Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: õ ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencébõl. De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor elõtt. (Dán 3,17-18)

Krisztus mondja: Tudok cselekedeteidrõl. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erõd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet. (Jel 3,8)

Olvasmányok: 1Thessz 5,(1-3)4-8 és Ézs 42,1-9

December 3.

"Tudok cselekedeteidrõl. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erõd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet." (Jel 3,8)

Gyakran halljuk manapság: az internet nem felejt. A világ számos pontján mûködõ szerverek mindenféle adatot tárolnak rólunk. Nemcsak levelezésünket, képeinket, videóinkat, hanem azt is, hogy milyen honlapokat kerestünk fel, milyen hirdetéseket néztünk. Megállapítják azt is, milyenek vagyunk, "profilt" készítemek rólunk. De hogy ki is áll az egész mögött? Nem tudjuk.
Olykor talán nyomasztó, ugyanakkor felszabadító erejû a fenti üzenet: tudok dolgaidról. Valaki azt üzeni nekünk, hogy nem kell rejtõzködnünk. Ezt már nem egy sötét arcú, homályos eredetû, személytelen hatalom mondja, hanem az, aki így mutatkozik be nekünk: "a Szent, az Igaz, akinél Dávid kulcsa van, és amit kinyit, senki nem zárja be, és amit bezár, senki nem nyitja ki" (3,7). Õ - a feltámadott Jézus - nem rejti el igazi lényét, világossá teszi, kivel állunk szemben. De személyén túl föltárja elõttünk velünk kapcsolatos szándékát is, hogy még jobban megismerjük õt. Nyitott ajtót ad elénk, azaz hív bennünket országába. Tudja, arra nincs lehetõségünk, sem erõnk, hogy magunk nyissuk ki a menny ajtaját. Nincs olyan emberi jóság, teljesítmény, amely arra kényszeríthetné a kaput, hogy nyíljon meg. Amikor Jézus meghalt a kereszten, kettészakadt a templom kárpitja. Az õ halálával nyílt meg elõttünk a menny. Nekünk csak be kell lépnünk rajta. Egy cigánymisszióban dolgozó barátom mondta el a következõt: látta, hogy a cigánygyermekek gyanúsan néznek rá, miért is akarja õket Géza bácsi a mennybe kényszeríteni, ahol olyan sok hely van. Milyen is az a hely egyáltalán? Erre õ taktikát váltott. "Gyerekek, már alig van hely a mennyben" - mondta nekik. Erre azonnal megváltozott a gyermekek hozzáállása is: "Nem lehetne mégis valahogy elintézni, hogy mi is mehessünk oda, Géza bácsi?" Milyen érdekes is az ember... Csak meg ne szokjuk, hogy nyitva van az ajtó, mert egyszer végleg bezárul. Urunk akarata az, hogy lépjünk be rajta, már ma!

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.