2020. szeptember 2. – Szerda

Evangélium

Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Lk 4,38-44

Elmélkedés

A mai evangélium megerősít minket abban, hogy bármikor fordulhatunk Jézushoz a kéréseinkkel. Bármikor is kértek tőle tanácsot a tanítványok, ő mindig készséggel tanította őket. Soha nem mondta azt, hogy most nincs ideje vagy nincs fogadóórája. Ha pedig betegeket hoztak hozzá, akkor senkit sem utasított el. Nem mondta azt, hogy éppen nincs rendelési idő, sem azt, hogy elfogyott kezéből a gyógyító erő, az áldás. Bőkezűség és nagylelkűség jellemezte, valahányszor nyugtató, iránymutató szavára vagy gyógyító érintésére volt szükség. Nem akarta elkerülni a népet, mindig rendelkezésére állt az őt keresőknek, de volt ideje arra is, hogy rendszeresen félrevonuljon és az Atyával legyen. Senki nem csalódott, aki Jézus segítségét kérte. Senki nem távozott tőle úgy, hogy ne teljesült volna vágya, ha azt valóban hittel és bizalommal kérte. Nyitott karokkal és nyitott szívvel fogadott mindenkit. Azokra is figyelt, akik abban az időben a társadalom peremén éltek, a gyerekekre, a betegekre, a megszállottakra, a szegényekre, a bűnösökre.
Jézus soha nem fáradt annyira, hogy ne fogadná szívesen az embereket. Mindez nagy bátorságot ébreszt bennünk. Forduljunk hozzá, bármiben hiányt szenvedünk, mert nagylelkűségének nincs határa! Forduljunk hozzá, ha bűnösök vagyunk, mert irgalmasságának, megbocsátásának nincs határa!