2018. február 20. - Kedd

   A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: "Amikor imádkoztok,
   ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy
   akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket!
   Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek
   őt. Ti tehát így imádkozzatok:
   Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
   szenteltessék meg a te neved;
   jöjjön el a te országod;
   legyen meg a te akaratod,
   amint a mennyben, úgy a földön is.
   Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
   és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk
   vétkezőknek;
   és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
   Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek,
   mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem
   bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek
   bűneiteket."
   Mt 6,7-15
   Elmélkedés:
   Tanítványai kérésére Jézus a mennyei Atyához szóló imádságot mond,
   tanít övéinek, erről olvasunk a mai evangéliumi részletben. A Miatyánk
   imádság után pedig annak egyik kérését fejti ki részletesebben,
   mégpedig azt, amelyik a megbocsátásról szól. Mindenki olyan mértékben
   részesül Istentől a megbocsátásban, amilyen mértékben ő bocsát meg
   ellene vétő felebarátjának.
   Az Egyház küldetése minden korban az, hogy folytassa az Úr Jézus
   munkáját. Ennek részeként az igehirdetés főként a nagyböjti időszakban
   nem hallgathat a megtérés fontosságáról, hanem arra irányul, hogy az
   emberi szívekben felélessze a bűnbánatot és emlékeztesse a bűnbánókat
   Isten végtelen irgalmára, amely nagy ajándék számunkra. A bűn
   személyiségének legmélyén sebzi meg az embert, aki ettől a
   sebzettségtől egyedül Isten gyógyításának köszönhetően tud
   megszabadulni. Jószándékkal és kellő tapintattal hívjuk fel az emberek
   figyelmét arra, hogy nem a bűnök tagadása, hanem azok őszinte
   beismerése vezet ahhoz, hogy Isten elé tegyük azokat. Emlékeztetnünk
   kell arra is, hogy a keresztény ember bűnbánata csak akkor valódi, ha
   Isten iránti szeretetből és nem csupán félelemből, a bűnökért járó
   büntetéstől való félelemből fakad. A bűnbánónak komolyan kell
   törekednie arra, hogy levesse magáról a régi embert és újjászülessen
   Krisztusban.