2020. november 10. – Kedd

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.
Lk 17,7-10

Elmélkedés

Jézus szavai a mai evangéliumban a szolgálatra, a szolgáló lelkület fontosságára emlékeztetnek bennünket. Munkánkért fizetséget várunk, ez egészen természetes elvárás. Jó cselekedeteinkért elismerést, jutalmat várunk, ez egészen természetes emberi igény. A szolgálat kilép a viszonzás köréből, legalábbis az önzetlenül, nagylelkűen végzett szolgálat, tegyük azt Isten kedvéért és az ő dicsőségére, vagy embertársaink javára.
Szolgálatnak vagy szolgaságnak azt nevezzük, amikor egy alárendelt személy ura rendelkezésére áll bizonyos feladatok elvégzésében. Ha ez nem megfelelő ellenszolgáltatás fejében történik, hanem valaki kihasználja a másikat, akkor ez megalázó, emberhez méltatlan szolgaság, rabszolgaság. Tágabb értelemben más emberek javára vagy érdekében végzett munkát nevezünk szolgálatnak, amelynél már nincs a személyek között semmiféle különbség. Ebben az esetben nem megalázó a szolgálat, hanem nagylelkű, nemes lelkű cselekedet a szolgáló személy részéről. Az ilyen értelemben vett szolgálat a legtöbb esetben anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szívességből történik.
A kötelességét teljesítő szolga példája az Istennel való helyes kapcsolatra, viszonyra nevel. Soha nem mondhatjuk azt, hogy Isten bármivel is tartozik nekünk. Istennek szolgálni szabadságot és méltóságot jelent.