2018. augusztus 7. – Kedd

Evangélium

Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak. 
Mt 14,22-36

Elmélkedés

Máté evangélista nagyon szemléletesen írja le Jézus vízen járásának történetét, amelyet talán akkor tudunk a legjobban megélni, átélni, ha képzeletben mi is beülünk az apostolok hajójába. Ellenszélben evezni a túlsó part felé meglehetősen fárasztó, össze kell szednünk minden erőnket. Ráadásul már éjszaka van, és egy amúgy is fárasztó nap van mögöttünk. Ne felejtsük el, hogy a vízen járás éppen a csodálatos kenyérszaporítás (vö. Mt 14,13-21) napjának estéjén történt, napközben tehát a kenyerek szétosztásával és a maradék összegyűjtésével volt elég tennivalója minden apostolnak. Egy rendkívül fárasztó éjszakai evezés során bizony mi is felkiáltanánk rémületünkben, ha valakit meglátnánk a víz tetején felénk közeledni. Az apostolokhoz hasonlóan mi is könnyen pánikba esnénk és aligha ismernénk fel az Urat. Ekkor halljuk meg az ő szavát: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Elképzelhetjük, hogy nem volt teljes mértékben megnyugtató az apostolok számára ez a kijelentés. Péter bizonyosságot is akar szerezni arról, hogy valóban Jézus közeledik a hajóhoz, ezért szinte vakmerő kéréssel áll elő, ő is tudjon járni a vízen. Erre képes is mindaddig, amíg nem kezd el kételkedni, akkor azonban már szükség van az Úr megmentő, szabadító erejére. 
Ez a csoda is azt mutatja, hogy Jézus úr a természet erői felett, ő valóban Isten. Istenségét azoknak tárja fel, akik az Egyház hajójában utaznak és nem hagyják el e közösséget.