2017. április 12. – Nagyszerda

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!”

Mt 26,14-25

Elmélkedés:

Nagy különbség van Júdás pénzért vállalt áruló tette és Péter félelemből háromszor is kimondott tagadó szavai között. Az egyikből nincs felemelkedés, a másik az evangélium egyik legszebb szeretet-vallomását eredményezi a feltámadás után. A különbség a két apostol Jézushoz való kapcsolatából fakad. 
 Mi köt engem Jézushoz? Milyen a kapcsolatom vele, aki ma aggódva kérdezem: csak nem én vagyok az, aki elárulja az Urat? A kevély magabiztosság nem ment meg és nem szünteti meg a bennünk lévő gyengeséget. Nem szabad tökéletesnek és szilárdan állónak tartani magunkat, hanem ismernünk kell hibáinkat és gyarlóságainkat. A felemelkedés feltétele a helyes önismeret és a bűnbánat. 
Krisztus mellett lenni addig sikertörténet az apostolok számára, amíg meg nem kezdődik az Úr szenvedése. Júdás ekkor már nem vállalja a közösséget Mesterével és megtagadja a közösséget apostoltársaival. A többi apostolt is megrendítette a szenvedés és a kereszthalál. Hitük, reményük, kitartásuk jutalma a feltámadás öröme lett, amely egészen új szempontba állította az Úr halálát, megértették, hogy a megváltás így valósult meg. Keresztünk hordozása azt jelenti, hogy szabadon Istennek adjuk magunkat és minden nap döntést hozunk Isten mellett.