„De a főpohárnok nem gondolt Józsefre, hanem megfeledkezett róla”
(1Móz 40)

1 Történt ezek után, hogy az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere vétkezett uruk, az egyiptomi király ellen. 2 Megharagudott azért a fáraó a két főemberre, a főpohárnokra és a fősütőmesterre. 3 Őrizetbe vétette őket a testőrparancsnok házában, abban a börtönben, ahol fogva tartották Józsefet. 4 A testőrparancsnok Józsefet rendelte melléjük, hogy szolgálja ki őket. Jó ideig maradtak őrizetben. 5 Egyszer álmot láttak, mindketten ugyanazon az éjszakán: az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere, akiket a börtönben fogva tartottak. Mindkét álomnak megvolt a maga jelentése. 6 Amikor reggel bement hozzájuk József, látta rajtuk, hogy izgatottak. 7 Megkérdezte a fáraó főembereit, akik vele együtt voltak őrizetben gazdája házában: Miért olyan szomorú ma az arcotok? 8 Ők azt felelték neki: Álmot láttunk, de nincs, aki megfejtse. József ezt mondta nekik: Istennél van a megfejtés. Mondjátok el nekem! 9 A főpohárnok elmondta az álmát Józsefnek. Ezt mondta neki: Álmomban egy szőlőtő volt előttem. 10 A szőlőtőn három vessző volt. Alighogy kihajtott, már ki is virágzott, és fürtjein megértek a szemek. 11 Kezemben volt a fáraó pohara. Fogtam a szőlőszemeket, belefacsartam a fáraó poharába, és a poharat a fáraó kezébe adtam. 12 József ezt mondta neki: A megfejtés a következő: A három vessző három nap. 13 Három nap múlva fölemel téged a fáraó, visszahelyez a hivatalodba, és te adod a poharat a fáraó kezébe ugyanúgy, mint korábban, amikor a pohárnoka voltál. 14 De ne feledkezz meg rólam, amikor jó dolgod lesz, és légy hozzám hűséges: említs meg engem a fáraónak, és vitess ki ebből a házból! 15 Mert galádul raboltak el engem a héberek földjéről, és itt sem csináltam semmi rosszat, mégis tömlöcbe vetettek. 16 Amikor a fősütőmester látta, hogy kedvező megfejtést adott, ezt mondta Józsefnek: Nekem meg álmomban három kosár kalács volt a fejemen. 17 A felső kosárban mindenféle sütemény volt, ami a fáraónak készült, de a madarak megették azokat a fejemen levő kosárból. 18 József ezt válaszolta neki: A megfejtés a következő: A három kosár három nap. 19 Három nap múlva fölemel téged a fáraó, de felakasztat egy fára, és madarak eszik le majd a húsodat. 20 Harmadnap születésnapja volt a fáraónak, lakomát rendezett valamennyi udvari emberének, és fölemelte a főpohárnokot és a fősütőmestert szolgái jelenlétében: 21 a főpohárnokot visszahelyezte pohárnoki tisztségébe, és ő adhatta a poharat a fáraó kezébe, 22 a fősütőmestert pedig felakasztatta, úgy, ahogy József megfejtette az álmukat. 23 De a főpohárnok nem gondolt Józsefre, hanem megfeledkezett róla.

„De  a főpohárnok nem gondolt Józsefre, hanem megfeledkezett róla” (23). A hála és a hálás jó cselekedet nem erőssége az embernek. Kérni inkább tudunk, mint megköszönni. Belefeledkezünk a sikerekbe, a megoldásokba. Ezzel rögtön méltatlanok is leszünk a segítségre. Isten megoldó, megváltó kegyelmét érdemtelenül kapjuk, de hálátlanságunk méltatlanná is tesz rá bennünket. Az érdemtelenséget ne tetézzük méltatlansággal.

RÉ 91 MRÉ 91

„…bocsánatot kértek tőlük…” (Apostolok cselekedetei 16,25-40)

(39) „…bocsánatot kértek tőlük…” (Apostolok cselekedetei 16,25-40) Micsoda kínhalállal mennek el manapság ebből a világból keresztyének, Kisázsiában; mi pedig már a botütéseket sem viselnénk el az Úrért, sőt, az életünk mindig rácáfol a hitünkre, és ez most nem egy kegyes közhely, hanem tény, mert ahol a Jézus Krisztus egyházában is szándékos gonoszság tapasztalható, ott elkényeztetett keresztyénségünk csődöt vallott. Tényleg meg kellene térni! (22-25) Az élő hit „megrengeti a földet” (26), börtönöket és szíveket nyit meg (33), megmutatja azt, hogy a legtehetetlenebb helyzetben is van tovább (27-28), mert az élő hit felragyogtatja az üdvösséget (30-31). Ahol Isten Igéjét hirdetik (32), ott ma is ez történik, nem látványában, hanem lényegében, vagyis örömében (34). Isten kegyelmes abban is, hogy ok nélkül nem hagyja övéit megalázni, elégtételt ad, ahogy Pál is, az Istentől rendelt időben „kikérheti magának” a sok bántást, egészen a bocsánatkérésig (35-40). Eljön majd a mi időnk…; de ne az jöjjön el, hanem az Isten ideje, akkor minden, megnyugtatóan a helyére kerül.