Szerinted mire gondolt Jézus, mikor azt mondta: "De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján." (Máté 12,36) Ha az Efézus 4,29 tanácsát követjük, beszédünk mennyisége valószínűleg 50-75 %-kal csökkenne. "Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak."( Efézus 4,29) Nem csak a pletykától, zsörtölődésről, kritizálásról, panaszkodásról van szó. (Ezek a bűnök nem igazán kis rókák.) A meggondolatlan, gyümölcstelen szavak mind nagy problémát jelentenek. Ezért beszél olyan sokat a Példabeszédek a nyelvről. Szó szerint életet adhat vagy vehet el. (Példa 18,21) "A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; aki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes." (Példa 10,19) "Aki megőrzi az ő száját, megtartja önmagát; aki felnyitja száját, romlása az annak." (Példa 13,3) "Az igazmondó ajak megáll mind örökké; a hazugságnak pedig nyelve egy szempillantásig." (Példa 12,18) "Aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt lelkű, az értelmes férfiú. Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja, eszesnek." (Példa 17, 27-28) "Láttál-e beszédeiben hirtelenkedő embert? a bolond felől több reménység van, hogy nem afelől!" (Példa 29,20) A nyelv helyes vagy helytelen használata tényleg olyan ügy, ami figyelmet érdemel. Segítheti vagy visszavetheti a szentséget az életünkben és ha nem zabolázzuk meg, az zaboláz meg minket. Ugyanígy van az életünk minden területével. Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy a dolgok, amiket teszünk, szolgálnak-e minket (és így szolgálják-e Isten céljait az életünkben) vagy mi szolgáljuk ki azokat. Eszközök e ezek vagy bálványok? Az életem egy szakaszában, a 70-es évek végén és a 80-as évek elején, az iskolázottság bálvánnyá vált az életemben. Míg 1982-ben eszközzé nem vált újra. Abban a szakaszban nekem kellett a legjobbnak lennem mindenki előtt. Ez vált a hosszú távú célommá. Még több nyelvet kellett megtanulnom. Még több szöveget kellett memorizálnom. Úgy kellett ismerjenek mint tudóst. Kellett, hogy a munkáimat publikálják. De milyen célja volt mindennek? Egyértelmű, hogy ez a tudás gőgje volt, a tanulás istene és a világ szabályai uralták a szívemet. Micsoda őrültség. Soha nem tudom megtanulni azt a milliónyi dolgot, ami megismerhető. Még a saját területünkön is a legtöbb amit remélhetünk, hogy talán nem utasítanak el úgy minket, mint valaki mást. Soha nem fog mindenki elfogadni vagy ismerni (kik ők egyáltalán?) és az olyan tudásnak ami nem Isten által megszentelt, semmilyen örökkévaló haszna nincsen. A tanulást is alá kell rendeljük az Ő céljainak és így fog értelmet nyerni. A tehetségeinket, a zenei virtuozitást, atlétikai készséget, akadémiai tudást, fizikai erőnket és kitartásunkat, üzleti éleslátásunkat, kreatív képességeinket, szülői adottságainkat a Mesternek kell ajánljuk és akkor mindenünk, amink van és minden, ami vagyunk, Őt dicsőíti majd. Máskülönben mit használna mindez? Láthatod, hogy ez a világ vonzani próbál minket, a test hatni akar ránk, az ördög zaklatni próbál és valóságos szellemi harcban állunk, a hűség próbájában. Ha nem vigyázunk, a kis rókák, (valójában kis bűnök) legyőznek minket. És tévedünk ha azt hisszük, hogy mivel a nagy bűnöktől mentesek vagyunk, a kicsik nem fognak lenyomni és végül legyőzni minket. (Emlékezz a törpékre a Gulliver Utazásaiból) A tény ez: A kis bűnökből nagyok lesznek. A kis bűnök visszatartanak és megzavarnak minket. A kis bűnök eltompítanak és érzéketlenné tesznek. A kis bűnök felemésztik az erőnket és ellopják az időnket. A kis bűnöket könnyebb kimagyarázni és elnézni mint a nagyokat. A kis bűnök sokkal gyorsabban sokasodnak mint a nagyok. Vigyázz a kis bűnökkel! Ámen!