2019. január 9. – Szerda

Evangélium

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt. 
Mk 6,45-52

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenet azt követően történik, hogy Jézus több ezer embert jóllakatott a pusztában az általa csodás módon megszaporított kenyerekkel és halakkal. A csoda alkalmával tanítványai megtapasztalhatták, hogy Mesterük a természetes világ dolgait meghaladó, felülmúló, azaz természetfeletti dolgokra képes. A vízen járás csodája szintén Jézus természetfeletti képességének megnyilvánulása. Ennek azonban már nem lehet tanúja a nagyszámú nép, hanem csupán azok, akik a legközelebbi kapcsolatban állnak vele. A kérdés csak az, hogy a tanítványok felismerik-e emberfeletti hatalmát? Felismerik-e azt, hogy Jézus valóban az Isten Fia, aki isteni erővel, hatalommal rendelkezik? 
A leírás szerint a tanítványok, akik láthatták Jézust a víz tetején járni, a félelemtől a csodálkozásig jutnak el. Hitről vagy az Úr isteni erejének felismeréséről egyáltalán nincs szó. A kenyérszaporításnál is csupán az ámulat, a megdöbbenés, a csodálkozás volt a reakció, de most sem jutnak előbbre. S ennek okát Márk evangélista abban látja, hogy a tanítványok „szíve még érzéketlen volt.” Ez a kifejezés talán arra rímel, hogy ellenszél fúj és a tanítványok küszködnek az evezéssel. Valójában az ellenszél az ő szívük mélyéből fúj és önmagukkal küzdenek, mert látják a jeleket, a kenyerek megszaporítását, a vízen járást, de még nem ébred fel szívükben a hit. 
A hitre jutás az én számomra is ugyanilyen küzdelem.