2020. február 27. – Csütörtök

Evangélium

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha a egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?”
Lk 9,22-25

Elmélkedés

Életünk sok területén hozhat fordulatot a nagyböjti időszak. Pontosabban nem a nagyböjt, mint megszentelt idő, hanem maga Isten hozza a fordulatot, aki megszenteli nem csak az időt, hanem minket is. Jöhet-e a lelki lealacsonyodás után felemelkedés? Jöhet-e a sírás és szomorúság után öröm és vidámság? Jöhet-e a szükség, a hiány után bőség? Jöhet-e a gyász után élet? Amikor az említett nehéz élethelyzetekben vagyunk, akkor sokszor kilátástalannak tartjuk állapotunkat. Úgy gondoljuk, hogy ennek soha nem lesz vége. Lehet, hogy megtapasztaljuk a lassú javulást, de jobban örülnénk annak, ha egyik pillanatról a másikra érkezne a fordulat. És fel vagyunk erre készülve?
Hajlamosak vagyunk arra, hogy az összetörtség állapotában csupán a magunk problémáját lássuk, arra koncentráljunk, s emiatt nem vesszük észre a remény jeleit, nem találjuk a kiutat. Bezárkózunk a magunk szomorúságába, értelmünket is, szívünket is elborítja a homály, a sötétség. Nem halljuk a jótanácsot sem emberektől, sem Istentől. Azt hisszük, hogy egyedül maradtunk a bajunkkal. Valójában Isten velünk van a lelki sötétség időszakaiban is, és ilyenkor is azt mondja, hogy ő fog velünk, ő fog bennünk valami újat elkezdeni. Ő fogja majd elhozni számunkra a fordulatot. Nem az idő múlása, hanem az ő kegyelme fogja begyógyítani sebeinket