2018. március 27. - Nagykedd

   Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból
   kijelentette: "Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul
   engem." Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem
   tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus
   szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki:
   "Kérdezd meg, kiről beszél!" Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: "Uram,
   ki az?" Jézus így felelt: "Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel
   bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának
   nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit
   mondott neki: "Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!" Az asztalnál ülők
   közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt
   hitték, hogy - mivel Júdásnál volt a pénz - Jézus megbízta: "Vedd meg,
   amire szükségünk lesz az ünnepen!" Mások pedig (azt gondolták), hogy
   adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal
   kiment. Éjszaka volt.
   Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: "Most dicsőült meg az
   Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten
   megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt
   hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek.
   Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is
   megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek." Erre Simon Péter
   megkérdezte: "Uram, hová mégy?" Jézus így válaszolt: "Ahová én megyek,
   oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz." Péter azonban
   erősködött: "Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom
   érted." Jézus ezt felelte neki; "Életedet adod értem? Bizony, bizony,
   mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
   Jn 13,21-33.36-38
   Elmélkedés:
   Az evangéliumi jelenet az utolsó vacsora helyszínére vezet minket. Az
   apostolok Mesterük társaságában fogyasztják el az ünnepi vacsorát. Az
   alkalom sajátos mozzanatai Júdás árulásának megjövendölése, majd pedig
   az ő távozása, illetve ekkor beszél Jézus arról, hogy Péter háromszor
   meg fogja őt tagadni.
   A jelenetet János evangélista így vezeti fel: "Jézus mélyen megrendült
   lelkében." Ez a Jézus lelkiállapotát jól jellemző kifejezés három
   alkalommal szerepel János művében, először Lázár feltámasztásának
   történetében. Az Úr barátjának betegségéről értesülve elindul
   Betániába, hogy meggyógyítsa őt, de mire megérkezik, Lázár meghal.
   Testvére, Mária nagyon szomorúan fejezi ki véleményét: "Uram, ha itt
   lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." Az ő szomorúságát látva
   Jézus "a lelke mélyéig megrendült", majd a sírhoz indul és feltámasztja
   Lázárt, visszahívja őt az életre (vö. Jn 10.32-33). Másodszor a
   jeruzsálemi bevonuláskor fordul elő a kifejezés. Jézus jól tudja, hogy
   hamarosan megkezdődik szenvedése. Ezt mondja: "Megrendült a lelkem. Mit
   is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért
   jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!" (Jn 12,27.28). A harmadik
   esetről pedig a mai evangéliumban olvasunk, az Úr megrendült lélekkel
   beszél arról, hogy egyik apostola hamarosan el fogja őt árulni.
   Istentől való elfordulásomat, bűnömet Jézus megrendült lélekkel nézi.