2016. november 8. – Kedd

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.

Lk 17,7-10

Elmélkedés:

A mai evangélium példázata, amely urakról és szolgákról szól, kiválóan szemlélteti az egykori társadalmi viszonyokat, a gazdagok és a szegények élethelyzetét. Az urak és a szolgák között nem csak kapcsolat volt, hanem nagy különbség is. Ezt talán úgy jellemezhetnénk, hogy az úrnak mindent szabad volt megtennie, semmiféle kötelezettsége nem volt szolgája felé, a szolgának pedig semmiféle joga nem volt urával szemben. E nyilvánvaló társadalmi egyenlőtlenséget Jézus e hasonlattal nem akarja minősíteni, nem helyteleníti és nem is helyesli.
Jézus ezt a kijelentést teszi: „amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.” Félreértés volna azt kiolvasnunk a szavakból, hogy a szolgák fogadják el alárendelt sorsukat és tűrjenek el minden megalázást gazdájuk részéről, törődjenek bele abba, hogy helyzetük soha nem fordulhat jobbra. Az a gondolat is helytelen és rossz irányba visz minket, hogy Isten úrként viselkedik és szolgaként bánik velünk.
A példázat nem az elvtelen szolgalelkűséget ajánlja, hanem az Isten előtti alázatra akar minket emlékeztetni. Az Istennek való engedelmesség nem megalázó, mert Isten soha nem akarja elvenni szabadságunkat. Szabadon dönthetünk arról, hogy szolgáljuk-e őt.