Az atyaság eszméjével találkozunk a vallástörténelemben; egyes vallások az istenséget "Atyának" nevezték és úgy tisztelték. Az Ószövetség több helyen Jáhvét, nemzeti vonatkozásban; a választott nép és Izrael királya "atyjának" nevezi.(3) Jézus volt azonban az első, aki Istent etikai és egyetemes értelemben "Atyának" fogta fel és más néven nem is nevezte soha. Lukács evangéliuma szerint ez volt az első és az utolsó szó; mely ajkát elhagyta (2,49; 23,46}. Az Újszövetség könyvei Istent leggyakrabban "Atyának" nevezik (4) Isten atyaságának fogalma mintegy lezárja az Ószövetség korát és az Újszövetség kezdetét jelenti.

Az atyaság Jézus szerint nem egy tulajdonsága Istennek a sok közül, hanem központi tulajdonság, mely a többinek tartalmat és formát ad. A fogalom egy, minden külső tényezőtől mentes, lelki-erkölcsi kapcsolatot fejez ki Isten és ember között, mely az ember megújulása és az Istennel való létközösség belső tapasztalása által valósul meg. Jézus ezzel az Ószövetség transzcendens istenfogalmának immanens valóságot és személyi tartalmat adott; Istent az egek megközelíthetetlen magasságából a teremtmények közé hozta, aki legbensőbben közel áll hozzánk, annyira, hogy valósággal benne élünk, mozgunk és létezünk (ApCsel 17,28}.

Jézus tanításában az Isten és ember közötti távolság megszüntetésére törekedett, amikor azt tanítja, hogy akiknek szívük tiszta, azok meglátják Istent; akik békességre igyekeznek; azok az Isten fiai, s amikor tanítványaitól azt követelte, hogy legyenek a mennyei Atya fiai.

Az Atya leglényegesebb tulajdonsága a szeretet (1Jn 4,16}; mely meghatározza teremtményeihez való viszonyát és az embert az erkölcsi tökéletességben magához emeli. Az Atya igazságos, aki érdem szerint jutalmaz és büntet. A legnagyobb súlyt az erkölcsi tisztaságra; a belső jóságra, a szív nemességére helyezi. A megtérő bűnössel szemben könyörületes. A bocsánat feltételei - tisztaszívűség, alázatosság, irgalmasság, igazlelkűség, szelídség, mások iránti megbocsátó szeretet - mind erkölcsi erények.

Az Istenben való bizalmat és az embertárssal való testvéri kapcsolatot a jóság és az erkölcsi tökéletesség alapjává tette. Még Isten imádása is erkölcsi cselekedet. Istenhez kell imádkoznunk , éspedig elsősorban a hozzá legközelebb álló belső mivoltunkban és másodsorban a bensőnket kifejező viselkedésünkkel és cselekedeteinkkel. Így lesz a vallásos hit az erkölcsi élet forrása és az erkölcsi tökéletesedés mozgató ereje. Ebbe a vallási keretbe illeszkedik bele Jézus erkölcsi tanítása.