2020. április 16. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48

Elmélkedés

Az apostoloknak nem kell több kilométernyi utat megtenniük, mint az emmauszi tanítványoknak, de ők sem saját házukban üldögélnek az elmúlt napok eseményein töprengve. Ők is elindulnak a maguk útján. Amikor Emmauszból visszaérkezik Jeruzsálembe a két tanítvány, akkor „egybegyűlve találták a tizenegy apostolt és a velük lévőket” (Lk 24,33). Azért vannak együtt, mert útnak indultak, egymás társaságát keresték, nem akartak egyedül maradni fájdalmukban és közösen szerettek volna magyarázatot találni először is arra, hogy miért kellett meghalnia az ő Mesterüknek, majd pedig arra, hogy miért üres Jézus sírja.
A tizenegy apostol rövid útja azon a helyen találkozott, ahol most együtt vannak. Talán csak néhány utcányi távolságot tettek meg, de elindultak a város egy másik pontjáról, mert ugyanazok a gondolatok jártak a fejükben és ugyanazokra a kérdésekre szeretnének választ kapni. Együttlétüket az is indokolja, hogy félnek azoktól, akik Jézus halálát okozták, együtt nagyobb biztonságban érzik magukat. Ekkor jelenik meg nekik a Feltámadott, aki mint bizonyítékokat mutatja meg a sebhelyeket a kezén és a lábán. Ez a találkozás indítja el őket a félelemből az örömbe, a kételkedésből a hitre vezető úton.
Meddig akarok még hitetlenségem magányában üldögélni? Jó volna már végre felkelnem és elindulnom az én húsvéti utamon!