2018. október 17. – Szerda

Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”

Lk 11,42-46Elmélkedés:

A tegnapi rész folytatásaként Jézus tovább beszél a farizeusok látszat-vallásosságáról, hamis jámborságáról. Hangneme egyre élesebb, határozottabb. Jól látja, hogy a könnyű és egyúttal teljesen haszontalan előírásokat aggályos igyekezettel, kínos pontossággal megtartják, de nem figyelnek oda az igazságosságra, az irgalmasságra és a szeretet gyakorlására, az isteni törvények alapelemeire. Miben áll a farizeusok vallásossága? Úgy tűnik, legalábbis a kívülállók számára, hogy a farizeusok első helyre teszik Istent, az istentiszteletet és az isteni törvények megtartását, valójában azonban Istent arra akarják felhasználni, hogy önmagukat magasztalják és kivívják az emberek elismerését. A zsinagógákban vagy a közösségi összejöveteleken szeretik elfoglalni az első helyeket, mert úgy képzelik, hogy az őket illeti meg. Vallási szempontból tökéletesnek gondolják magukat, akikről bárki példát vehet. A rang, az emberektől kapott tisztelet számít közöttük és nem a szeretet, nem a felebarát szolgálata. A farizeusi lelkület azért helytelen mert fölényre, uralkodásra, elismerésre törekszik, de hiányzik belőle az alázat és a bűnbánat. Lukács evangélista egyáltalán nem törekszik tompítani Jézus meglehetősen heves hangnemét, mert feltehetően abban a korban, amikor művét írja az egyházi közösségben is megtapasztalható volt a farizeusi gondolkodásmód és így akarta felhívni kortársai és a későbbi idők keresztényeinek figyelmét a farizeusi magatartás veszélyére.