Mt 19,13-15

Elmélkedés:

Jézus gyermekek iránti magatartásáról a közelmúltban már olvastunk, illetve elmélkedtünk. Ma újból ez kerül elő az evangéliumban. Amikor szeretettel fogadja a gyermekeket, korának szokásaival ellentétesen cselekszik. Magatartásán az apostolok elcsodálkoznak, hiszen abban az időben a felnőttek nem hallgattak a gyermekek véleményére, s gyakorlatilag nem érintkeztek egymással a korosztályok. A bölcs felnőttek és az oktalan gyermekek között olyan szakadék húzódott, amelyet csak a felnőtté válás életkorának elérésével lehetett átlépni. E régi szokást ismerve érthetővé válik számunkra, hogy az apostolok miért igyekeztek Jézustól távol tartani a gyermekeket, akik megzavarhatták volna tanítói munkájában vagy éppen pihenésében. Jézus magához hívja, hogy kifejezze irántuk érzett szeretetét és megáldja őket.
Jézus ráteszi kezét a gyermekekre – olvassuk az evangélium leírásában. Ez a mozdulat azonban nem a csodáknál alkalmazott kézrátétel, amikor érintésére megszűnnek a testi betegségek vagy kiűzetnek a lelket megszállva tartó gonosz lelkek. Nem is az az erőteljes mozdulat, amely képes lecsendesíteni, elnémítani a háborgó tengeri vihart. Itt áldásról van szó, Isten Fiának áldásáról, amelyben szintén erő rejlik. Istengyermeki lelkületünkhöz annak elismerése is hozzátartozik, hogy szükségünk van mindennapjainkban Isten áldására.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Teljes szívünkből kérünk, Uram, hadd harcoljunk az igazságért a lélek és a test erejével egészen a végsőkig. Ha eljön az idő, amikor próbára teszik hitünket – hiszen amint az aranyat a kemencében, úgy hitünket is a veszélyben és az üldözésben próbálják ki –, ha kitör az üldözés, add, hogy felkészülten találjon, hogy házunk télen ne omoljon össze, hogy lakóhelyünket ne rombolja le a vihar, mintha csak homokra épült volna. Add, hogy minden próbára készen nyilvánvalóvá tegyük Irántad való szeretetünket, Isten, akinek legyen dicsőség és hatalom mindörökké.