2020. április 24. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás élménye óriási lelkesedést váltott ki az emberekből. Jól tükrözi a hangulatot az a megjegyzés, amivel János evangélista lezárja az elbeszélést: „Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék.” Ő azonban ezt nem engedi, kitér a nép szándéka elől és inkább elvonul a tömeg elől. Nem az erőszakossággal volt gondja, hanem a királysággal. Ha szelíden kérték volna, hogy király legyen, akkor sem engedett volna a kérésnek. Ő soha nem törekedett uralomra, nem akart földi hatalomhoz jutni.
Az evangélista nem ismerteti, hogy mi volt erre a nép reakciója. Talán ők is azt kérdezgették egymástól, ami a mi fejünkben is megfordul. A magyarázat viszonylag egyszerű, legalábbis a mi számunkra. Jézusnak nincs szüksége semmilyen emberektől kapott hatalomra. És nincs szüksége arra sem, hogy Isten tervét felülírja a hirtelen támadt emberi lelkesedés. Miközben ráébrednek, hogy tulajdonképpen egy messiási jel részesei és miután mindenki jóllakott a Jézustól kapott kenyérrel, azt gondolják, hogy Jézusnál jobbat úgysem találnának, aki az ő uralkodójuk lehetne. Mostantól kezdve minden nap adhatna elegendő táplálékot, hogy az embereknek ne kelljen fáradniuk megélhetésükért.
Ez a gondolkodásmód tőlünk sincs távol. Imának ugyan nem nevezhető, de amikor erőszakosan ismételgetjük Istennek, hogy mire van szükségünk, akkor ugyanazt tesszük, mint Jézus kortársai. Az Úrnak viszont nem tetszik a mi erőszakosságunk, ezért ne csodálkozzunk azon, ha olykor inkább elrejtőzik.