2016. október 19. – Szerda

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában: „Uram bizonyára késni fog”, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”

Lk 12,39-48

Elmélkedés:

Az éjszakában virrasztó szolgák és a visszatérő házigazda példázata a várakozás és az éberség fontosságára irányítják figyelmünket. Az Úr jövetele biztos, de annak ideje bizonytalan, nem látható előre. Ez utóbbi tény szüntelen felkészültséget kíván a keresztény embertől. Veszélyt jelenthet számunkra, ha „elalszunk,” azaz lelkünk nincs tiszta, szent állapotban az érkezés idején. De az is veszély, ha olyan evilági tevékenységbe kezdünk, ami magához láncol minket, leköti figyelmünket és erőinket, s emiatt végső célunkról megfeledkezünk. A vagyon gyűjtögetése, az anyagi javakban való túlzott bizakodás csökkenti bennünk a maradandó értékek, a lelki kincsek utáni vágyat.
Jézus korában az embereknek nem sok vagyonuk volt. Amit örökölt vagy sok évnyi munkával megszerzett, nem vihette a bankba, hanem kis házában rejtegette, nehogy megtalálja valaki és ellopja tőle. Pontosan úgy gondolkodott, ahogyan napjaink embere: amiért megdolgozunk, s ami a miénk, azt szeretnénk biztonságban tudni, vigyázunk rá, nehogy elvegyék tőlünk, legfeljebb biztonságosabb módszerek állnak rendelkezésünkre.
Lelki kincseinket Isten tartja számon, ő vigyáz rájuk. Senki ember nem veheti el, nem lophatja el tőlünk. Minden jócselekedetünk fel vagy jegyezve Istennél, aki a végső ítéleten megjutalmaz minket.