Micsoda fonákság! Egyenrangú talán az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem õ alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a dolgához?! (Ézs 29,16)

Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? (Róm 9,20a)

Olvasmányok: 2Kor 4,11-18 és Róm 11,17-24

Március 19.

"Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: >>Miért formáltál engem ilyenre?<<" (Róm 9,20)

Isten egyszer Jeremiás prófétát egy "üzemlátogatásra" a fazekasmûhelybe küldte. Miközben a munkafolyamatot tanulmányozta, sok minden megvilágosodott a próféta elõtt. Az alkotó, formáló Isten szuverén Úr: tetszése szerint bánhat az edénnyel. Ha nem sikerül az alkotás, összegyúrhatja az agyagot, majd újraformálhatja. Jeremiás ezután így prédikál az Örökkévaló nevében: "...olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében." (Jer 18,6) A kortársak sok mindent megérthettek volna ebbõl a mondatból, ha akarták volna...
Jeremiás valószínûleg ismerhette a nála egy évszázaddal korábban élt Ézsaiás próféta üzenetét, aki így használja igehirdetésében a fazekas-agyag metaforát: "Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem õ alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a dolgához?!" (Ézs 29,16) Ézsaiás Izrael népét olyannak írja le, mint akik csak ajkukkal dicsérik Istent, de szívük távol van tõle. Alázat nélkül számonkérik és vádolják Teremtõjüket egy olyan korban, amikor az elnyomás egyre erõsödik, és békét, oltalmat már csak Istennél talál az ember.
Pál apostol ezt az ézsaiási gondolatot idézi a Rómaiakhoz írt levelében. A régi prófétai szó újra megelevenedik. Ézsaiás és Jeremiás örököseként Pál arról az Istenrõl tanúskodik, aki bár megfenyíti a tõle elforduló embert, de irgalmának eszközei által mégis megmutatja dicsõségét. Az apostol tudja: Isten szuverén. Könyörül, akin könyörül, irgalmaz, akinek irgalmaz. Minden tõle függ, minden általa történik - de õ mégis a végsõkig elkötelezett az ember iránt.
Pál a saját bõrén tapasztalta meg Isten szabad kegyelmét, és ez az irgalom változtatta meg õt. Megértette, hogy mind a Nagy Fazekas kezében vagyunk. Az õ szeretete formálhat azzá, amilyennek látni szeretne minket. Egy dolgunk van: belesimulni ebbe a kézbe. És hagyni, hogy dolgozzon rajtunk: gyúrjon, alakítson, simogasson, támogasson. Mert minden értünk történik. Isten mûhelyében a Kegyelem dolgozik.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.