2018. február 15. - Csütörtök

   Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így
   szólt a tanítványokhoz: "Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének,
   a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra
   feltámad." Majd így szólt mindnyájukhoz: "Aki utánam akar jönni,
   tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen
   engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki
   elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha a
   egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba
   dönti?"
   Lk 9,22-25
   Elmélkedés:
   A mai evangélium világossá teszi számunkra, hogy hová vezet nagyböjti
   utunk: Jézus keresztjéhez. Az Úr arról beszél tanítványainak, hogy
   szenvedés és halál vár rá, valamint említést tesz feltámadásáról is.
   Egykori és mai tanítványaihoz egyaránt szól kérése: "Aki utánam akar
   jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy
   kövessen engem!" A nagyböjti idő megújuló tapasztalat számunkra, hogy
   felfedezzük Isten szeretetét, valamint megértsük azt, hogy életünk
   keresztjeinek hordozásával válunk Krisztus tanítványaivá.
   A keresztre, a megfeszített Krisztusra tekintve megértjük a mennyei
   Atya végtelen irgalmát és szeretetét, amely kiárad az emberek felé. A
   kereszt nem csupán tekintetünket vonzza, hanem személyünket is. Jézus
   mondta: "ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok" (Jn
   12,32). De nem csak önmagához hív, vonz bennünket a megfeszített Úr,
   hanem az Atyához is vezet minket. Krisztus azért vonz minket, mert
   egyesülni akar velünk, szeretetközösséget szeretne velünk létesíteni.
   Vonz minket, hogy közeledésünkkel viszonozzuk az Atya szeretetét és
   megtanuljuk embertestvéreinket is úgy szeretni, ahogyan Krisztus szeret
   minket. A kereszt szemlélése és a szenvedő Krisztussal való lelki
   egyesülés arra késztet bennünket, hogy megnyissuk szívünket
   felebarátaink felé.