Mi lesz az igéből?
"Akiknél pedig a jó földbe esett (az igemag), azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal." (Lk 8,15)
A magvető példázatában Jézus azt mondta el, hogy többféleképpen lehet fogadni az ő igéjét, és ettől függ, hogyan alakul egy ember sorsa.
1. Az ókori ember gyakran előbb kiszórta a magot, s csak utána szántotta bele a földbe. Így előfordult, hogy az előző aratás óta kitaposott ösvényekre is hullott mag. A kemény felületről könnyen felkapták azt a madarak. Minden Istennel szembeni keménység, ellenállás megakadályozza, hogy az ige új életet teremjen bennünk.
2. A palesztinai talaj nagyon köves. Gyakran a vékony földréteg alatt sziklák lapulnak. Hamar kikel a mag, de nem tud gyökeret ereszteni, és kisül, megég. Ilyen az, aki befogadja az igét, de csak egy ideig hisz, mert ha bármi kellemetlenséget kellene elszenvednie miatta, vagy ténylegesen változtatnia kellene valamit az életében, visszahőköl, nem enged az igének.
3. A gyomok együtt nőnek a hasznos veteménnyel, és kegyetlen harc folyik a fényért, tápanyagért. Ha nem elég erős a gabona, megfojtják. Ügyeljünk a három g betűre, amit Jézus említ: a gondok, a gazdagodás lehetősége és a gyönyörök nagy ellenségei az ige munkájának. Ma a haszon és az élvezet nagy úr, nem szabad behódolni nekik, megfojthatják az igét.
4. Akiknek a szíve jó föld, azok hallgatják az igét, megtartják, és termést hoznak állhatatossággal. A „megtart" szó azt jelenti: valamire nagyon vigyázni, féltve őrizni. És erre is utal: akinek az életén meglátszik, hogy befogadta az igét. Termi a Lélek gyümölcsét, ami: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Gal 5,22-23)
Ilyen beszédes élet követi a bibliaolvasásunkat és igehallgatásunkat?
Mit mond még a példázat?
"A mag az Isten igéje. "(Lk 8,11)
A magvető példázatának van néhány általános üzenete is.
1. Életünk Isten igéje nélkül parlag és puszta marad. A bűntől megrontott természetünk csak gyomokat és vad gyümölcsöket tud teremni. A befogadott ige teremt egészen újjá, s így jelenik meg a Lélek gyümölcse. Ehhez viszont valóban olyan igére van szükség, ami Isten szájából származik (Ézs 55,11). Ezt kell elkérnie mindenkinek.
2. Ez az ige támaszt hitet és ad üdvösséget. Ezt ott hangsúlyozza Jézus, amikor figyelmeztet, hogy jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek. Aki tehát hinni szeretne, hallgasson igét, mert csak ez az út vezet az élő Istenbe vetett igaz hithez!
3. Ebből az is kiderül, hogy az ördög személyesen igyekszik akadályozni, hogy az ige által Isten újjáteremtsen embereket. Ahol Isten igéje hangzik, ott kemény harc folyik a lelkekért - ezt ne feledjük el! Az ellenség célja, hogy ne hallgassuk, ne figyeljünk oda, ne fogadjuk be, ne hozzon létre változást bennünk az ige. Isten vetésébe beleszórja a maga ellenvetését. Ezért is kell féltve őriznünk az igét.
4. A példázatból az is következik, hogy legyünk jó szántóföld és jó magvetők. Legyünk nyitottak Isten előtt, hogy dolgozhasson bennünk! Aztán legyünk készek továbbadni az igét szóval és élettel is, hogy Isten dolgozhasson általunk!
Ne feledjük, hogy ő az aratás ura, s „aki a jó magot veti, az Emberfia" (Mt 13,37)! Mi csak az alkalmazottai vagyunk. Ez nagy kiváltság, de az evangélium ügyét ő viszi győzelemre, nekünk csak ez a feladatunk: „Ahogyan a szolgák uruk kezére néznek,... úgy nézünk mi Istenünkre, az Úrra" (Zsolt 123,2).
Ézs 55:11 Ilyen az én szavam is, amelyet elküldök: nem tér vissza hozzám dolgavégezetlen, hanem minden tervemet megvalósítja, és célját eléri.
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Áldott szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,