2019. február 4. – Hétfő

Evangélium

Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott. 
Mk 5,1-20

Elmélkedés

A tengeri vihar lecsendesítésekor (vö. Mk 4,35-41) Jézus a természet erőin mutatta meg hatalmát. Most egy emberen, egy ördögtől megszállott személyen mutatja meg isteni hatalmát és szabadító erejét. Az evangélista tényszerűen közli az esemény helyszínét és a körülményeket, amelyekből kiderül, hogy emberileg kilátástalan, reménytelen helyzetben van a megszállott, akit egy légiónyi gonosz tart a befolyása alatt. A gonosz jól ismeri Jézus személyének titkát és a magasságbeli Isten Fiának nevezi őt, és természetesen hatalmának nem képes ellenállni. Ennek az ördögűző csodának a sajátos eleme, hogy az ördögök elfogadják azt, hogy távozniuk kell, de azt kérik, hogy megszállhassák a sertéseket, s Jézus teljesíti kérésüket. Az állatok ezek után a tóba rohantak és elpusztultak. Az Úr nem kárt akar okozni, hanem számára fontosabb egy ember megmentése, mint olyan állatok sorsa, amelyeket ő és minden zsidó ember tisztátalannak tart. Ezzel szemben az ott lakók másként gondolkodnak a történtekről, másként értékelik a helyzetet, ők inkább elpusztult állataikat sajnálják, mintsem örülnének a megszállott ember szabadulásának.
A lelki fejlődés mindig azt jelenti, hogy megszokott, kényelmes élethelyzetemből kilépek és engedem, hogy Jézus megszabadítson mindattól, ami fogva tart, fékezi erőimet, akadályoz a szeretet gyakorlásában.