az Ószövetségben és az Újszövetségben. Az előbbiben általában közvetítők által szól, kiválasztott prófétái révén, utóbbiban megtestesült Isten maga szólal meg. Isten kezdettől fogva létezik ( 1,Ján 1,1), azaz öröktől, létének nincs rajta kívül semmi magyarázata. Istennek ugyanis nincs eredete, Ő állandó, nincs benne változás. Nem egy legyőzött istenségből hozta létre a világot, hanem a semmiből. A mindenség feletti uralom elnyeréséhez és megszilárdításához nem kellett harcolnia senkivel, mert Ő egyetlen. Fontos tanítása az Ószövetségnek, hogy nem a kutató ember jut el Isten megismerésére, vagy létének felfedezéséhez, hanem maga Isten indul az ember keresésére. Nem az emberi megismerés fejlődéséről van tehát szó, amely végül felfedezi Istent, hanem Isten kezdeményezéséről, amely kezdete, alapja és célja az ember és Isten kapcsolatának. Isten abszolút első, mindenütt jelen van, ura a kozmosznak, a történelemnek és az ember élete fölött is rendelkezik. Izrael Istene, aki kinyilatkoztatja magát az ősatyáknak és a prófétáknak az utolsó időben Isten a Fia Jézus Krisztus által, aki meghalt és feltámadt. Élő Krisztusunk van, ez Pál apostol jól tudta ezt és tanította is a gyülekezettel. Pál apostol ajánló levelet írt mikor más gyülekezetekhez küldte a szolgatársait. De igazából nem volt szűkség rá. Karintusiak maguk voltak Pál levelei, beírva az Ő szívükbe, de amely ismer, és olvas minden ember. Pál szolgáltatásinak nem volt szükségük tintára és levélre. Ők voltak a szolgálat gyümölcsei és szeretettel gondozta őket. Ismerte őket minden ember és olvasták az életét, megtérésük jól ismert tény volt s egész környéken. A nép felismerte, hogy változás történt ezekben a emberekben, hogy a bálványitól Istenhez tértek, és most már a világtól elkülönültek. Ők voltak bizonyítékai Pál Isten szolgálatának. Pál kijelenti, hogy Krisztus levele nem kőtáblákra van írva, hanem a szív hústábláira. Pál Krisztusra mutat, és vallja, hogy az ALKALMAS VOLTUK ISTENTŐL VAN. Bizodalma Isten iránt olyan, ami kiállta a próbát. Elmondta, hogy nem a saját képességében bízott. Krisztus által van, Ő tesz alkalmassá a feladat elvégzésére és menet közben övéit tanítja és vezeti. Ez látható a korinthusiak életében. Hatalom a szolgálathoz, nem belűről jön, hanem felűről. Az apostol nem erőltette, hogy hitelt szerezzen önmagának. Tudta, hogy ha Isten nem tette volna őt alkalmassá a szolgálatra, akkor semmit sem tudott volna végezni.Ma is Isten teszi alkalmassá az övéit, hogy elvégezzék a rábízott feladatot.Hit és engedelmesség nélkül viszont lehetetlen. Ezért törekedjünk mi is Krisztus levele lenni, akit olvas minden ember, mert a mi alkalmas voltunk Istennél van, és az övéit küldi..és küldhetővé is teszi, az Ő dicsőségére.
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Áldott szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,