2019. február 15. – Péntek

Evangélium

Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.” 
Mk 7,31-37

Elmélkedés

A pogány származású asszony lányát Jézus a távolból gyógyítja meg, így szabadítja meg őt a gonosz lélektől, a csodához nem volt szükséges a beteg közvetlen jelenléte. Ezzel szemben a mai evangéliumban olvasott csodánál közvetlen kapcsolatba lép a beteggel, kezével megérinti a beteg testrészeket és az Úr érintése eredményezi a betegség megszűnését. 
A jelenet érdekessége, hogy Jézus a beteget félrehívja, kivonja a tömegből. Nem azt kell feltételeznünk ebben, hogy a nyilvánosságot akarja kizárni, hanem azt jelzi ez a félrevonulás, hogy kizárólag a betegre akar figyelni, illetve a csodát nem azért teszi, hogy az azt látó tömeg elismerését kivívja, hanem magáért a betegért, aki így közvetlenül megtapasztalhatja Isten jóságát, irgalmát. 
A gyógyulást követően Jézus megtiltja az embereknek, hogy beszéljenek az esetről, amit persze ők nem tartanak meg. Lehetetlen is volna számukra, hogy hallgassanak, amikor ilyen rendkívüli dolgokat még egyetlen személytől sem láttak. A tilalom azért hangzik el, mert Jézus azt szeretné, hogy ne csupán a csodák miatt keressék őt, hanem inkább tanítása, az Isten országáról szóló örömhír miatt. Csodáit nem a maga érdekében teszi, hanem annak megerősítésére, hogy ő az emberek Megváltója. 
Engedem-e, hogy az Úr megnyissa szívemet tanításának befogadására? Engedem-e, hogy megnyissa számat a tanúságtételre és az örömhír hirdetésére?