Magasztalom nevedet hûséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet. (Zsolt 138,2)

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. (Mt 6,9)

Olvasmányok: 1Móz 9,12-17 és 1Móz 1,26-2,4a

Január 5.

Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Mt 6,9

Egy fiatal afrikai teológus hallgató jut eszembe, akivel valamikor a kilencvenes évek második felében találkoztam egy ifjúsági órán. A gyülekezetünk segédlelkésze - aki aztán maga is teológiai tanár lett - hozta el az ifjúsági csoportnak bemutatni, elõadást tartani. A nevére, és hogy melyik országból jött, már nem emlékszem, de a gondolataira igen. A szakdolgozatáról tartott elõadást, amelynek témája az Úrtól tanult imádság volt. Csupán a dolgozat bevezetõ gondolatáról beszélt, de már az is meglepõ volt nekünk, fiatal keresztényeknek, ifjúsági órásoknak: már a Mi Atyánk megszólítás sem annyira egyértelmû, mint amennyire figyelmetlenül mondjuk ki ezt az egyszerû, mégis annyiféle jelentésréteget magába sûrítõ szókapcsolatot. És általában át sem gondoljuk, kinek is az atyja? Kik mondjuk ki többes számban? Hányféle közösség, csoport, nép és nemzetség mondja más és más nyelven ugyanazt a két szót, és mennyien imádkoznak ugyanahhoz az Istenhez, akit mindannyian más és másféle kinézetben, alakban, bõrszínben vagy megjelenésben képzelnek el? Mégis ez a szókapcsolat - ha sokszor más nem is - kapcsot jelent közöttünk. Pilinszky így fogalmazza meg az imádság világot összetartó erejét:
Fáradt vagyok, Istenem, kifárasztottak "kéréseim", és megtéptek a világ "kérései". Apostolod mondta, hogy a szeretet irgalmas, türelmes, nem kér, és nem panaszkodik. Add, hogy sose kívánjak "színen lenni". A világnak amúgy is kötelezõ olvasmánya a "zûrzavar kézikönyve". Ha lehet, ragaszd össze lapjait, megértek a csirizre. (Pilinszky: Imádságért)
Az imádság legfontosabb eleme el is hangzik az elsõ két szóban, ezután már csak a ránk vonatkozó részek következnek, ahogy Luther találóan és örökérvényûen megfogalmazta fél évezrede a Kiskátéban: "Isten neve magában is szent ugyan, de mi azt kérjük ebben az imádságban, hogy közöttünk is szent legyen." Ezzel már az elsõ lépést meg is tettük azon az úton, ahol a "zûrzavar kézikönyvének" lapjai végre összeállnak egy harmonikus egésszé.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.