2018. július 18. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. 
Mt 11,25-27

 
Elmélkedés

Jézus rövid imáját olvassuk a mai nap evangéliumában. Hálát ad a mennyei Atyának a kinyilatkoztatásért, a tanításért, amelyet őrá, a Fiúra bízott és magasztalja Istent azért, hogy a kicsinyek hittel befogadják a tanítást. De mit gondoljunk arról, hogy a „bölcsek és okosak” előtt rejtve maradt tanítása? Egyesek talán valamiféle beletörődést látnak ebben, mintha Jézus tehetetlenül belenyugodna abba, hogy a vallási vezetők elzárkóznak előle, elutasítják üzenetét. Úgy tűnik, hogy az imát olyannyira áthatja és jellemzi az öröm, a magasztalás, hogy nem volna helyénvaló kényszerű beletörődésről beszélnünk. Inkább arról van szó, hogy Isten meghagyja mindenkinek a szabadságát. Isten országának és az üdvösség örömhírének elfogadása nem kényszer az ember számára. Mindenki saját végső sorsát figyelembe véve eldöntheti, hogy akar-e az evangélium szerint élni vagy nem. 
Jézus imája valójában abból a szempontból jelentős, hogy feltárja benne az Atyával való kapcsolatát. Kijelenti, hogy az Atya „mindent átadott neki.” Ez egyrészt azt jelenti, hogy a Fiú az Atyával együtt örökkévaló és mindenható Isten, másrészt, hogy minden hatalmat megkapott az Atyától földi küldetése teljesítéséhez. Megtudjuk azt is, hogy az Atya és a Fiú kölcsönösen ismerik egymást, amely egylényegűségükből fakad, s egyetlen teremtmény sem ismerheti őket jobban, mint ők egymást. Mi emberek a kinyilatkoztatásból, Isten önközléséből ismerhetjük meg őt, s ennél többet róla csak akkor tudhatunk majd, ha eljutunk hozzá az örökkévalóságba.